2009. június 18., csütörtök

Cukkini

Tavaly nem sikerült a cukkini vetésem. Ezt elkerülendő, idén két zacskó magot elvetettem.



Mind kikelt. Most majd ajándékozhatom mindenkinek a termést.









Főzöm is persze őket.

Csináltam már szabálytalan, Jamie módra készült cukkinis spagetti carbonarat, tegnap pedig, mert ehhez több kellett, cukkini fasírtot.


A szomszéd megkóstolta, nagyon ízlett, úgyhogy ma ehet otthon is, kapott hozzávalót.
Így készítettem.
Öt szép karcsú cukkinit leszedtem. Vegyesen sárgát és zöldet. Megmostam és almareszelőn lereszeltem.
Besóztam. állni hagytam kb. negyed órát.
Kinyomkodtam, tettem hozzá két tojást, 3 gerezd fokhagymát és annyi lisztet, hogy egy lágy massza legyen. A zöldség domináljon, ne a liszt.
Utánsóztam, és forró olajban evőkanállal kupacokat raktam, szétnyomtam laposra és megsütöttem szép barnára.
Csak úgy magában ettük.
Utána a szomszédokkal egy -két fröccsöt ittunk rá.

9 megjegyzés:

  1. Tavaly én meg úgy jártam, hogy elkívántam a szomszédasszonyom gyönyörűre megnőtt cukkiniét. Idén én is ültettem. 10 db hatalmas levélkupacom lett, telis tele cukkinivel és virággal:). Köszönöm a receptedet, mentettem:).

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy nem vagyunk szomszédok...
    Bár, semmi sem elképzelhetetlen.
    :)

    VálaszTörlés
  3. Nálad már terem? De jó neked!
    Én minden nap leellenőrzöm. Az első darabot talán a hét végén tudom leszüretelni. Már alig várom:)
    A cukkini fasírtot én is hasonlóan készítem. A liszt helyett zsemlemorzsát használok bele.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép a cukkínid.
    Az enyémen még éppen csak megjelentek a bimbók.

    Levéltetvek ellen (karfiolon) nem tudsz valami bio módszert?

    Köszi,
    Macus

    VálaszTörlés
  5. Macus, úgy tudom a Dipel nevű szer is jó a tevek ellen. Engedélyezett, valami baktérium, ami bántja az élősködőket.
    A másik a csalánlé, jó sok csalánt leöntesz vízzel és hagyod megerjedni. Baromi büdös, de a tetvek elmenekülnek.

    Most kezd teremni nekem is, osztogatom, ha nem győzök szólok, szombatonként ha valaki eljön a Csörsz utcai piacra adok.

    VálaszTörlés
  6. Szia, van igazi kemencéd is? Nagyon finomakat készítesz:))) Én szeretnék egy kinti kemencét, barátaink nemrég építtettek egyet potom pénzért egy itteni mesterrel az udvarukra. Azóta ott sütik a kenyeret, rétest, kalácsot, stb... Nagyon irigylem őket!!!:)))))))

    VálaszTörlés
  7. Igen, van igazi kemencém. A kép arról készült.
    Nekem az apósom építette. Nagyon szeretem, de a kenyereket nem abban sütöm, de tésztákat, húsokat, sokféle változatban igen.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen, coooooool

    VálaszTörlés