2017. augusztus 29., kedd

Újdonságok

Mostanában főzök, sütök olyasmiket, amiket eddig nem.  Ez mondjuk nem újdonság, mindig is főztem újságból, könyvből, internetről :)  Rendes kosztosaim voltak, vannak,  bizalommal megeszik.  Volt, hogy nem ízlett az újdonság, akkor annyiban maradtunk, hogy ezt még egyszer ne főzd, kedves feleségem  :)
Én meg szót fogadtam, nem főztem :)

A tegnapi süti az tuti volt, hogy tetszeni fog, szilvás és sütemény, csak jó lehet.


Amúgy galette a becsületes neve, gyorsan kész, alig kell hozzá valami.  
Majdnem, mert én nem rakosgattam olyan szépen a szilvákat, hanem csak ráhalmoztam a tészta közepére.


Idén burjánzik a kertünk,  többféle tök is nől benne.  Ez a képen nem hokkaidó, de a színe olyan, meg tetszik is, ebből lett ma leves.  Egyszer jó régen Nyíregyházán ettem tök krémlevest, az zöldes volt, és nagyon finom.  
Finom lett a mai is, tettem is el maradék tököt a fagyasztóba.  




Héj nélküli tökmag híján bontogattam délelőtt jó fél órán keresztül :)

Főzzetek újdonságokat  !

2017. június 22., csütörtök

Kétségek

Legalább 10 éve sütök kenyeret. Vagy több.  Kezdetben kenyérsütő géppel, praktikus, egyszerű? , egészen jókat lehet sütni, ha odafigyel a receptre a sütő egyén.
Úgy tésztát kidolgozni ahogy ezek a gépek , hát ember legyen a talpán  aki tud.

Aztán jött, hogy a gép dagaszt, a kenyér a sütőben sül.  Jénaiban, sütőzacskóban, sütőformában, kinek mi van otthon.
Persze élesztővel.  Kovász ekkortájt még szóba sem került.

Egyszer csak megjelent az öregtészta, morzsoltka,  én láttam ahogy az én anyám sütötte, ő meg feltételezem a nagyanyámtól tanulta,  kovászolt, dagasztott, szakajtott, sütött.

A kovászoláskor használt élesztőt is.  Liszt, kovász ill. az előző sütéskor összekapart és megszárított morzsa beáztatva, élesztő , főtt, áttört krumpli. Összekeverte, letakarva hajnalig szaporodott, majd 4 óra körül kelt, dagasztott, és amikorra rákerült a sor a faluban lévő kemencénél, akkorra készen volt a tészta.
Később pék sütötte meg, de Ő dagasztotta a tésztát.

Én is így csinálom. Kovásszal és egy kevés élesztővel.

De mostanában kezdem rosszul érezni magam, mindenhonnan az jön, hogy CSAK az a kenyér ami CSAK kovásszal készül, élesztő a közelében sem volt.  Lassan bélyeg lesz  , ha élesztő is van a kenyérbe, kalácsba.

Próbáltam, nem sikerült. Lapos lett, rágós lett, nem olyan amit szívesen  adok ki a kezem közül.  Aztán sokáig kel, nem lehet időzíteni.

Akiknek én sütök , ők időre jönnek, pénteken munka után, hogy adná ki magát ha akkor még szakajtóba lenne a kenyér, mert nem kelt meg időben ?
Mind tudja, hogy élesztő is van benne,  nincs bajuk vele.  Nekünk sincs.

Szép, ropogós héjú , finom kenyerek jönnek ki a kemencéből.  Egy hétig eláll, ehető.

A magam megnyugtatására azért majd főleg, hogy nyár van, meleg, próbálkozom a csak kovászossal is, hátha sikerül egy olyan szisztémát kitalálni, ami nekem is tetszik.
Addig meg marad az öszvér.  Nem mutogatom sehol őket. Se itt, bár itt kevésszer voltak, se a Fb-n.

2017. május 25., csütörtök

Spárgás rétes

A receptet  ITT  találtam.
Mert vasárnap Mórahalmán voltunk vásárban és ott az egyik bejáratnál árult egy idősebb férfi sok mindent, spárgát is. 
Poénkodott, udvarolt minden nőnek, sokan megálltak nála. Onnan a spárga.
Idén elég sokszor ettünk, legtöbbször bacon szalonnába tekerve, megpárolva.
Most valami mást szerettem volna.


A tésztához összegyúrunk 25 dkg lisztet , 1 tojás sárgáját, csipet sót, csipet cukrot, 3 ek olajat és bő 1 dl meleg vizet.  Ez nekem lett másfél dl. Egy löttyintés citromlevet is tettem bele. 
Olyan kellemesen lágy tészta legyen, azt mondják, hogy rétestészta keménységű:) Jól ki kell dolgozni, majd olajjal megkenni a tetejét , letakarni és félretenni.


10 dkg sonkát felkockázni, egy kevés vajon átpárolni.  Nekünk van saját házi érlelésű, füstölésű, minek is tettem volna bele boltit ?


