2010. szeptember 30., csütörtök

Díj. ! ?

Én ezt nem érdemlem.  Hidd el Judit , a családban én vagyok egyedül aki ügyetlen. Mind a három lányomnak jó a kézügyessége,  akármit megcsinálnak.
Én nem. Néha úgy érzem semmit sem.  Nem találok ki receptet, jó , legalább amit más kitalál, azt meg tudom én is főzni. Vagy sütni. Többnyire.
Kötni tudok, míg kicsik voltak az enyémek , sokat is kötöttem.  Az unokáknak nem kell, mert a másik mamájuknak sokkal több ideje van, na ő igazán kreatív!  Annyi Pudingot horgolt (egér ) ahány onokája, sőt még az Ági is kapott egyet a születésére!   Neki, az Áginak,  még lehet, hogy én is fogok kötögetni!

De azért köszönöm. Elgondolkodtam, hogy milyen régen ismerjük mi egymást. Tudtuk, hogy ez ő, igen.
Mostanában ezt a kis jobban  barátkozást, ezt szeretem.

Végeztünk a szürettel, akkor csinálunk egy jó nagy BBC-t!

2010. szeptember 21., kedd

Gőzgombóc szilvalekvárral töltve

Nagyon tetszik a kép is meg az étel is.  Eszegetés közben eszembe jutott róla a csehek knédlije, bár azt vízbe lógatva főzik, aztán az aranygaluska, meg van valami káposztás sváb étel is, ott is a kelt tészta nem sül hanem fől.

A receptet  innen vettem, de azért leírom.

Tészta:  50 dkg liszt
            2,5 dl langyos tej
              3 dkg élesztő
             csipet só,
             3 ek cukor
            1 tojás
             2 ek puha vaj
            citromhéj
Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, majd jól kidolgozzuk a tésztát.
Egy óra alatt a duplájára kelesztjük.

Deszkán 8-9-10 részre osztjuk.  Ahogy sikerül. Én nem tudok egyformára osztani semmit, a kertben is mindig ferde sorokat húzok,  most is nyolc felé osztottam, aztán a nagyobbakból lecsippentett tésztából lett a kilencedik gombóc.

A közepébe kemény szilvalekvár kell. Összegömbölygetve  még fél órát pihen.
Ezután  gőzölőbetétes lábasban vizet melegítünk. Ha forr, a lyukacsos rész alját kikenjük margarinnal, nekem 3 gombóc kényelmesen elfért benne. Lefedve 20 percig gőzöltem.

 Leskelődni tilos !  Ki kell várni az idejét a nézegetésnek.

Ha kireped fővés közben nem megijedni, kiválóan elfedi a  cukros mák, amit  az olvasztott  vajjal való meglocsolás után rászórunk.

Köré öntjük a vanília mártást, és lehet is nekilátni.

Naggyon finom!  Akár leves után második fogásnak, akár süti helyett érdemes elkészíteni!

Kérdés

Mondja meg nekem valaki:    miféle parizer az, amit egyik macskám  megszagol, majd hátat fordít neki, inkább az éhség, mint ez  nyávogással.

A másik ugyan befalta, mostmár lassan eszik, megtanulta, hogy holnap is kap,  aztán két perc múlva a lábtörlőre öklendezte.

A boltba meg emberek veszik. És eszik.

2010. szeptember 15., szerda

Szilvával és babérlevéllel bolondított szűzérmék

Talán a Totálkár kivételével minden témájú oldalon lehet receptet találni.
Ezt, amit ma főztem a www.kertpont.hu oldalon találtam.

Kell hozzá 4 személynek:   2 sertés szűzérme
                                         egy fej hagyma
                                         fél kiló szilva  ( ringló, kajszi)
                                         babérlevél
                                         só, bors

A húst  megmosom, és felkarikázom.  Két evőkanál olajon mindkét oldalukat megsütögetem. Kiszedem őket egy tányérba.
Egy fej hagymát kockára vágok, és a maradék olajon megpárolom.
Visszateszem az érméket, sózom, borsozom és mindegyik húsra teszek e gy darabka babérlevelet. Ezt később eltávolítjuk természetesen.
Ráöntöm a magozott, tetszőleges darabokra vágott szilvát. Kis bort, vagy húslevest öntök alá.  Fedő alatt, lassú tűzön fél órán keresztül párolom, puhára.

Mivel eléggé savankás volt a szilva egy csipet cukrot szórtam a szilvára. Csak annyit, hogy édes ne legyen, de vegye el a gyümölcs savait.
Legvégül evőkanálnyi étkezési keményítővel besürítettem.

Pirított hagymával megszórt  krumlinúdlival  tálaltam.

Krumplinúdli

A szilvás szűzérmék körete volt , és nagyon jó passzolt a gyümölcsös húshoz.
Négyünknek 4 jó öklömnyi krumplit tettem fel főzni.  Áttörtem, hagytam hűlni.  Mikor már nem égette a kezem csipet sóval megszórtam és kb. 2/3 krumpli, 1/3 liszt arányban összegyúrtam. Egy lágy krumplis tésztát kaptam.

Négyfelé osztogatással végül 64 nagyobb núdlit főztem ki lassan forrásban lévő enyhén sós vízben.
Kevés sajtot reszeltem rá, és olajban pirított hagymakockákkal öntöttem le.

2010. szeptember 12., vasárnap

Almás - fahéjas rózsák

Olyan szépen írt a sütéséről Maimoni, hogy  vettem egy nagy levegőt, és megpróbáltam.
Nem egy ördöngősség.  Szépen le is írta, fényképezte, rábízhatjátok magatokat.
Aki le akarja nyűgözni a családot, barátokat, vendégeket, anyóst, készítse el.

