Időről időre felmerül ez a
téma, a gyereknevelés, illetve a szülők
és a nagyszülők kérdése. Nevesen, hogy
ugyanúgy bánnak-e a nagyszülők az unokával, ahogy a szülők otthon.
Már
hogy is bánnának ugyanúgy ! Egyik szülő,
a másik nagyszülő.
Mikor
a Juli megszületett, többen kérdezték, naaa, milyen a nagymamaság ?
Mit
lehet erre mondani? Jó. Más. Mitől más
?
Könnyebb.
Igen könnyebb nagymamának lenni, mint anyának.
Én
azt hiszem nem voltam sem szigorú sem igazán következetes anyuka sem. Voltak persze alapvetések, de ha ketten ott
mondták, hogy anyúúúúúúúúúú , akkor letettem a mosogatórongyot és meséltem
nekik. És fogtam a kezüket elalváskor,
és volt éjszakai kisvillany, és amikor
már hárman voltak akkor három esti mese volt, mert mindenki mást kért. És választhattak, hogy melyik ruhát húzzák
fel, és milyen legyen a hajuk, és amikor akkorák voltak be is festhették, nem
sivítoztam érte, az Anna volt hogy nem fésülködött 3 napig, hogy a göndörség
megmaradjon, na aztán azért ezt szóvá
tettem.
És
nem akartam tudni MINDENT, most sem, a legfontosabb volt az első naptól kezdve,
hogy szabadnak neveljem őket. 14 évesen mind elment itthonról városba ,
kollégiumba és megállták a helyüket.
Rendes
ember lett belőlük.
Rendes
párt is találtak maguknak. A helyüket is
megtalálták ebben a bolonddá lett világban. (volt valamikor normális ?)
Ha
naponta nem is, de rendszeresen telefonálunk, írunk, és ők hárman is tudnak
egymásról minden fontos dolgot.
Mikor
már nagyobbak voltak, akkor mindig úgy gondoltam, hogy de jó lenne, ha olyan
párt találnának, akinek a szüleivel barátkozni lehet. Ez fontos kérdés,
valahogy gyakran megbukik ez a dolog.
Szerencsére(?)
ez is sikerült, nincs konfliktus és nem is hiszem, hogy lesz valaha.
Nem
várom el a fiúktól, hogy szeressenek, a nevemen szólítanak, tiszteljük egymást
és egy normális emberi kapcsolatunk van.
Olyan mind a három, hogy szívesen a fiammá is fogadnám, ill. ha lett
volna fiunk, az valami ilyesmi lenne, mint ők, na csak sikerül körülírni.
Szóval
mondhatni idilli a helyzet, persze ez hülyeség. Mert a gyerekek mindig másként élik az
életüket, mint a szülők. Ez a normális.
Olvasom a Nők Lapját és a hajam az égnek áll, mikor írja pedagógus !!!
anyuka, hogy jaaaj, elveszíti a kisfiát - 32 éves a kisfiam - mert mióta megnősült nem telefonál naponta,
és nem fogad szót !!!!!!! és nem úgy
nevelik a fél éves gyereküket, ahogy ő mondja! Pffffffffffff! A hajam égnek áll.
Normális
gyereke van ! Legyen rá büszke és hagyja, hogy élje az életét.
Persze
én is gondolom néha, hogy ezt ÉN nem ÍGY…..és hogy jobban…..
Feltételezem
anyám és anyósom is érzett anno ilyet, és majd az enyémek is fognak 20 év múlva.
Unoka. Elég messzi laknak, így nem találkozunk
minden nap. Jó lenne, kéne.
Ami
miatt írtam ezt a litániát, hogy sok fiatal szülő úgy gondolja és le is írja
ezt mélységesen megvető hangsúllyal, hogy a nagyszülő csak hülye lehet, a szülő ellen
nevel stb….
Azért
szögezzük le: évente 3-4 hetet vannak
ránk bízva. Na az biztos, hogy a kedvencüket főzöm, hogy kicsit tovább
maradhatnak fent este, az is biztos, hogy nézhetnek mesét a számítógépen, és
igen, csokit is ha kér.
De a
szabályok kb. ugyanazok, mint az anyjuknál volt. Vannak szabályok, nem csinálhatnak mindent,
de veszekedni sem fogok velük egyfolytában és tiltani mindent.
És
tiszteletben tartom a szülők döntéseit amikor jelen vannak, de ha
igazságtalannak érzem, akkor igenis megpróbálom megvígasztalni, tompítani a fájdalmát a gyereknek. Volt olyan is, hogy elmondtam később, hogy
talán nem így kellett volna. És nem lett
sértődés, mert remélem érezték a segítő szándékot és a szeretet a kritika
mögött.
Mindenki
azt hiszi, hogy csak ő tud jól gyereket nevelni, persze. Aztán az idő igazol
bennünket. Pozitívan vagy negatívan.
Aztán
azt kapjuk vissza öreg korunkban a gyerekeinktől, amit mi adtunk nekik.
Még van egy fontos : a gyerekeim bíznak bennünk. Ránk merik bízni a sajátjaikat, mert tudják, hogy jó helyen vannak velünk, nálunk. Hogy figyelünk rájuk, szeretjük őket, vigyázunk rájuk. Ahogy akkor is , amikor ők voltak kicsik.
És ha egy kicsit kényeztetjük is őket? Hát ez a nagyszülők dolga !
A gyerekek a példán keresztül tanulnak meg sok mindent. És ha azt látja, hogy az anyja, apja a saját szüleit lenézi, útálja, akkor ezt tanulja meg. Aztán anyuka majd nem érti, miért is bánik vele úgy a felnőtt gyereke, ahogy pontosan tőle látta, tanulta.
Még van egy fontos : a gyerekeim bíznak bennünk. Ránk merik bízni a sajátjaikat, mert tudják, hogy jó helyen vannak velünk, nálunk. Hogy figyelünk rájuk, szeretjük őket, vigyázunk rájuk. Ahogy akkor is , amikor ők voltak kicsik.
És ha egy kicsit kényeztetjük is őket? Hát ez a nagyszülők dolga !
A gyerekek a példán keresztül tanulnak meg sok mindent. És ha azt látja, hogy az anyja, apja a saját szüleit lenézi, útálja, akkor ezt tanulja meg. Aztán anyuka majd nem érti, miért is bánik vele úgy a felnőtt gyereke, ahogy pontosan tőle látta, tanulta.