2009. szeptember 13., vasárnap

Körte és csokoládé: harmadik felvonás

Ez a kép nem a legszebb, viszont a süti ! Az valami mesés !

Így készül:
Tészta: 17,5 dkg liszt
10 dlg vaj
1 tojássárgája
csipet só
2 evőkanál cukor

Krém: 1,5 dl tejszín
1 tojás
1 sárgája

Töltelék: 3 körte
15-20 dkg étcsokoládé
2 evőkanál cukor

A tésztának valókat összegyúrjuk, hűtőbe tesszük.
Krémnek valókat összekeverjük, hűtőbe tesszük.
Körtéket félbevágva meghámozzuk, kimagozzuk, vékonyan felszeleteljük úgy, hogy egybe maradjanak, nem hosszában, hanem keresztbe vágdossuk.
Csokit összetörjük. Konyharuhába a bontatlan csokit betekerem, sodrófával jól megpüfölöm.

Tésztát vékonyra nyújtva kibélelni vele egy 26 cm-es sütőformát. Közepét villával megszúrkálni, 10 percig sütni előmelegített sütőbe. Fontos, hogy a tészta ne legyen lyukas, mert kifolyik a tejszín belőle.
Kivenni, beleönteni egyenletesen a csokit, ráhelyezni a körtét, ráönteni a krémet, megszórni cukorral.
20-25 perc alatt készre sül.
Kihűlve szeletelni, de nem totál hidegen. Így a csoki még kicsit lágy és csodásan harmónikus finom ízeket ad a torta többi részével Igazi ünnepi édesség.

2 megjegyzés:

  1. Ezzel a tésztával szerintem a másikkal is elégedett lettél volna..Klassz a töltelék is!!

    VálaszTörlés

Lakodalmas vagy sváb kifli

  Nagyon szeretem sütni, mert akár kemencében, akár villanysütőben egyformán szépre sül.  Először lakodalomba kértek meg sütni, akkor kaptam...