Pénteken délután kaptam egy telefont, hogy úgy döntött a Margó, a mézes, hogy kell nekünk füge lekvár, hát válasszak, hogy 8 kg vagy 9,5 kg kell-e ?
Így szombat reggel egyből ott landolt nálunk egy kosár füge :) Köszönömért ill. két kis cipóért :)
Mikor kipakoltak a ruhások, ott nézelődtem, egy harisnyát, gondoltam a Reginának jó lesz, jön a tél, de a Judit nem fogadott el érte semmit.
A Pali bácsi kézzel-lábbal tiltakozott ha a reggeli virsliért fizetni akartam, így nekem megnyugvás, hogy kap tőlem egy kenyeret, azt mondja egész héten kitart, elfogy az utolsó morzsa is, és nem kap belőle senki :)
Kávét szintén így iszom, az Ági ugyan nincs ott, de ő se fogadott el érte semmit, de a tönkölycipómnak örül. Így a Zoli helybe hozza nekem a reggeli kapucsínót szombatonként.
Munkanap volt, de a gyerekeknek a szombat az szombat, és vannak megértő pedagógusok, így nem tanultak, hanem kirándultak a biopiacra. Gondolom ott egy közeli iskolából jöttek.
Zöldségesektől kaptak vöröskáposztát, azt rágcsálták, én adtam a tanító néniknek mustot, az iskolában gondolom megitták.
Valahogy odajöttek hozzám, megmutatták milyen játékok lapulnak a zsebükben, csak kicsik, trükkösek, és beszélgettünk :) Megnézték a fügét a kosárban, többek nagymamája főz belőle lekvárt, egyik elmondta, hogy nagyon ismerős vagyok, lehet, hogy ahova a kistestvére jár bölcsibe, onnan.....
Aztán elmentek :)
Hazafele kanyarodtunk egyet Szedres felé. Nem akkora kerülő, hogy ne érné meg, isteni finom a halászlé a Halászcsárdába. Aki nem tudja , hogy ott van, talán észre sem veszi.
Jópár helyen ettünk már halat, ez az etalon és nem győzték még le.
Most is finom volt, a tulaj szolgált ki bennünket, elbeszélgettünk, megdícsértük, eljöttünk.
Halászcsárda
Ez egy másik halászlé, de hasonló volt amit kaptunk.
Ma reggel azt mondja nekem, menjünk el valahova, olyan szép idő van. Jó jó, de hova ?
Én még sose voltam és ilyen felsőfokban hallottam róla beszélni, így javasoltam , hogy menjünk kisvonatozni Gemencbe.
Nosza, felkerekedtünk elmentünk a Pörbölyi Turisztikai Központba, onnan indul a kisvasút.
Hát, annyian várakoztak! Egész busznyi ember, meg még olyanok is, mint mi, családok , baráti társaságok. 3 kocsit kapcsoltak a mozdony után, tömve volt mind.
A padok rettentő kényelmetlenek, másfél óra az út, elzsibbadt mindenünk :)
A hátam mögött egy 5 éves kisfiú, Ádám ült, szülőkkel, testvérekkel, és aki neki a legfontosabb volt a Matyi nevű rokon.
Minden bokor mögött őzet látott, meg vaddisznót, na az volt egy bekerített részen, ott rohantak a kerítés mellett, várva a szalámis zsömlét.
Aztán -Matyi, ha törpét látsz, akkor azonnal szólj nekem ! - jót vigyorogtam :)
Élmény volt hallgatni :)
Visszaúton egy kocsiban ültünk ugyan, de nem egy helyen.
Engem nem nyűgözött le, elvonatozni valahova, megenni a szendvicset, aztán visszavonatozni - ez nem a mi stílusunk. Ha még megyünk, akkor leszállunk útközben, lehet, végigmegyünk a tanösvényen és úgy jövünk vissza. Bár régóta szeretnék hajózni a Dunán, és arra van lehetőség :)
Itthon nem volt senki, aki ebédet főzzön, így fordult elő, hogy újra valahol ebédeljünk. És ha már, akkor támogassuk a hazai versenyzőket, itt a falu melletti Road 54 vendéglőt választottuk.
Elég sokan voltak, valami születésnapot ünnepeltek, de már épp indultak el onnan.
Csak egyszerűt kértem, májgombóc leves, rántott szelet, sült krumpli, uborka.
( Rántotthús és sült krumpli ritkán van nálunk , ezért és mert ezzel talán nem lehet nagyon mellé nyúlni. )
Az ebéd finom volt, a leves sok, kevesebb is elég, csak visszaküldtük, a hús és krumpli friss és forró és két akkora szelet volt, hogy egy is bőven elég v olt, a másikat hazahoztuk.
Ami engem rettentően zavart, az a fiatalember, aki a pult végén, oldalán álldogált és telefonon matatott. Nem tudtam ki, de útban volt a kiszolgálónak, akár a konyhába ment, akár a pult mögé.
Mint megtudtam, ő a futár, aki a házhoz kért ételeket viszi. Szemmel láthatóan nem találta a helyét, szerintem ilyenkor, mert sokan voltak, nyugodtan segíthetne leszedni az asztalokat.
Itthon sütöttem egy almás pitét, aminek a töltelékéből kihagytam a cukrot .... majd meglátjuk :) de kicsi az esélye, hogy kukában landoljon :)
Ez az almáspite. Nem is hiányzik belőle a cukor.
Recept : 35 dkg liszt, 15 dkg margarin, 2 tojás, 10 dkg cukor, fél csomag sütőpor egy evőkanál tejföl, ez csak akkor ha kell hozzá.
Összegyúrni, félre tenni.
10-12 almát meghámozni, lereszelni. Megszórtam fahéjjal és gyömbérporral, tettem bele mazsolát.
A tésztát kétfelé osztottam, egyik felével kibéleltem egy 23 x 32 cm-es tepsit. Megmértem !
Lehet alá sütőpapírt is tenni.
Az almát kinyomkodva eligazgattam rajta,(aki akar megszórhatja cukorral ) rátettem a másik lapot,
villával megszúrkáltam és megsütöttem. 180-200 fokon, ez gáztűzhelyen nem biztos érték.
Megkóstoltam, nem is hiányzik a cukor. Meg se mondom, hogy kimaradt :) :)
