A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 19., hétfő

Gyömbéres keksz


Itt az ősz, esik az eső, ilyenkor kedvem támad kekszet sütni. Egyébként is eléggé kedveltek a családban.  tegnap a Regina talált egy keksz mintázót, és kellett  vele  valamit sütni:) 
Citromos kekszet sütöttünk, mert egyszerű, és mert minden volt hozzá.  Pár darab itt maradt, a többit útravalónak megkapták:)



Ma ebéd után elkezdett zuhogni az eső, és a  tegnapi kekszsütés meghozta a kedvem, a János is szereti , ne a bolti nápolyit majszolja, inkább az enyémet.
Mivel a citromosat szereti, olyan nápolyit szokott venni, brrrrr, sose szerettem  :) akkor legyen a citromos keksz újra. 
De ez gyorsan kész, miért is ne legyen még egy?  Kókuszos motoszkált a fejemben, aztán találtam gyömbéres keksz receptet. Kandírozott gyömbérem van, folyton a kezembe akad amikor a sütős dobozomban keresgélek. 
Annyira egyszerű, alig kell hozzá valami. Vaj, liszt, cukor meg gyömbér. Minden kéznél volt.





Hozzávalók:  25 dkg liszt
   7 dkg cukor
15 dkg vaj
2 evőkanál kandírozott gyömbér apróra vagdalva
fél teáskanál őrölt gyömbér

5 dkg étcsoki
1 ek olaj

A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a gyömbért, a lisztet és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha nem áll össze egy ek hidegvíz megoldja a problémát.

Egy órát pihentetni kell, azt írták hűtőben, én csak a konyhában hagytam. Vékonyra 2-3 mm-re kinyújtani, valamilyenre kiszaggatni, és 170 fokos sütőben szép világosra sütni. Ennyi. 
Flancosabb, ha a kekszek egyik végét csokoládéba mártjuk.


Itt alant pedig a gyermek, aki bőszen süt velem, és amint látszik a frissen sült kenyeret is szereti :) 


2014. szeptember 19., péntek

Sütikék

Szó érte a ház elejét.

Kedden este nem volt otthon semmiféle édesség. Semmi. Bolti keksz se. Csoki se.  Dugi csoki se:)
Voltunk multiba délután, gondoltam a csokik mellett elmenve, hogy berakok egyet a kosárba, de akkor meg rám szól, hogy kedves feleségem, nem való ez neked !

Hát így járt.

Másnap sütöttem linzert.  Dióval a tetején.  Szuper ! Néhányat lyukas középpel, aztán csak úgy közepes nagyokat és a lekvárral összeragasztottam őket.



Azért ideírom  mi kell hozzá:
40 dkg liszt
25 dkg margarin vagy vaj
12 dkg porcukor
pici só
2 tojás sárgája
citromhéj
vaníliás cukor

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, a többi hozzávalóval  összeállítjuk a tésztát. Ha sehogy nem állna össze egy kanáltejföl segít rajta.
Hűtőben pihentessük fél órát. 
Ez alatt ledarálunk 5 dkg diót, összekeverjük 2 ek porcukorral, kis vaníliás cukorral. 

Egy tojás fehérjét előkészítünk, aki akarja enyhén felverheti, én nem tettem.

A tésztát  2-3 mm vastagra nyújtjuk, kiszúrjuk. Ha lyukasakat is csinálunk akkor azokat, ha csak teli tészta lesz, akkor a felét megkenjük tojás fehérjével és belefordítjuk a dióba. Szépen ráragad a tojás miatt.
Papírral bélelt sütőlemezre tesszük és előmelegített sütőben világosra sütjük, 12- 15 perc max.

Baracklekvárral összeragasztjuk. 
Jó ha kicsit áll, beszívja a lekvár nedvességét és megpuhul a tészta.

Mivel hétvégén jönnek kisebb keksz evők is haza, és a diós linzer erősen megcsappant, tegnap sütöttem   PILÓTA KEKSZET.


