2010. augusztus 21., szombat

Grillázstorta kiállítás

Kalocsa nagyjából egyidős a magyar állammal, habár már a honfoglalás idején is lakott hely volt. Mint a Duna menti területek nagy része, Kalocsa környéke is a fejedelmi nemzetség szállásterülete lett. Kalocsa az államalapítás előtt az Árpád nemzetség fontos családi tanácskozó helye volt, mivel Kalocsa környékén volt több Árpád-fi szállásterületének közös határa. Az egyházi központokat Szent István király a királyi birtokok területén alapította meg, így Kalocsa is egyházi központ lett, amely évszázadok folyamán, Esztergom után, a magyar-országi katolikus egyház második számú központja lett. Az államalapítás és Szent István egy-házszervezése hosszú időre meghatározta a város történetét. A király 1002 körül kalocsai székhellyel alapította meg az ország második, déli térítő érsekségét, érsekévé a koronát hozó pápai legátust, a pécsváradi apátot, Asztrikot tette. Ebben az időben épült fel Kalocsa első székesegyháza, amelyet, ugyanezen a helyen további kettő építése követte 1220 körül és 1380 körül. A székesegyház mellett épült fel a kalocsai érsekek rezidenciája, a földsáncokkal kö-rülvett kalocsai vár a 11. század elején. A tatárjárás után az elpusztult várat kőből építették újjá. A 11. század folyamán a déli irányba terjeszkedő országgal együtt terjeszkedett a kalo-csai egyházmegye is, és a kalocsai érseki központ a megnövekedett egyházmegye északi peri-fériájára került. 


A város történetéről részletesebben itt lehet olvasni.

Egész héten programok sokasága volt a városban, természetesen tegnap volt a fő ünnepség.
Ennek része volt a cukortorta kiállítás. A környéken régi hagyomány van a készítésének. Ma sem múlik  el úgy lakodalom, hogy legalább egy ilyen tortát ne törne szét az ifjú asszony.
Megmutatok párat a versenyművekből.

























Nekem a legelső tetszett legjobban, de nagy esélyes a rózsás kosár is. Annak a rózsái marcipánból vannak, a levelei buxusból.

Ma zöldségszobrászati bemutató lesz, egy híresneves szakács Varga Károly titkait leshetjük el.

a MAI PROGRAM:
Jöjjön velünk Szent István korába! 14:00 Megkezdődik a sétálóutcában a középkori nap - középkori vásár, középkori kovácsműhely, éremverés, viaszpecsételés, borkóstolók 15:00 Hagyományőrző haditábor – sátrak, jurták, harci bemutatók, vívás, őrségváltás, gyakorlatozás 16:00 A Kecskés Együttes koncertje 18:00 A Királyi pár fogadása a rendezvény helyszínén - Bevonul a király és királyné, az udvartartás, katonák, papok. - Hódolat az uralkodónak, ajándékozás - A legszebb udvarhölgy kiválasztása - Kalocsa Kamarakórus köszönti az uralkodót 20:00 Ökörvacsora a királyi párral Közben lantosok kardvívók, zenészek, táncosok ( Vacsorajegyek 2500 Ft-os áron a Gold Tours utazási irodában kaphatók) 20:30 Tűzzsonglőr bemutató 21:00 Utcabál a Maszív zenekarral Kísérő programok - Zöldségszobrászat, Varga Károly tizenegyszeres olimpiai bajnok és tízszeres világbajnok mesterszakács bemutatója - Borutca - Éremverés

3 megjegyzés:

  1. Felénk ezt pörkölttortának hívták.Egyébként teljesen "amatőr" parasztáénik készítették lakodalmakba. Gyerekkoromban sose értettem, mi köze lehet a pörkölthöz :)....

    VálaszTörlés
  2. Az mi esküvőnkre is Kalocsáról hoztak két ilyen tortát. Majd 400 km-en át vigyáztak rá, hogy épségben megérkezzen.

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...