2013. december 12., csütörtök

Ádventi hangulatban - Madeleine


Hugóval vásároltunk, ő a Túró Rudikat, csokikat , cukrokat nézte és nyújtózkodott értük, kapott, hát persze, én meg az újságos standon választottam  a Süti  varázs című lapot.  Mellé csomagolva egy sütőforma, újságban a recept.

Ma volt a főpróba.

Egy adaghoz a hozzávalók:  4 tojás
125 gramm cukor
125 gramm liszt
egy evőkanál kukoricaliszt, ettől  kissé keményebb lesz a tésztája, nem törik olyan könnyen
125 gramm cukor
125 gramm vaj
1 teáskanál vanília kivonat vagy narancsvirágvíz




Begyújtjuk a sütőt.  A  vajat megolvasztjuk és amíg a tészta készül langyosra hűl.
A liszteket 2-3-szor átszitáljuk, hogy jó levegős legyen.

Az egész tojásokat a cukorral és a vanília kivonattal, narancsvirágvízzel, gőz fölött  felverjük. Jó habosra, fehérre, háromszorosára, mint volt az induló mennyiség.
Levesszük a gőzről és még két percig keverjük.

Belekanalazzuk a formába, én tele raktam, sütőpor nincs benne, szépen megemelkedtek, de nem nőttek ki.  190-200 fokos sütőben 12 perc alatt megsültek.
Egy részét simán sütöttem, a másik részébe aszalt áfonyát tettem, a harmadik részébe kakaót szitáltam.


A sütőből kivéve pár percet várjunk, és a szilikon formából szépen kifordultak a kis tappancsok.



Egy leheletnyi porcukor, egy csésze tea, kávé és minden bosszúság elszalad.


Mikor mondtam, hogy lehet enni belőle, nem rakom el, azt mondta diótörés közben: 
-Hát, reméltem is !

Aki nem fészbukozik, annak itt a gyermek, elfogultság nélkül is esküszöm többet ér, akármilyen sütinél:)



5 megjegyzés:

  1. imádnivaló az unokád! :):)

    A madeleinről mindig a Szállító ugrik be, amikor a csaj hipp-hopp reggel friss madeleint sütött a semmiből.:) A franciáknál biztosan erre is van por.:):):)

    VálaszTörlés
  2. nagyon el van gondolkozva a gyermek))))

    ja, nekem is, mint Lazacomnak, u.az a film ugrik be erről a sütiről))))

    Málnakonyha

    VálaszTörlés
  3. Épp a Mikulás csomagját puszilta be, voltak az óvodába az Ágit megnézni, és persze neki is hozott a jó Mikulás kis házi csomagot. Müzliszelet ilyesmi volt benne:) Hazajöttek, ment a székéhez, anya hami nyami és megevett majdnem mindent:)

    VálaszTörlés
  4. Kérek szépen egy facebook megkeresést. Én nem találom. De nézegetném a képeket :) Köszi.

    VálaszTörlés
  5. Kedves webmester,

    Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 110 000 összegyüjtött receptek közül. Naponta növekedik a látogatók száma, ami jelenleg a több mint 30 000 klikket jelent. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde
    info@osszesrecept.hu

    VálaszTörlés