Ezt itt a blogban megtalálja aki sütni akar.

Jó sok van belőle, ez nagy előnye, meg hogy eláll.  

A red velvet sütik nagyon tetszenek nekem, de sajnos sose lesznek igazán pirosas árnyalatúak. Lehet, nem kéne holland kakaóval versenyeztetni a piros ételfestéket?
Tetszett  EZ A SÜTI, hasonlít a macaronhoz ránézésre , ami szintén tervbe van.



Nem írom ide, én nem hiszem, hogy megismétlem.  A receptből kimaradt, hogy jó szellősen kell a tepsire nyomni a tésztát, szétterül, amikor azt gondolom, hogy így jó, na akkor még egy helyet ki kell hagyni. Az első tepsivel összenőttek.  
Aztán a többi jó lett, de szerintem simább lesz a tészta ha porcukorral készül  és én szódabikarbóna helyett sütőport tennék.
És kevesebb cukrot. Tésztába , krémbe egyaránt. Túlságosan édes.

No. Ennyi.  Most elégedettség van, akármikor ehet VALAMIT.

Süssetek kekszet:)






2013. december 12., csütörtök

Ádventi hangulatban - Madeleine


Hugóval vásároltunk, ő a Túró Rudikat, csokikat , cukrokat nézte és nyújtózkodott értük, kapott, hát persze, én meg az újságos standon választottam  a Süti  varázs című lapot.  Mellé csomagolva egy sütőforma, újságban a recept.

Ma volt a főpróba.

Egy adaghoz a hozzávalók:  4 tojás
125 gramm cukor
125 gramm liszt
egy evőkanál kukoricaliszt, ettől  kissé keményebb lesz a tésztája, nem törik olyan könnyen
125 gramm cukor
125 gramm vaj
1 teáskanál vanília kivonat vagy narancsvirágvíz




Begyújtjuk a sütőt.  A  vajat megolvasztjuk és amíg a tészta készül langyosra hűl.
A liszteket 2-3-szor átszitáljuk, hogy jó levegős legyen.

Az egész tojásokat a cukorral és a vanília kivonattal, narancsvirágvízzel, gőz fölött  felverjük. Jó habosra, fehérre, háromszorosára, mint volt az induló mennyiség.
Levesszük a gőzről és még két percig keverjük.

Belekanalazzuk a formába, én tele raktam, sütőpor nincs benne, szépen megemelkedtek, de nem nőttek ki.  190-200 fokos sütőben 12 perc alatt megsültek.
Egy részét simán sütöttem, a másik részébe aszalt áfonyát tettem, a harmadik részébe kakaót szitáltam.


A sütőből kivéve pár percet várjunk, és a szilikon formából szépen kifordultak a kis tappancsok.



Egy leheletnyi porcukor, egy csésze tea, kávé és minden bosszúság elszalad.


Mikor mondtam, hogy lehet enni belőle, nem rakom el, azt mondta diótörés közben: 
-Hát, reméltem is !

Aki nem fészbukozik, annak itt a gyermek, elfogultság nélkül is esküszöm többet ér, akármilyen sütinél:)



2013. március 20., szerda

Pilóta keksz


Szombaton az Ági kekszet keresett és üres volt az összes dobozom:(   Nagyon szégyelltem magam.

Ez ugyan hatalmas adag, de jön a húsvét, mindenki jön haza, Juli, Zsófi a tavaszi szünetet is itt tölti, úgy gondolom nem baj, ha van elég:)

Receptet a Vidék íze újságból szedtem, a krém más benne, mindjárt részletezem.

Tészta:  1 kg liszt
50 dkg vaj vagy margarin
2 tojás
35 dkg cukor
2 dl tej
1,5 dkg szalalkáli 
vanília aroma
3 ek kakaó

A cukrot, a vajat és a tojásokat habosra keverjük, hozzátesszük a lisztet és a szalalkálit, és összegyúrjuk. 
Elfelezzük, egyik felébe a kakaó, másik felébe a vanília kerül.
Egy órát pihenni hagyjuk.

