2013. március 20., szerda

Vélemény


Időről időre felmerül ez a téma, a  gyereknevelés, illetve a szülők és a nagyszülők kérdése.  Nevesen, hogy ugyanúgy bánnak-e a nagyszülők  az unokával, ahogy a szülők otthon.

Már hogy is bánnának ugyanúgy !  Egyik szülő, a másik nagyszülő.

Mikor a Juli megszületett, többen kérdezték, naaa, milyen a nagymamaság ?
Mit lehet erre mondani? Jó.  Más. Mitől más ? 
Könnyebb. Igen könnyebb nagymamának lenni, mint anyának.  

Én azt hiszem nem voltam sem szigorú sem igazán következetes anyuka sem.  Voltak persze alapvetések, de ha ketten ott mondták, hogy anyúúúúúúúúúú , akkor letettem a mosogatórongyot és meséltem nekik.  És fogtam a kezüket elalváskor, és volt éjszakai  kisvillany, és amikor már hárman voltak akkor három esti mese volt, mert mindenki mást kért.  És választhattak, hogy melyik ruhát húzzák fel, és milyen legyen a hajuk, és amikor akkorák voltak be is festhették, nem sivítoztam érte, az Anna volt hogy nem fésülködött 3 napig, hogy a göndörség megmaradjon,  na aztán azért ezt szóvá tettem.

És nem akartam tudni MINDENT, most sem, a legfontosabb volt az első naptól kezdve, hogy szabadnak neveljem őket.  14 évesen mind elment itthonról városba , kollégiumba és megállták a helyüket. 
Rendes ember lett belőlük.
Rendes párt is találtak maguknak.  A helyüket is megtalálták ebben a bolonddá lett világban. (volt valamikor normális ?)
Ha naponta nem is, de rendszeresen telefonálunk, írunk, és ők hárman is tudnak egymásról minden fontos dolgot.

Mikor már nagyobbak voltak, akkor mindig úgy gondoltam, hogy de jó lenne, ha olyan párt találnának, akinek a szüleivel barátkozni lehet. Ez fontos kérdés, valahogy  gyakran megbukik ez a dolog.
Szerencsére(?) ez is sikerült, nincs konfliktus és nem is hiszem, hogy  lesz valaha.

Nem várom el a fiúktól, hogy szeressenek, a nevemen szólítanak, tiszteljük egymást és egy normális emberi kapcsolatunk van.  Olyan mind a három, hogy szívesen a fiammá is fogadnám, ill. ha lett volna fiunk, az valami ilyesmi lenne, mint ők, na csak sikerül körülírni.

Szóval mondhatni idilli a helyzet, persze ez hülyeség.   Mert a gyerekek mindig másként élik az életüket, mint a szülők. Ez a normális.  Olvasom a Nők Lapját és a hajam az égnek áll, mikor írja pedagógus !!! anyuka, hogy jaaaj, elveszíti a kisfiát - 32 éves a kisfiam -  mert mióta megnősült nem telefonál naponta, és nem fogad szót !!!!!!!  és nem úgy nevelik a fél éves gyereküket, ahogy ő mondja! Pffffffffffff!  A hajam égnek áll.
Normális gyereke van ! Legyen rá büszke és hagyja, hogy élje az életét. 

Persze én is gondolom néha, hogy ezt ÉN nem ÍGY…..és hogy jobban…..
Feltételezem anyám és anyósom is érzett anno ilyet, és majd az enyémek is fognak  20 év múlva.

Unoka.  Elég messzi laknak, így nem találkozunk minden nap.  Jó lenne, kéne.
Ami miatt írtam ezt a litániát, hogy sok fiatal szülő úgy gondolja és le is írja ezt mélységesen megvető hangsúllyal, hogy  a nagyszülő csak hülye lehet, a szülő ellen nevel stb….

Azért szögezzük le:  évente 3-4 hetet vannak ránk bízva. Na az biztos, hogy a kedvencüket főzöm, hogy kicsit tovább maradhatnak fent este, az is biztos, hogy nézhetnek mesét a számítógépen, és igen, csokit is ha kér.
De a szabályok kb. ugyanazok, mint az anyjuknál volt.  Vannak szabályok, nem csinálhatnak mindent, de veszekedni sem fogok velük egyfolytában és tiltani mindent.
És tiszteletben tartom a szülők döntéseit amikor jelen vannak, de ha igazságtalannak érzem, akkor igenis megpróbálom megvígasztalni, tompítani  a fájdalmát a gyereknek.  Volt olyan is, hogy elmondtam később, hogy talán nem így kellett volna.  És nem lett sértődés, mert remélem érezték a segítő szándékot és a szeretet a kritika mögött.

Mindenki azt hiszi, hogy csak ő tud jól gyereket nevelni, persze. Aztán az idő igazol bennünket. Pozitívan  vagy negatívan.

Aztán azt kapjuk vissza öreg korunkban a gyerekeinktől, amit mi adtunk nekik.

Még van egy fontos : a gyerekeim bíznak bennünk. Ránk merik bízni a sajátjaikat, mert tudják, hogy jó helyen vannak velünk, nálunk.  Hogy figyelünk rájuk, szeretjük őket, vigyázunk rájuk.  Ahogy akkor is , amikor ők voltak kicsik.
És ha egy kicsit kényeztetjük is őket? Hát ez  a nagyszülők dolga !

A gyerekek a példán keresztül tanulnak meg sok mindent. És ha azt látja, hogy  az anyja, apja a saját szüleit lenézi, útálja, akkor ezt tanulja meg.  Aztán anyuka majd nem érti, miért is bánik vele úgy a felnőtt gyereke, ahogy pontosan tőle látta, tanulta.  


7 megjegyzés:

  1. Bizony! Így igaz. És így a jó. Én sem hívom minden nap édesanyámat, pedig a lánya vagyok, és nem a fia. A férjem sem hívogatja az édesanyját, csak ha valami baja van.:P "Csak úgy" nagyon ritkán.:)
    Szerintem jól leírtad a nagyszülők szerepkörét, feladatát. Ugyanígy gondolom, mert kb. ilyesmi van nálunk is. Nyugodt szívvel rá merem bízni a gyerekeket a nagyszülőkre, mert tudom, hogy az alapelvek ugyanazok, mint itthon. A megvalósítás/kivitelezés már másodlagos kérdés. :)

    VálaszTörlés
  2. Szívemből szóltál, de hát tudod ezt :) Mi egy hajóban evezünk :)

    VálaszTörlés
  3. én is ilyen nagyi leszek...:)) igyekszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahhoz csak egy "valaki" hiányzik, ugye ?

      Törlés