2012. január 21., szombat

Újévi zsemlék egy "Kedves jóbaráttól"




 

A technika ördöge vagy a véletlené, hogy csak most ért ide ez az email. Egy "kedves " barátom készítette  ezeket a , jópofa zsemléket még újévre. Levélben elküldte nekem a fotókat és a leírást is róla. 

Fogadjátok szeretettel és süssétek meg Ti is!



 Az alap ötlet nem az enyém, mint a népmesék, úgy alakult ki a recept. Láttam, hallottam, s átalakítottam a magam módján. Pesten, a Garay piacon árulták a két ünnep között, kenyér méretű változatait, a tészta pedig a testvérem (gyors) kenyértészta receptje.
 
Tészta: 2 bögre sima- és 2 bögre rétes liszt (kb. 50 dkg), 1 csg. instant élesztő, 1 kávés kanál só, 1 kávés kanál cukor összekeverve. Ebben elmorzsolunk 2 evő kanál zsírt vagy vajat. Hozzá öntünk egy bögre vizet, majd felverjük. Kb. 40 perc kelesztés után 7 részre osztjuk.

Formázás: Egyenként kigyúrjuk, hatból zsemlét formálunk, melyeket kicsit oválisra sodrunk.
A hetediket 2-3 mm vastagra nyújtjuk, kerek szaggatóval orrokat, késsel 12 db. háromszöget, fület vágunk, hat csíkból farkat sodrunk. Ujjunkkal nyomjuk az előtte megvizezett helyére az „alkatrészeket”, orrlukat kötőtűvel, szemeket pedig egész borssal alakítunk ki. A tepsibe helyezéskor kicsit szorítsuk meg a derekánál (oldalt) a malacokat, így a sonkák formája is utánozható (ha be nem hízzák, amikor kelnek).
    
Sütés: A következő, kb.15-20 perces kelesztés alatt előmelegített sütőben, kb.20-30 percig lassú tűzön, majd pirulásig magas tűzön sütjük. Ha kész, ecsettel bevizezzük a hátukat-pofájukat, hogy fényes legyen.
Gázsütőben készült, először kb. 4 es fokozaton 20 perc, majd 20 perc 7-es fokozaton, de azt hiszem mindenkinek a saját sütőjét ki kell tapasztalni.



 .




7 megjegyzés:

  1. :)) Hát ez annnyira de annyira jó! :) Mentetem és köszöntem, és gratulálok hozzá. Zseniális. :)

    VálaszTörlés
  2. De édesek! Nagyon cuki röfik! Remélem meghozzák a szerencsédet! :o)))

    VálaszTörlés
  3. Irtó jópofák ezek a malackák! :-)

    VálaszTörlés
  4. Ebben az egy formában bármikor ennék malacot, egyébként vega vagyok :-)
    Nagyon gusztusos, dekoratív finomság.
    Pici időm ha lesz, feltétlenül kipróbáljuk!

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...