Deszkán késfok vastagságúra, 1-2 mm-re nyújtjuk, és pogácsa szaggatóval kiszúrjuk a kekszeket. Én 4,5 cm-eset használtam, úgy emlékszem nagyjából ekkorák a bolti kekszek is.
A sárgákat 180 fokos sütőben megsütöttem, nem nőnek sütés közben, de azért egy kis helyet jó kihagyni közöttük. Lett 100 db .

A barnákat ugyanígy kinyújtottam, kiszúrtam, majd a húsklopfolóval mintát nyomtam bele. Azt hiszem ideje lesz beszerezni egy két sütipecsétet :)

180 fokos sütőben ezt is megsütöttem, 10 perc alatt készen van egy tepsivel. Ebből is lett száz fölött.

A tészta készítésén annyit változtattam, hogy mivel tökéletesen felezhető, külön gyúrtam össze a fehér és a barna tésztát, így nem kell belegyúrogatni a kakaót egy kész tésztába, amit nem szeretek, hanem egyből belerakom a liszttel együtt.

Krémnek az újságban vaj, cukor, kakaó összekeverve volt, na ezt nem akartam. 
Trüffelkrémet csináltam, ami így készült:
2,5 dl tejszín
45 dkg csokoládé
6 dkg vaj

A tejszínt forrásig melegítettem, beletettem a csokoládét, símára kevertem és hagytam szoba hőmérsékletűre hűlni. Ekkor a vajjal  felhabosítottam .

Nyomózsákból, csillagcsővel nyomtam a krémből a fehér tésztára és rátettem, kissé lenyomva a barna kekszeket.

Hűvös helyen éjszakázott, reggelre jól megkötött a krém, bedobozoltam, most ott várja a sorsát.

A főkóstolóm azt mondta: Hmmm, jó.




2013. március 17., vasárnap

Gyömbéres kókuszkocka


A TV Paprika előző havi számából a recept.  Sok jó sütni-főzni való van benne, nézegetem gyakran. 

A kókuszt is és a gyömbért is nagyon szeretem, így csak az alkalmat kellett megkeresni ennek a sütinek az elkészítéséhez.  Így a márciusi télben teljesen megfelelő ízek:)

Hozzávalók:  30 dkg liszt
  22 dkg porcukor
25 dkg Ráma margarin
4 dkg kókuszreszelék
1 kiskanál (mokkás) sütőpor
2 kiskanál őrölt gyömbér

A margarin kivételével a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd belemorzsoljuk a margarint is. Egy morzsás tésztát kapunk, amit egy 20 x 30 cm-es , sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodunk  és 180 fokon kb. 20 perc alatt  megsütünk.



Kihűtjük.

Krém:  15 dkg vaj
8 dkg méz
másfél evőkanál őrölt gyömbér
24 dkg porcukor

A vajat a gyömbérrel és a mézzel langyosan megolvasztjuk majd belekeverjük a cukrot és ráöntjük a tésztára.
Pár órára hűtőbe tesszük, kockára vagy hosszúkásra vágva tálaljuk.


Eredetileg a bevonathoz is margarin van írva, és azzal is csinálta. De nem akar rendesen megkeményedni, kissé az oldalán lefolyt. Fagyasztóba tettem, így lehetett szeletelni.  Ezentúl csakis vajat teszek bele.
Jó édes, kicsit a cukrot lehet csökkenteni.
Nagyon finom, a gyömbér kissé csípős íze keveredik a kókusz finomságával...

Gyorsan kész, egyszerű, talán kekszre hajazó sütemény.