A spárgának letördeltem a végét, 70 dkg van a receptben, nem mértem előtte, letöredezve 40 dkg volt.  Enyhén sós-cukros-ecetes vízben pár percig főztem.


25 dkg túrót egy tojással, tejszínnel, petrezselyem zölddel összekevertem, megborsoztam, sót nem tettem a sonka miatt. Kevés sajtot is reszeltem hozzá.


És akkor elővettem a tésztát :) Életemben egyszer már próbáltam, akkor - jó lett belőle rétes, de ez !  NYÚLOTT ! Ahogy kell ! Nem ám lukadt meg szakadt, nem . Nyúlott ! Gyönyörűen :)


Ilyen kis hólyagocskák lettek benne :)


Meglocsoltam zsírral meg tejföllel meg zsemlemorzsával is, ha már a recept azt írja.


Rátettem egy szélesebb csíkban a túrót és rászórtam a sonkát. Mindenhova. Lazán :)


Nem vagdostam el a spárgát, egészben raktam végig a tésztán.  A maradék sajtot ráreszeltem.


Jó emberes rúd lett :)


Egy tojás sárgáját kis tejjel elkevertem, megkentem.  És hát igen, csak így fért a tepsibe bele :)

50 perc alatt ilyenre sült .


Mert a kertben nőnek a zöldek, és a retek is ránk magzott, öregedett, most még a mákos tésztához is saláta jár, lehetett  salátával kérni.....


.....vagy majonézzel és paradicsommal.....


....vagy a telhetetlenek mindkettővel :)

Egy kellemes és könnyű nyári ebéd lett belőle.  
Mosogatni azt kell utána az tény. 
Viszont mindenképp megérte a rétestészta miatt, holnap ismétlés, de túrós és mákos és almás és meggyes  -  szóval valami klasszikus rétessel  :)



2017. május 14., vasárnap

Évek óta visszatér egy különös érzés ilyentájt.

Vasárnap van, sehol egy felhő. A nap süt hét ágra.  Minden vadul zöld, a madarak énekelnek, a virágok már kezdenek nyílni, de ami későbbi az is már szépen növöget.

Fű lenyírva, kert megkapálva.

Ebéd fől, ülök a teraszon egy kávéval.  Nyugalom van és béke.
 A JÓ érzése.
 Boldogság.
 Szeretem.



2017. május 8., hétfő

Pavlova - első próba a kemencében




A habcsókot soha nem szerettem.  Ettől a Pavlova tortától is ódzkodtam, de izgatott.  Gáztűzhely hőfokát nem lehet jól beállítani, így az egész Pavlova kérdést eltettem a jövőbeli kipróbálandók mappába.

Aztán a hűlő kemencében főtt húsleves. A hűlő kemencében aszalódott ez-az. 
És jött a gondolat.  Vajon lehetne ?  Hőmérővel?  
Lehet. 





Kalácsokat sütöttem, és kicsit később bedugtam a hőmérőt.  150 fokot mutatott.  Volt 4 tojásfehérjém, és leírtam a napokban, hogy a Jamie hogy készített ilyen tortácskát.
A 4 fehérjét 20 dkg cukorral és kis citromlével fényes, kemény habbá vertem. Sütőpapírral bélelt tepsiben szépen elegyengettem.




Itt már sül, kicsit lett csak barnás, nem veszélyes.  Elsőre, kemencében azt hiszem elnézhető  hiba.


Tejszínhabot csak lágyra vertem fel, a 2,5 dl egy evőkanál cukorral és kis vanília aromával.  Legközelebb keményre fogom.  Tettem bele 3 evőkanál tejfölt, görög joghurt volt a tévében, nekem a tejföl is jó lett. Igaz kissé lágy lett a krém.


Mirelit erdei gyümölcsöt, ( erdei :) teli volt szamócával :)  cukorral felmelegítettem. a tejszínre halmoztam, díszítettem citromfű levéllel és igazi friss szamócával. 
A krém túl lágy, de isteni finom !  Nem az a gejl édes, a hab ropog, a krém a gyümölcs- ezután megvan a maradék tojásfehérje hasznosítása :)




Azóta még sütöttem, most kettőt, és emeletes torta lett. 



2017. április 18., kedd

Húsvéti báránysült


Ha valaki gondolkodik még, hogy merjen-e bárányt tenni a család asztalára, az ezzel a recepttel kezdje.

Rendkívül egyszerű elkészíteni, nem kell hozzá hetedhét országból beszerezhető alkatrész, nem utolsó sorban pedig nagyon finom.

A fűszerek finoman elfedik a bárányízt, jó, tudom, minden állat húsának megvan a saját, jellegzetes íze, illata, hát a bárányhoz talán nem vagyunk szokva.

Kicsit csaltam, mert krumplit sütöttem hozzá zeller helyett, de igazából ez volt az egyetlen dolog, amiben biztos voltam, hogy a mégoly finnyásak is megesznek. És ugyan a Zsófi a spenótból egy kis falatkát kóstolt csak, de a húst a krumplival jó étvággyal megette.

