2012. július 1., vasárnap

Ünnep

Építkeztünk.  Volt egy romos háza az önkormányzatnak, amiből egy pályázaton nyert pénzből  Tájház épült. Egy év alatt készült el, most a Falunapon, tegnap volt az átadása.

Mostanában sok időt töltöttem én is a berendezésével, az átadási ünnepségben is jó nagy feladatot kaptam.

Maga a ház már félkészen elvarázsolt, szerelem volt első találkozásra. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, ez is ilyen, egyszerűen jó nekem ott lenni.

A  ház berendezését a falubeliek adták össze, talán olyan, ahogy éltek itt valamikor a cselédek. Talán.

Tegnap jöttek a testvértelepülésekből  vendégek, jött a pályázat elbíráló
Hivatalból is valaki, a Kalocsai múzeumból is. Volt több ünnepi beszéd, a helyi plébános felszentelte az épületet, azután lehetett nézelődni.
A Deli Feri bácsi évtizedek óta gyűjtötte a falu történetére vonatkozó adatokat, emlékeket, fotókat.
Sok régészeti anyagot is gyűjtött, sokezer éve lakott terület  ez itt, bronzkori  cserepeket lehet találni , barlangok, földvár van feltáratlanul.
Sajnos Ő már nem láthatja, de a Palástiné Erzsike szépen megcsinálta a helytörténeti kiállítást.   Néha elakad az ember lélegzete, amikor nézi a régi képeket.  Aztán elcsodálkozik, micsoda klassz helyen is élünk!
Sokan eljöttek a faluból a megnyitóra is, aztán sokan visszajöttek délután és megnézték kényelmesen, és bizony sokan elérzékenyültek.

Délután még gálaműsor volt, este buli, tüzijáték.

Mire jöttek reggel a vendégek, addigra a kemencébe sütöttünk kalácsokat.

Majd egy kis ráfűtéssel  6 nagy tepsiben sült csirkecomb. 25 kiló marhalábszárból  2 bográcsban főzték a fiúk  a pörköltöt, és vagy 200 töltött szőlőlevél is volt a Gabojsza receptje szerint.
Krumplisaláta, káposzta saláta és még pénteken sütöttem szintén a kemencében 4 nagy kenyeret.
Kb. 120 embert etettünk meg.

TÁJHÁZ  ide kattintva további képek vannak a házról és környékéről.

Nem múzeumot építettünk, működtetni szeretnénk a  házat, vannak ötletek, tervek. Lehet jönni látogatni, aludni is lehet benne, egyik szoba arra szolgál.

Jó kis nap volt a tegnapi igazi ünnep !

6 megjegyzés:

  1. Tényleg klassz helyen éltek! Sok boldogságot kívánok a tájházhoz, az emlékekhez, a felejthetetlen rendezvényekhez:)

    VálaszTörlés
  2. Lélekben ott voltam Veletek tegnap (közben eszembe jutott a tavalyi együtt töltött,legmelegebb, mégis feledhetetlen nyári nap a kemencéd mellett:-))
    Töltött szőlőlapit hamarosan én is készítek, Filus Jani volt olyan kedves, és gondoskodott az alapanyagról míg mi Dániában voltunk:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik a nagy meleg nem akadálya a nagy élményeknek :)
      Ha erre jártok szívesen megmutatjuk a házat.

      Törlés
  3. Csuda klassz amit csináltatok.:):)
    Remélem majd egyszer megmutatod.:)

    VálaszTörlés