2013. augusztus 25., vasárnap

Születésnapra

Nem kerek, meg elég sok is, de csak meg kell ünnepelni.   Egy kis tortafélét sütöttem már a héten, mert a Juli mikor  megtudta, hogy a Papának születésnapja lesz, egyből nekilátott ajándékot gyártani.
Így a szilvás lepényből jutott a kis tortaformába is, és együtt megköszöntöttük.
De ha már holnap lesz a napja, és ma pont vasárnap van, hát ma egy ünnepi ebéd is készült.

Rendesen húslevessel , lapockacsonttal, finom zöldségekkel, cérnametélttel.

Szép is lett, finom is, mintha csak tudta volna, hogy neves napra készült.

Volt egy darab szarvashús még a fagyasztóba és nem akartam tartogatni. A Gabojsza receptje pont az volt amit kerestem.

Zsírom nem volt, elfogyott tavasszal a lovasnapi főzéskor, olajon hagymát dinszteltem, rátettem a húst, pároltam míg levet nem engedett.  Sóztam, őrölt paprikát szórtam rá, babérlevelet, majorannát, kakukkfüvet tettem bele.  Lassú tűzön puhára pároltam, egyszer pótoltam a levét .
Kis vörös bort öntöttem hozzá, egy doboz gombát, de erdei gombával  még jobb, 2 evőkanál áfonyalekvárt.

Köretnek gondolkodtam a puliszkán, de végül szalvétagombócot csináltam.


 Sütöttem kis csíkokra vágva szalonnát, a zsírján hagymát, és egy zsemlét kockára vágva megszárítottam.   Nokedlitésztába kevertem, majd kivajazott konyharuhába kötöttem  és lassú forrásban lévő vízben megfőztem. Cérnával szeleteltem.

Annyira finom lett  Gabojsza !  Nagy nagy dícséretet kaptam:)

Ha már születésnap a torta se maradhat el. A tiramisu kiváló tortaformába töltve is, bár nem árt ha előző nap készült volna el, mert akkor lehetett volna szépen szeletelni. 


Tetején tejszínhab pamacsok, gyertya egy szál se, annyi rá se férne:)

Estére koccintunk is egy pohár finom borral:)



3 megjegyzés:

  1. Isten éltesse az ünnepeltet, akinek a legnagyobb ajándéka az, hogy ilyen felesége van! :)
    Minden csuda gusztusos, ínycsiklandó, még így képen is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan feleséget szeretett volna, aki motorozik ....

      Törlés
  2. a Babetta játszik? :):):):)az is motor, tudjuk az Üvegtigris óta :D:D

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...