2017. május 8., hétfő

Pavlova - első próba a kemencében




A habcsókot soha nem szerettem.  Ettől a Pavlova tortától is ódzkodtam, de izgatott.  Gáztűzhely hőfokát nem lehet jól beállítani, így az egész Pavlova kérdést eltettem a jövőbeli kipróbálandók mappába.

Aztán a hűlő kemencében főtt húsleves. A hűlő kemencében aszalódott ez-az. 
És jött a gondolat.  Vajon lehetne ?  Hőmérővel?  
Lehet. 





Kalácsokat sütöttem, és kicsit később bedugtam a hőmérőt.  150 fokot mutatott.  Volt 4 tojásfehérjém, és leírtam a napokban, hogy a Jamie hogy készített ilyen tortácskát.
A 4 fehérjét 20 dkg cukorral és kis citromlével fényes, kemény habbá vertem. Sütőpapírral bélelt tepsiben szépen elegyengettem.




Itt már sül, kicsit lett csak barnás, nem veszélyes.  Elsőre, kemencében azt hiszem elnézhető  hiba.


Tejszínhabot csak lágyra vertem fel, a 2,5 dl egy evőkanál cukorral és kis vanília aromával.  Legközelebb keményre fogom.  Tettem bele 3 evőkanál tejfölt, görög joghurt volt a tévében, nekem a tejföl is jó lett. Igaz kissé lágy lett a krém.


Mirelit erdei gyümölcsöt, ( erdei :) teli volt szamócával :)  cukorral felmelegítettem. a tejszínre halmoztam, díszítettem citromfű levéllel és igazi friss szamócával. 
A krém túl lágy, de isteni finom !  Nem az a gejl édes, a hab ropog, a krém a gyümölcs- ezután megvan a maradék tojásfehérje hasznosítása :)




Azóta még sütöttem, most kettőt, és emeletes torta lett. 



6 megjegyzés:

  1. Phuuuu, hát eeeeez kínzás 😊😝👌

    VálaszTörlés
  2. De jó! Ezer éve kokettálok ezzel a Pavlova tortával, én Neigela receptjét mentettem magamnak, ő gránátalma bogyókkal díszítette, ízesítette. Meggyőztél, kevésből is lehet készíteni, köszönöm Gondaanyu!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kettőből csináld Gyöngyi. Vagy ha négyből, akkor két kisebbet belőle. Attól függ milyen gyümölcs van éppen, én is gránátalmásat láttam először :)

      Törlés
  3. nagyokat nyeldegetek hhhmmm.....

    VálaszTörlés
  4. Nagy kedvencem a Pavlova. A maradék fehérjéből vagy azt, vagy macaront sütök. A múltkor Nigella csinált citromos Pavlovát, azt is érdemes kipróbálni, nagyon finom.

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...