2011. december 26., hétfő

Ablakos linzer

Az idén nem vettem szaloncukrot. Azt hiszem ez már így is marad.     Nem akartam, hogy veszekedés legyen, ehetnek vagy nem ?  A nagyobbaktól a kicsi is látja, jobb lesz ez így.
Mindig sütök mézeskalácsot a fára, most szárítottam narancs és alma karikákat, vettünk új arany színű gömböket.
Ezt a kekszet már készülök megsütni jó ideje, gondoltam korábban hogy a Julival ketten, aztán elmaradt.
Most megint a kezembe akadt, az újságban azt láttam meg legelőször.
A tészta egy része ablakos keksz lett, karácsonyfa dísszé nemesülve, másik fele finom lekvárral töltve linzer.

Recept a Nők Lapja Konyha karácsonyi számából.

Hozzávalók:  25 dkg liszt
                     5 dkg darált mogyoró
                     1 teáskanál sütőpor
                     15 dkg vaj
                      8 dkg porcukor
                     csipet só
                     1 tojás
                     16 db kemény töltetlen savanyú cukor

Elkészítése : a vajat a  porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, azzal is elkeverjük simára.
A száraz hozzávalókkal összegyúrjuk és 30 percre hidegre tesszük.

Közben a cukrokat kibontjuk, az egyforma színűeket  külön válogatjuk.  Vastag zacskóban, konyharuha alatt sodrófával jól összetörjük.

A tepsit kibéleljük sütőpapírral.
A tésztát fél cm vastagra nyújtjuk és karácsonyi kiszúrókkal kiszaggatjuk. Mindegyiknek a közepét is kiszúrjuk.
A tepsire tesszük és a közepére szórunk a törött cukorból.
180 fokos sütőben 10-12 percig sütjük, a tészta maradjon világos.

Kihűlés után lapáttal alányúlva szépen lejön a papírról.

Egy tepsivel készült ilyen ablakos, a maradék tésztából pedig linzereket sütöttem.  Összeragasztottam a párokat a   Babett fantasztikus lekvárjával ,  megporcukroztam, majd a közepüket kitöltöttem még a lekvárral.
Igazi karácsonyi finom sütemény !

2011. december 7., szerda

Áfonyás keksz


Nem csak a karácsony miatt.   Üres a kekszes doboz, és néha jólesik egy kis nasi.
Újságból a  recept, gyorsan kész.

Hozzávalók:  225 gr liszt
    75 gr porcukor
 15 dkg vaj
vaníliás cukor
egy tojás
10 dkg aszalt áfonya

Az áfonyát késsel összevagdaljuk.
A lisztet a cukrot a vajat elmorzsoljuk.  Hozzáadjuk a tojást és az áfonyát
 és összegyúrjuk.

Folpackon vagy alufólián  rudat sodrunk, becsomagoljuk és pár órára a hűtőbe tesszük. Kb. 3-4 cm vastag legyen a rúd.

Kivesszük, majd 3 mm vastag szeletekre vágjuk.  Megpróbáljuk kerekre igazgatni őket, majd sütőpapírral bélelt tepsin 180 fokos sütőben szép világosra sütjük, ez hozzávetőleg 15 perc. 

Kihűlés után dobozolhatjuk, megehetjük, ajándékba adhatjuk.


2011. november 28., hétfő

Zimtstern avagy fahéjas csillag

Regine Stroner  Karácsonyi  sütemények című könyvéből.

Hozzávalók:  40 dkg héjas mandula   ( itt jegyzem meg, hogy kapható darált mandula a Lidlben, de ne csábuljatok el.  Ez most abból készült, más lett a színe. )
                     3 tojás fehérje
                     30 dkg porcukor
                     1 evőkanál  őrölt fahéj
                     1 kiskanál őrölt szegfűszeg és szegfűbors
                     fél citrom héja
                     1 kiskanál citromlé

A mandulát megdaráljuk diódarálóval. Akár kétszer is.

A tojás fehérjét habbá verjük, nagyon keményre. Akkor jó, ha késsel belevágunk és megmarad a kés nyoma.
Apránként hozzátesszük a cukrot, közben tovább verjük.

