2011. február 4., péntek

Kuszkusz saláta

Múltkor vasalás közben bekapcsoltam a tévét.  A Jamie Oliver főzött benne, még az első sorozatát ismételték.

Kuszkusz salátát készített valami csirkével.  A kuszkusz egy remek dolog, munka alig, viszont sokféleképpen lehet cifrázni.


3-4 piros húsos paprikát  vasplatnin vagy sütőben megsütünk.  Feketére.  Betakargatjuk és megvárjuk, hogy kihűljön.
Ekkor szépen lehúzzuk a bőrét.
A kuszkuszt  másfélszeres forró vízzel leforrázzuk, picit megsózzuk és folpackkal letakarva félre tesszük.
Kisméretű cukkinit vékonyra felszeletelünk hosszában, és grillen vagy serpenyőben átsütjük.
Vékony zöldspárgát szintén elősütögetünk grillen vagy serpenyőben.
A paprikát csíkokra vágjuk. A spárgát pár centis darabokra, a cukkinit pedig  tetszőleges darabokra.

A zöldségeket összekeverjük a kuszkusszal, öntünk rá olívaolajat, valami gyümölcsecetet, nekem van verjus, zöldszőlőlé, azt tettem rá. Nem kell savanyúnak lenni.  Őröltem rá borsot és megszórtam petrezselyem zölddel.

Zöldspárgám nem volt. Először brokkolira gondoltam, aztán mégis a padlizsán mellett döntöttem,  hamarabb megromlik.  Kockára vágva sütöttem meg.

Finom és szép. Bármilyen hús mellé kiváló köret, én magában ettem, a János főtt füstölt csülökkel.

2 megjegyzés:

  1. Jamie jöhet bármikor. Nagyon klassz recept!

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, ez annyira jól hangzik, hogy vasárnap meg is csinálom. :)

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...