Mindenképpen piros alma kell, a színe díszíti a süteményt.   Egy jó kávé mellé pl. kiváló.



2010. szeptember 8., szerda

Nálatok ?

Nálunk laknak állatok.  Kicsi, a kutya itt született.  Nagyjából olyan vegyes vérvonalú, mint a gazdái. 
 Girhes a macska, jött. Kiválasztott minket ?  Nem tudni honnan vetődött hozzánk. Megfogni nem lehet. Símogatni igen, és a kutyát nagyon szereti. Így vannak. Néha, amikor a kutya már agyonnyomja, akkor kimászik a macska alóla, néha amikor furán dörgölődzik, akkor rémült szemekkel néz a kutya, mi a csodát művel ez?  
Ami szent az az ennnivaló, ott nincs mese , ha nem vagyok ott elveszi a macskáét.
Mikor idejött csontsovány volt, hasa felpuffadva, szemmel láthatóan hasmenése volt.  Csapzott, fakó, barnás szőr, elég rondán nézett ki.
Mára? Gyönyörű fényes fekete fehér a szőre, nagyot nőtt, egy baja van, a finnyásság. Vagy talán nem is finnyás. Elvei vannak. Tápot nem eszik !  Éljen a parizer, és minden ami az asztalról marad.  Szereti a főztömet, nnna.




Aztán itt a főfő macska a  Dezső, a babzsák, akit megőrzésre hagyott itt az Eszter, aztán végképp az enyém maradt. Dehát mindig ilyen macskát szerettem volna.  Két éves koráig panelmacska volt, először  résnyire  nyitva kellett hagyni az ajtót, hogy be tudjon menekülni, ha netán egy fecske (fujj) rárepült :)

Ő az én macskám, ha nem vagyok itthon bejön, eszik, aztán eltűnik. Ha itthon vagyok, rendesen, akkkor kiköveteli magának a törődést. Ha meghallja a számítógép hangját, nem tudom elhessegetni, ül az ölembe. És ugye egy nagyjából 6-7 kilós macs elég kényelmetlen ha írni akarok.








Ez a kedvencem, ez az áttetsző fülű kép.   




Voltak más macskák is, kutyák is. A Kamilla, mint ősanya, igen sok kiscicának adott életet.  Példamutatóan nevelte fel a gyerekeit.  Megfutamított német juhász és vizsla kutyákat is, ha az kellett, ha veszélybe érezte a kölykeit.  Sok emlék van vele, télen ha le akartunk feküdni,  először őtt kellett kitenni és csak utána lekapcsolni a tévét, mert különben bement  gyorsan a kanapé alá és mind az összes körmével belekapaszkodott.  Mikor felemeltem, jött vele a szőnyeg is:)
Két gyereke maradt minálunk, 15 évet éltek, gyönyörű vörös macskák voltak.

A Pici, őt búcsúsok hagyták a faluban, néhány gazda után nálunk kötött ki, igazi családtag lett.  Féligmeddig tacskó volt, nagy lélekkel. Ha nem őt símogattam meg először  reggel, hanem pl. a szomszéd kiskutyát, aki nálunk vendégeskedett, megsértődött és világgá ment.
A kenyérfélét nem szerette,  kilökte a szájából, csak a rajta lévő húsféleség volt a fincsi.

A Fülest, a mostani kutyának az anyját jó messziről hoztuk. Szép fekete tacsi volt az anyukája, az apja meg nem az a barna tacskó, akit a bácsi látott párzani a kutyájával, hanem igaz szerelemből született.  Ő is megőrzite az anyja szokását, monogám nem volt ugyan, de volt egy kutya a környezetünkben, akié volt az elsőség.  Mindig ugyanaz.

Sokszor emlegetjük őket, remélem jó gazdái voltunk.



2010. szeptember 6., hétfő

Szőlős-boros szűzpecsenye

A Nők Lapjából van a recept, a  Judit  nézte ki.  Az újságot minden héten megveszem, mindnyájan kiolvassuk.
Meg is vannak visszamenően, kivéve ezt az egyik utolsó számot. Hogy hová tűnt fogalmam sincs, de eltűnt.
Emlékezetből főztünk.

Hozzávalók 4 személyre:   2 db szép sertés szűzpecsenye
                                        7-8 dkg vaj
                                        száraz fehérbor
                                       25 dkg szőlő
                                       2 evőkanál cukor

A húst megmostam, sóztam, borsoztam.
Serpenyőben 5 dkg vajat forrósítottam, és  körben átsütöttem benne.
Kiszedtem jénai  tálba, ráöntöttem a maradék vajat, és 1 dl bort. Lefóliáztam és betettem a forró sütőbe.

A serpenyőben  a maradék vajon karamellizáltam a cukrot,  öntöttem rá 3 dl bort, ugyanabból, amit a hús alá is öntöttem.  Beleszemeztem a szőlőt és kis lángon felforraltam.  Egy evőkanál étkezési keményítőt elkevertem vízzel, hozzáadtam és amikor egyet forrt lekapcsoltam.

Rizst főztem hozzá köretnek.

Valószínűleg nagyszemű fehér szőlővel volt a recept, nekünk az Eszter nevű csemegeszőlő érik a kertben, ezért azt tettem bele.
Ezenkívül az újságban a mártáshoz vörösbort ajánlanak, én nem cifráztam annyira, meg tudtam hogy ennek a szőlőnek a héja sok színanyagot tartalmaz, így megfestette szépre a  mártást.

Nagyon finom volt, és fél óra alatt készen van.

A maradék bort pedig megihatjuk vacsora után.

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...