4 evőkanál cukros habot kiveszünk és a hűtőbe félre tesszük.

A mandulát és a fűszereket összekeverjük a habbal.  Kemény, formázható masszát kell kapni. Ha nem elég kemény tegyünk még bele mandulát.
Cukorral meghintett gyúródeszkán 4-5 mm vastagra kinyújtjuk és - ne a legkisebbel - csillagokat szúrunk ki belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és 180 fokos sütőben megsütjük.

Gyorsan sül !

A félretett habot a csillagok tetejére kel kenni. Vagy sülés előtt, nekem nem sikerült még sosem rendesen, plusz kicsit megbarnul sütés közben. Viszont ha sülés után kenem rá, akkor ugyanúgy, ahogy a mézeskalácsokon, rászárad a hab.  Ez elég macerás, a könyvben gyönyörű síma a hab, én akárhogy próbáltam nem lett olyan.

Két nagy tepsi lett az adagból.

Félédes, kései szüretelésű fehér borral nagy élmény !


             

2011. november 8., kedd

Zabpelyhes csók

Akármikor lehet sütni, de adventi aprósütinek is megfelel.   A Ráma süteményes könyvből a recept, nem kell semmit változtatni , úgy jó, ahogy ott van.

Hozzávalók:  10 dkg margarin
                     25 dkg apró szemű zabpehely
                     8 dkg cukor
                     vaníliás cukor 1 csomag
                     8 dkg liszt
                     1/2 csomag sütőpor
                     2 közepes méretű tojás

A margarint serpenyőben felolvasztottam és megpirítottam rajta zabpelyhet. Nem lett barna , tulajdonképpen kevergettem egy darabig aztán úgy döntöttem, megpirult.
Rászórtam a cukrot és a vaníliás cukrot.   Összekevertem, addig hagytam a tűzön, hogy a cukor elolvadjon. Ez pár perc, tekintve, hogy meleg a zabpehely, gyorsan olvad a cukor.

Levettem a tűzről, hozzátettem a lisztet és a sütőport.  Megkevergettem.
A két tojást felvertem, majd hozzáadtam. Ez fogja össze az egészet, mert eddig csak szilárd hozzávalók voltak.

Sütőpapírral bélelt tepsiben kanállal és kézzel, gombócokat vagy valami hasonló kupacokat rakosgattam és forró sütőben megsütöttem. Kb . 15 perc kell a süléshez, amikor már érzik az illata akkor be kell kukucskálni rá.

Vagy a talpát kell csokoládéba mártani, vagy a tetejét megcsorgatni vele.

Kellemesen édes, vanília ízű kekszeket, csókokat kapunk. Mint a többi zabpelyhest , ezt is rágni kell,  de ez ne riasszon vissza senkit a sütésétől.

2011. július 27., szerda

Vaníliás teasütemény

Semmi extra, csak egy finom keksz.

Hozzávalók:  125 g puha vaj vagy margarin
                     100 g porcukor
                     2 csomag vaníliás cukor
                     1 tojásfehérje
                     100 g étkezési keményítő
                     125 gr liszt

A vajat keverjük habosra. Adjuk hozzá a por és a vaníliás cukrot. Keverjük tovább amíg habos krémet kapunk.
Tegyük bele a tojásfehérjét, a keményítőt és a lisztet.
Fakanállal símára keverjük.

Papírral bélelt tepsire diónyi gömböcöket teszünk belőle, és kissé ellapítjuk.
180 fokos sütőben világosra sütjük.
Még forrón vékonyan meghintjük porcukorral.

2011. június 24., péntek

Zabos és levendulás


A múltkori citromos keksznek csak néhány morzsája van a doboz alján.    A levendulás nálam abszolút befutó, egyik dobozba megint az került.  A recept   Delish oldaláról való. Nekem egy csepp tejet kellett bele tenni, hogy a tészta összeálljon.
Finom, roppanós, kellemesen levendulás.


