Nálatok ?

Nálunk laknak állatok.  Kicsi, a kutya itt született.  Nagyjából olyan vegyes vérvonalú, mint a gazdái. 

 Girhes a macska, jött. Kiválasztott minket ?  Nem tudni honnan vetődött hozzánk. Megfogni nem lehet. Símogatni igen, és a kutyát nagyon szereti. Így vannak. Néha, amikor a kutya már agyonnyomja, akkor kimászik a macska alóla, néha amikor furán dörgölődzik, akkor rémült szemekkel néz a kutya, mi a csodát művel ez?  

Ami szent az az ennnivaló, ott nincs mese , ha nem vagyok ott elveszi a macskáét.

Mikor idejött csontsovány volt, hasa felpuffadva, szemmel láthatóan hasmenése volt.  Csapzott, fakó, barnás szőr, elég rondán nézett ki.

Mára? Gyönyörű fényes fekete fehér a szőre, nagyot nőtt, egy baja van, a finnyásság. Vagy talán nem is finnyás. Elvei vannak. Tápot nem eszik !  Éljen a parizer, és minden ami az asztalról marad.  Szereti a főztömet, nnna.

Aztán itt a főfő macska a  Dezső, a babzsák, akit megőrzésre hagyott itt az Eszter, aztán végképp az enyém maradt. Dehát mindig ilyen macskát szerettem volna.  Két éves koráig panelmacska volt, először  résnyire  nyitva kellett hagyni az ajtót, hogy be tudjon menekülni, ha netán egy fecske (fujj) rárepült :)

Ő az én macskám, ha nem vagyok itthon bejön, eszik, aztán eltűnik. Ha itthon vagyok, rendesen, akkkor kiköveteli magának a törődést. Ha meghallja a számítógép hangját, nem tudom elhessegetni, ül az ölembe. És ugye egy nagyjából 6-7 kilós macs elég kényelmetlen ha írni akarok.

Ez a kedvencem, ez az áttetsző fülű kép.   

Voltak más macskák is, kutyák is. A Kamilla, mint ősanya, igen sok kiscicának adott életet.  Példamutatóan nevelte fel a gyerekeit.  Megfutamított német juhász és vizsla kutyákat is, ha az kellett, ha veszélybe érezte a kölykeit.  Sok emlék van vele, télen ha le akartunk feküdni,  először őtt kellett kitenni és csak utána lekapcsolni a tévét, mert különben bement  gyorsan a kanapé alá és mind az összes körmével belekapaszkodott.  Mikor felemeltem, jött vele a szőnyeg is:)

Két gyereke maradt minálunk, 15 évet éltek, gyönyörű vörös macskák voltak.

A Pici, őt búcsúsok hagyták a faluban, néhány gazda után nálunk kötött ki, igazi családtag lett.  Féligmeddig tacskó volt, nagy lélekkel. Ha nem őt símogattam meg először  reggel, hanem pl. a szomszéd kiskutyát, aki nálunk vendégeskedett, megsértődött és világgá ment.

A kenyérfélét nem szerette,  kilökte a szájából, csak a rajta lévő húsféleség volt a fincsi.

A Fülest, a mostani kutyának az anyját jó messziről hoztuk. Szép fekete tacsi volt az anyukája, az apja meg nem az a barna tacskó, akit a bácsi látott párzani a kutyájával, hanem igaz szerelemből született.  Ő is megőrzite az anyja szokását, monogám nem volt ugyan, de volt egy kutya a környezetünkben, akié volt az elsőség.  Mindig ugyanaz.

Sokszor emlegetjük őket, remélem jó gazdái voltunk.