2013. április 29., hétfő

Káposztás bukta


Megígértem a receptet, hát tessék:

Hozzávalók: 50 dkg finomliszt
3 dkg élesztő
kb. 2,5 dl tej
4 dkg kristálycukor
9 dkg vaj
5 g só
3 tojás sárgája 1 egész tojás

A töltelék: 50 dkg káposzta
1 nagy fej hagyma
só, bors, köménymag
teáskanál kristálycukor
olaj vagy zsír


A káposztát, mint a cvekedlihez lereszeljük,lesózzuk, majd kis pihenés után jól kinyomkodva  megpároljuk a fűszerekkel és a cukorral enyhén barnásra.

Az élesztőt felfuttatjuk, és a többi hozzávalóval egy szép kelt tésztát dagasztunk.  Hagyjuk a duplájára kelni.
Deszkán  4-5 mm vastagra nyújtjuk és  nagyobb pogácsa szaggatóval, vagy inkább fánk kiszúróval köröket szúrunk ki belőle.  Közepére teszünk egy-egy kanállal a kihűlt káposztából és gömböcöket formázunk belőlük.
Olvasztott vajba mártjuk úgy tesszük a tepsibe, szorosan egymás mellé.
Egy bő fél órát így is kelesztjük, majd előmelegített sütőben szép gusztusos barnára sütjük.


Ezeket itt most szombaton sütöttük a  Tájházunk udvarán lévő kemencében a Gabojszával és a Sándoriné Erzsivel.

A recept egy régi régi Mesterkukta nevű újságból való.

Egy pohár borral kiváló vacsora vagy uzsonna is lehet.

Utóirat:  A benzinkútra üzenem, hogy  a medvehagymás pogácsa  receptje ez.  Egy kiváló sajtos pogi, ebbe teszek egy marék medvehagymát.

2013. április 21., vasárnap

Kalandozások

Ma lazán vettük a vasárnapot.  Reggel időben felkeltünk és elmentünk Mórahalmára vásárba.
Nagy és híres a mórahalmi vásár, ott nagyjából minden van.

Zsibvásár része is,  ezeré tízet nagysága rész is, meg  kereskedős része is. Kevés kézműves, sok büfékocsi, ontja az égett olajszagot.

A zsibi az izgalmas, csoda dolgokat lehet ott találni.

Ez a mai szerzemény. Szerintem gyönyörű, elegáns, finom, tetszik, na.

Ez egy korábbi vétel:)

De levesestálak, tortatálak is jöttek már velünk haza. 
Mit lehet tudni, ajándéknak is kitűnőek:)

Aztán nem főztem ebédet, hanem elmentünk halászlét enni. Mentünk, mentünk, gurultunk :)

Én ezzel:)

A második falu után van a nevezett halászcsárda, gondoltam lesz ami lesz, annyit nyaggatott már a János, meg a nyáron akarunk egy bicikli túrát, hát kell a gyakorlás. Gondoltam majd megállunk és kilihegem magam.

Hát, egy hős vagyok:):)  Jó, jó, Alföld, de azért itt is vannak kisebb-nagyobb emelkedők, alattomos kis laposok, de jó a bringa, könnyű hajtani, és igazán jól ment. 
Odafele egyszer megálltunk, de  nem voltam fáradt , a kezem zsibbadt eléggé, és az a legrosszabb  leszállni és lábon menni.

Haza jövetben Császártöltésen azon a meredeken toltam a  bicajt, és aztán egyszer csak itthon is voltunk. 
Most nem érzek még csak fáradtságot sem, pedig  42 !!!!! km-t tekertünk oda-vissza összesen.

Hogy holnap milyen lesz nem tudom  még, de szőlőiskolát csinálunk akármi lesz is !

A halászlé elég jó volt, máskor ugyanitt sokkal finomabbat ettünk.  Nem volt elég meleg úgy hozták ki.

Kértünk utána palacsintát. Tésztájában mákos, fahéjas almával töltött, karamellszósszal leöntöttet.  Elég sokára hozták ki, másnak a gesztenye püréjét akarták adni, aztán végül csak megkaptuk.  Ha kicsit kevesebb cukorral csinálják, tökéletes lett volna, majd itthon reprodukálom:)


2013. április 9., kedd


Holnap ígérem tökfőzeléket főzök magában:)  Húst semmiképp.
Egyszerű, gyors ebéd vagy vacsora.
Tavaly vetettem - tavaly is - spenótot a fólia alá. Nyáron elhullott a magja, késő ősszel  szépen kikelt. Azóta szedegetem mikor megnőtt elég nagyra. 
A recept a Nők Lapja Konyha  újságból van, ott csirkemellel ajánlják, de két nap pulykamellfilét főztem, túlságosan hasonlítana no. Kell a változatosság:):):)
A csirkét fűszerezve serpenyőben sütjük. Én disznó combot sütőzacskóba tettem, megszórtam  gyros fűszerkeverékkel és megsütöttem.