Zabpelyhes kekszet sütöttem már a Ráma süteményes könyvből. Most nem volt itthon,  meg egyébként is tetszett a recept,  Gabojsza  emlegette is, hát ezt választottam.
Nem egész adag, nagyjából fele mennyiségű zabpehely volt itthon,  végigjártam mind a három boltot, de nem tartanak.
Mogyoró helyett már majdnem hozzáfogtam diót törni, mikor eszembe jutott a  Péter szomszédtól kapott mogyoró. Nosza, abból törtem amennyi kellett.
Azt hittem hogy nem lesz tészta abból a sok zabpehelyből, de egész gyorsan össze tudtam nyomkorászni.

Meg is sült szépen, ízlik is.  Ropogós, de nem kemény, jól érzik a mogyoró íze is.  A zab pedig olyan  egészséges, hogy tulajdonképpen minden nap kéne enni.

Még szagoljunk egy kis levendulát:)


2011. május 25., szerda

Citromos keksz

Van az úgy, hogy az ember a kisujját nyújtja, aztán az egész kezét kérik:)   Párszor sütöttem kekszet, most már reklamáció van, ha elfogy és csak a bolti van a dobozban.

Ez a lehető legegyszerűbb tészta, Horváth Ilona nagy becsben lévő szakácskönyvéből.

Hozzávalók:   50 dkg liszt
                     25 dkg margarin
                     25 dkg porcukor
                     egy egész tojás és egynek a sárgája
                     egy citrom leve és reszelt héja
                     csipet só
                     fél csomag sütőpor

Összegyúrjuk a hozzávalókat. Egy nagyon szép, selymes tészta lesz belőle.  Azonnal kinyújtjuk, vékonyra, 2-3 mm - re. Kiszaggatjuk, előmelegített 200 fokos sütőben világosra sütjük.
Sok lesz belőle.

2011. május 19., csütörtök

Keksz sütés


Mikor a Babett kivette ezt a hosszú valamit, azt hittem esernyő, és örültem magamban, hogy de jó, összecsukható, nekem ugyanis egy rendes nagy esernyőm van, amit elég nehézkes vinni valahova.

Aztán kibontottuk a táskákat és ezek kerültek ki belőlük:
Egy kekszmintázó nyújtófa, keksz pecsétek, a kicsik neveivel és egy-egy pörgettyű.   Akinek ügyes kezű férje van, az tud ilyesmit ajándékozni !

Tegnap kipróbáltam őket.
Nem tudom hányan sütötték meg a Limara nagydíjas kekszét,  isteni finom !  Megérte az árát, bár én kence nélkül, csak a natúr kekszet sütöttem. Egyáltalán, nálunk a levendulás sütemények, édességek nagyon kelendőek, pedig a műanyag levendula szagot bizonyisten ki nem állhattam soha.

Kicsit jobban bele fogom nyomni a tésztába a nyújtófát, mert sülés közben kissé  kevesebb lett a minta, de látszik szépen azért.
Két hét múlva itt lesznek a lányok, egyfolytában kekszet sütünk !



2010. május 20., csütörtök

Mogyoróvajas keksz

BÖBSI   receptjei között találtam, és  kevés munkával egy finom süti lett.

Így készül:    12,5 dkg margarint 4 ek mogyoróvajjal (nem nutella !) elkevergetjük.  Hozzáteszünk fél csésze barnacukrot,  fél csésze kristálycukrot, 1 1/4 csésze lisztet   ( 1 csésze 2,5 dl )  egy tojást, mokkáskanál szódabikarbónát, ugyanennyi sütőport és összekeverjük. Fakanállal lehet, nem  annyira kemény a tészta.

Sütőpapírt teszünk egy nagy tepsi aljára és kisebb diónyi gömböcöket készítünk a tésztából, ritkásan rakjuk a tepsire.
Villával lelapítjuk őket.   Csokidarabkákkal megszórjuk.

Forró sütőben világosra sütjük.

Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...