Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e, hányan dícsérték és ha valaki nem dícséri eléggé a kenyerét, hát azt rossz néven veszi. 

Elgondolkodtam.  
Igen, nagy öröm, ha megdícsérik, én többnyire úgy érzem mindig, hogy na ez a legszebb, legjobb amit valaha sütöttem. 
Várom is a dícséretet, nincs mindig visszajelzés.  Persze ha valami okból kifolyólag nem olyanra sikerül azt én is látom, átgondolom mit kellett volna máshogy csinálni. 

Vannak rettentő dolgok, ha pl. valaki nekiesik kézzel és szétmarcangolja.  A megrágás is ilyen kategória. Hiába mondják, hogy gyerekkoromban is.....nincs mentség. 

Szoktam nyomatékosan felhívni rá a figyelmet, hogy bicskával ne merészeljenek vágni belőle,  csakis kenyérvágó késsel.  Viszek is mindig magammal, ha valami olyan helyre megyünk ahova kenyeret viszünk magunkkal. 

Volt, hogy ráförmedtem egy ilyen bicskás emberre, és nem értette mi a bajom :) 

Volt amikor , jaj nagyon szeretem a végét, a serclit !  jelszóval mindkét végét levágták - jajnekem !  mintha a fogamat húzták volna ki ! 
 

Számomra katasztrófa, ha  a szelet kenyér egy részét nem eszik meg és odabiggyesztik a tányérra, hogy mehet a szemétbe !!!!!

Nagyon idegesítő tud lenni, ha egy szép kenyér láttán azt kérdezik, hogy jó, jó, de kovászos ???  Többnyire olyanok kérdezik akik sose próbálkoztak a kenyérsütéssel, de hallották, hogy  az élesztős kenyér az nem is kenyér.  Pedig tévednek.  Az  otthon sütött, akár kovásszal, akár élesztővel, akár mindkettőt téve bele  ,mindig sokkal finomabb. 

Úgy gondolom, hogy a kenyérsütésnek fokozatai  vannak, és a kovászos az a felsőfok.  Arra meg kell  érni, ki kell érdemelni. 
A kemence na az is egy másik dimenzió, sok tapasztalás kell hozzá, és még akkor se biztos, hogy  tökéletes lesz.