2010. augusztus 8., vasárnap

Sütemény kölesből

Köretnek szoktam gyakran főzni, mindenki szereti.   Azt, hogy azok a túrós sütemények azok kölesből készülnek, és a közelébe se voltak semmiféle négylábúnak, meglepődve hallottam. A sütik finomak, így ezt is fenntartások nélkül próbáltam ki.

Becsületes neve  KÖLESMÁLÉ BARACKKAL, eredetileg sárgabarackkal, mivel nem kaptam, már lehet leérett, így őszibarackkal készült.
Gondolom meggyel még finomabb.
A Vidék Népe című magazinban találni a receptet, ami így szól:

Hozzávalók:      20 dkg köles
                         8 dl tej
                         3 tojás
                         5 dkg vaj
                         3 ek cukor
                         2 dl tejföl
                         1/2 kg kajszibarack

A kölest egy csipet sóval ízesített tejben megfőzzük.  Úgy, mintha rizs lenne, amikor beszívja a tejet elzárni a tüzet , fedő alatt letakarva megpuhul.
Langyosra hűtjük.

3 tojás sárgáját  cukorral és a puha vajjal habosra keverjük. A fehérjét kemény habbá verjük.
Összekeverjük a kölest, a sárgáját és a fehérjét.

Alaposan kivajazott mélyebb jénai vagy cserép edénybe öntjük.  A barackok 3/4 ét felkockázzuk és a málé tetejére öntjük, kicsit belenyomkodjuk.
A tejfölt  alaposan elkevertem, hogy síma és könnyen kenhető legyen, rápöttyingettem a kölesre és kiskanállal szétkentem.
A maradék barackokkal megdíszítettem.

Előmelegített sütőben megsütöttem. Addig kell sütni míg a teteje barnulni kezd.

Ízben , állagban nagyon hasonlít a rizsfelfújthoz, tulajdonképpen úgy is készül.

Érdemes kipróbálni, finom  és különleges. Ha még melléolvassuk, milyen egészséges a köles, akkor főleg !

7 megjegyzés:

  1. Meg merem kockáztatni, hogy talán én még nem is ettem, vagy ha igen, nem tudtam, hogy az az :)))
    Nagyon jól néz ki

    VálaszTörlés
  2. Nekem már kezdték mondogatni az utóbbi időben, hogy nagyon ráálltam a köles-témára. Még a sima liszt helyett is köleslisztet használok, de nagyon bevált. Ezt pedig biztosan ki fogom próbálni, méghozzá hamarosan :) Jó tipp, jó hogy felkerült ide :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, nálunk megeszik, bár túl gyakran nem szoktam. De vadidegeneknek is szoktam, ha borkóstoló mellé pl. ebédet is kérnek. Van aki nem tudja és megeszi, van aki ismeri és örül neki.

    Köleslisztet még nem próbáltam, a tönköly ami nálunk sok fogy. Ugyanúgy használható?

    VálaszTörlés
  4. Mindenkinek ajánlom próbálja ki a kölesmálé receptemet Szabó Imre karcagi molnár

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finom!!!Nagyon jó ez a recept, köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  6. Most sül,de már "nyersen" is nagyon finom! Lényegében ez egy kölesfelfújt gyümölccsel :)
    Az ötlet jó,én még semmit se készítettem kölesből :)

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...