2015. február 1., vasárnap

Sörben pirított csülök

Egyszer régen (nagyon régen) találtam a Magyar Konyha c. újságban. Többször készítettem, mindig ízlett a kosztosaimnak.
Tegnap egyesületi gyűlés volt nálunk, estefelé. Éhesen, üres hassal gondolkodni is  nehezebb.
Pénteken félkészre főztem, aztán szombaton délután begyújtottam a sütőt és befejeztem.


Hozzávalók:  1 szép húsos nyers hátsó csülök.
1 üveg sör
1 fej vöröshagyma
Fűszerek:  só, bors, gyömbér, babérlevél, őrölt szerecsendió, őrölt szegfűbors majoranna,  kis cukor, borecet.

A húst nagyobb kockákra vágjuk.  Egy lábasban  olajat hevítünk és rátesszük a húst.  Kicsit pirítjuk, majd a felvágott hagymát rászórjuk, együtt is pirítjuk pár percig. 


Kinyitjuk a sörös üveget és a lábasba öntjük a tartalmát.  Sózzuk , borsozzuk, rászórjuk a fűszereket. Fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk. 


Ezt előre is elkészíthetjük.  
Egy evőkanál lisztet összekeverünk kevés vízzel és besürítjük vele az étel levét.
Tepsibe öntjük és sütőben, kemencében  megpirítjuk a pecsenyét. 


Főtt krumplival, savanyúsággal tálaljuk.

Jó kis buli kaja. Sört is ihatunk utána, de egy pohár száraz fehérrel is isteni!

1 megjegyzés:

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...