Olajon pár gerezd fokhagymát egészben megsütünk lassú, kis lángon.  A spenótot megmossuk, elvagdossuk. (Erről mindig kiskacsák jutnak az eszembe, gyerekkoromban vágtuk nekik a csalánt és a takarmányrépa levelét így. )
Rádobjuk a fokhagymára a spenótot, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük és addig pároljuk míg összeesik. Tejszínt öntünk rá, rottyan egyet és kész. 
A krumplit héjában megfőzzük és elkarikázzuk. Vagy héjasan elkarikázzuk és úgy főzzük meg.


Azt hiszem ízleni fog.

2013. április 8., hétfő

Csokoládés pohárkrém a tévéből


Tegnap délutáni lustálkodásban a Paprika tévét néztem. Egy híres angol női szakács mutatta meg a konyháját, és készített egy pohárkrémet a vendégeinek.
Pontos mennyiségeket nem mondott, így improvizáltam.

20 dkg csokoládét gőz fölött egy kis kanál kókuszzsírral megolvasztottam. Míg olvadt maradék 3 tojás sárgáját és egy egész tojást simára kevertem.
A megolvadt csokit levettem a gőzről. Kb. 1 dl vizet hagytam a lábasban, ehhez 6-8 dkg cukrot tettem és addig kavargattam, forraltam, míg felolvadt. 
Ezt a forró szirupot kevergetés közben a tojáshoz öntöttem, majd a tojásos szirupot belekevertem a csokiba. Gyönyörű fényes, mély színű, selymes lett.

1 dl tejszínből  habot vertem és ezt is beleforgattam.


4 pohárba elosztottam.   A tetejére lehet pirított mogyorót, diót durvára vágva rakni, az enyémre kókuszforgács került.

Két evőkanál mascarpone krémsajtot egy evőkanál mézzel és egy  Danone natúr  krémjoghurttal elkevertem és a tetejére tettem kanállal.  


Csokiforgáccsal díszítettem.

Elég töményen csokis, de a fehér krém enyhén savanykás, ez ellensúlyozza az édes érzetet.

Gyorsan kész és lehet variálni gyümölcsökkel is.

Csinálhatok akár minden héten :):)

2013. április 4., csütörtök

Fonogatunk, fonogatunk....


A kalács alapötlete, receptje  FAHÉJtól  származik.  Hogy finomabb legyen, mákkal is megszórtam.
A húsvét apropóján  több fonott kalácsot sütöttem, az utolsókhoz segítségem is volt.


Juli kisodorta a négy rudat, és természetes mozdulatokkal , gondolkodás nélkül megfonta! Leesett az állam.)  A befejezésnél segítettem neki, minden más az  ő ügyességét dicséri.


Valami hét szálból fonást emleget, amit újságból próbáltak a másik mamával, és amit végül ő tudott jobban megcsinálni.
Iskolás lesz, év vesztes, az írás olvasás jó ideje érdekli.


Zsófi itt mese olvasás közben, amit nem unna meg egész nap hallgatni.


És akkor a kalács:  55 dkg liszt, 3 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 3 ek méz, 1 egész tojás és egynek a sárgája, csipet só, 3 ek étolaj.

Ebből egy kelt tésztát dagasztunk, és a duplájára kelesztjük.
Deszkára borítjuk és kézzel kilapogatjuk négyzet alakúra. Megkenjük langyos olvasztott vajjal.  Ekkor szórtam rá a cukrozott mákot.  Négyrét összehajtjuk.


10 perc pihenés után ezt a kenegetést hajtogatást megismételjük.

Kinyújtjuk hosszú keskeny, 10-15 cm, jó arasznyi széles csíkra és 8 darabba vágjuk.
Minden darabot még félbe vágunk, így két csíkot kapunk, amit kereszt alakban egymáson átfektetünk, és megfonunk.
Nem kell nyújtogatni a tésztát, akkor hosszú lesz és inkább fonott kalács, mint briós.
Megkenhetjük olvasztott margarinnal vagy a kimaradt tojás fehérjével.

20-30 perc után előmelegített sütőben sütjük.



2013. április 1., hétfő

Hartai pecsenye



Rendkívül egyszerű és finom.  A Duna tévé Ízőrzők című műsorában készítették Hartán, ezért adtam ezt a nevet neki.

Karajszeleteket  enyhén kiklopfolunk és elősütjük, ha  úgy tartja kedvünk  lisztbe forgatva is lehet.
Kis vizet aláöntve, sózva borsozva, majorannával megszórva  puhára pároljuk fedő alatt lassú tűzön.


Kolbászt egy evőkanál olajon átsütünk, ráöntünk egy üveg lecsót, fél üveg zöldbabot és össze forraljuk.




Köret lehet rizs  vagy krumpli, a hússzeletre rakjuk a lecsós ragut.




Gyorsan kész, kiadós, laktató és finom.