A receptet a Nők Lapja Konyha húsvéti számában találtam, így készül az étel:

Hozzávalók : egy gyenge báránycomb
kiskanál majoránna
kiskanál őrölt római kömény
kiskanál  fahéj, persze őrölve.

Ezekkel bedörzsöljük a combot, tepsibe tesszük,kis vizet öntünk alá, meglocsoljuk olajjal. Lefóliázzuk és hagyjuk 1-2 órát pihenni.

A recept 130 fokos sütőt ír, mi befűtöttük a kemencét, oda tettük, a sütési idő 2 óra.
Ez alatt megpuhult, levettük a fóliát és kicsit megpirítottuk.

A krumpli is a kemencében készült,  hasábokra vágva , tepsibe téve, kis zsír és víz alá, só, alufólia.
Egy óra párolódás után levettem a fóliát, kicsit ropogósra sült, ehhez is kell igencsak egy óra.

Piacról hozattam spenótot, egy jó szatyorral volt, de összeesik , hát mind megpároltuk fokhagymás vajon.   Valami szuper a bárányhoz.

És a tányérra egy szelet hús, kis spenót és krumpli.  Nem tudom, ha valaki nagyon akar salátát is ehet még pluszban hozzá.

Az újságban a krumpli helyett zeller volt írva, a hús sütésének felénél kell mellé tenni a nagyobb kockára vágott zeller darabokat és lefedve megpárolni.


Nem volt unalmas a húsvétunk, itthon voltak a gyerekek,  voltak egyszerre is, külön külön is. De mind örülnek egymásnak, nagyot játszanak, és nem szeretnek elválni.  

Vince kezd beszélni, megtanulta, hogy mama, de nem tudom jön-e még hozzánk, mert folyton korlátokba ütközött :) 
Nem nyomogathatta a tévét. 
Eltorlaszoltuk előtte a lépcsőt.
Nem etethette a macskákat.
A számítógépet és a villanyt se kapcsolgathatta kedvére.
Tetejébe a művészi hajlamait is megfékeztük, mert ahogy megszerzett egy ceruzát a nővéreitől, na ne a citromsárgára gondoljatok, hanem a sötétkékre, pirosra, szóval ahogy szerzett egy cerkát és elkezdett vele rajzolni a  csábító síma falra :) egyből rászólt valaki :) 
Ma reggel megállt a konyhába egyik rajza előtt és elégedetten azt mondta : ÁÁÁ!

Ami talán jelentheti azt is, hogy micsoda dolog összefirkálnia falat ! Vajon ki tehette ?
De inkább olyan volt, mintha azt mondta volna, milyen ügyes is voltam ! Sokkal szebb lett a konyha, mama !
Én meg egyetértően bólogattam, hogy úgy bizony !






2017. április 9., vasárnap

Kalács


Akárhol, akárki kóstolja odavan tőle.  Hát muszáj  leírni, egyrészt az újságot folyton keresem, ahol a recept van, másrészt erre akkor lehet hivatkozni, amikor kérik, hogy ugyan mondjam már meg   mi ez, és hogy készül?
Harmadrészt megérdemli igazán a kalács, hogy népszerűsítse mindenki.



Egy nyári, a júniusi Nők Lapja újságban találtam a receptet.
55 dkg lisztet elmorzsolunk 15 dkg vajjal.
Hozzáadunk 10 dkg cukrot, csipet só, 2 egész tojást és 1,5 dl tejben felfuttatott 3 dkg élesztőt. Nem kell lágyra dagasztani, de nekem mindig kellett még egy kis tej bele. Fél órát pihentetjük. Ezalatt 15 dkg csokit, 10 dkg vajjal felolvasztunk, beleteszünk 10 dkg cukrot, 2 kanál kakaóport, teáskanál fahéjat. Jól összekeverjük.
A tésztát kétfelé osztjuk. téglalap alakúra nyújtjuk és megkenjük a krém felével. Meggyet, kajszit,ribizlit, szilvát, áfonyát lehet bele szórni. 




                                         

Feltekerjük, mint a kalácsokat szokás majd hosszában ketté vágjuk. Kissé kifordítjuk a vágott felével felfele és megcsavarjuk, fonjuk. A tészta másik felével ugyanezt megcsináljuk. 30-40 percig kelni hagyjuk újra.



Ha újra szépen megkelt a kalácsunk, akkor előmelegített sütőben szépre megsütjük.

                                         

Biztos lehet simán tepsiben is, én formában szoktam sütni. Előmelegített sütőben 200 fokon, de a legjobban szeretem a kemence szájában ha sül.

Ez itt az utolsó képen egy másik sütés, ebben áfonya van.   

Meggyel is nagyon finom, sőt !  kajszibarackkal és egy leheletnyi levendulával  , na az aztán fantasztikus !

Ha túl folyós a csokikrém, teszek bele darált diót, mandulát, kókuszreszeléket.
Sütés felénél meg lehet locsolni forró cukros tejjel is. 

Porcukrot csak keveset rá, épp csak díszítésre. Nem édes, jó csokis, brutál finom.

A recept könnyedén felezhető, ha valakinek sok a két rúd.

Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...