2013. május 30., csütörtök

Kókuszos meggytorta

Vagy 5 éve sütöttem ezt a tortát, de mert tetszett, megjegyeztem.  Egy baj volt, hogy az újságot, amiben volt a leírása sehol nem találtam meg.
Januárban az Eszteréknél  leírtam, de a papírfecnik sorsa az elkallódás:(

Így délelőtt előszedtem az  Ikeás dobozokat,  amiben a régi újságjaim vannak, és láss csodát !  egész gyorsan megtaláltam a  keresettet.

Hozzávalók: 60 dkg meggy vagy egy nagy üveg befőtt
1 zacskó vanília puding
15 dkg cukor
3 dl meggylé

12 dkg vaj
38 dkg liszt
3 ek kókuszreszelék
3 ek tej
3 ek olaj
10 dkg tehéntúró
1 tojás
csipet só
1 enyhén púpozott teáskanál sütőpor

A meggyet  kimagozzuk. A pudingport 5 dkg cukorral és 1 dl meggylével csomómentesre keverjük. A többi meggylevet felforraljuk és a meggyet beletéve 3-4 percig főzzük. A befőttet nem kell főzni.
Beletesszük a pudingot és egyet forralunk rajta.
Folpackkal letakarjuk.

A vajat megolvasztjuk, rövid ideig hűlni hagyjuk. Közben egy tálban 15 dkg lisztet a kókuszreszelékkel és 5 dkg cukorral összekeverünk. Hozzáadjuk a vajat és robotgéppel    vagy kézzel morzsát készítünk belőle.





A tésztához a tojást a tejjel, olajjal, túróval sóval és a maradék 5 dkg cukorral összekeverjük. A maradék lisztet a sütőporral elvegyítjük majd a masszába dolgozzuk.
Lisztezett deszkán 32 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle.
Margarinnal kikenünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát és a tésztát beletesszük, a szélhez odanyomkodjuk.
Beleöntjük a pudingos meggyet, a tészta szélét visszahajtjuk .
A közepére szórjuk a morzsát.


Előmelegített sütőben 200 fokon 20-30 perc alatt sül meg.


Kihűtjük, megszórjuk porcukorral. Tejszínhabot kínálhatunk mellé.

Megkocsikáztatjuk a tortát, azért is választottam ezt, mert ki fogja bírni a 3 órás utat.

2013. május 25., szombat

Angolosan

Nagy betűkkel hirdették, hogy szedd magad !  Gondoltuk, hazafelé útba esik, legalábbis minimális kitérő, a bolondnak is megéri.
Mikor odaértünk kiderült, hogy max. a féléretteket lehetett volna böngészgetni, így megfordultunk és otthagytuk.
Bosszantott a dolog, már elterveztem, hogy dzsem, befőtt, desszert és mi minden készül majd a szedett szamócából.
Aztán Kalocsán a lámpánál az utcán árultak, így vettünk 3 kilót. Na ebből se dzsem, se befőtt, mert megesszük, de legalább süti az lett.  Vagy desszert. Pite, ahogy Nigella csinálta.


A szamócát lemostam és egy sütőedénybe tettem. Egy rebarbara levélnyelet is belevágtam,  csak mert van.



Szórtam rá őrölt mandulát és barna cukrot.
Két marék mandula szeletet szárazon megpirítottam.
12 dkg lisztet 7,5 dkg vajjal  elmorzsolta, tettem bele 5 dkg cukrot, kis fahéjat és a mandulát.


Ráöntöttem a gyümölcsre.
180 fokos sütőben fél óra alatt megsült.


A kisülő levet az őrölt mandula felszívta, amit nem, az kell hogy jó kis szaftos legyen a desszert.



Szép fotót nem hiszem . hogy tudnék róla, de egy finom, gyors édesség. A tévében tejszínt öntöttek köré, az nem volt, sőt vanília fagyi sem, így magában voltunk kénytelenek megenni:)

2013. május 16., csütörtök

Pite újra

Leírtam  EZT A RECEPTET  már régebben, és akkor is utaltam rá, hogy eredetileg rebarbarával készül.

Most sem úgy lett, ahogy a recept  szólt a Ráma süteményes könyvében.  Mivel ki  kellett próbálni a rebarbara - eper kombinációt, és mert a fóliában van saját finom szamócánk, és bár igazából kár érte sütibe tenni, de....

Éppen ott tartottam, hogy a rebarbarákat rakosgattam, mikor hazajött a János. Néhány telefon, addigra már a szamócák is rákerültek, a maradék kettőt megkapta, majd megnézte és ő, aki köztudottan és fennen hangoztatva SOHA ! bele nem szól hogy főzök, megkérdezte, hogy és nem öntök a tetejére semmit ? Csak ami összefogja, hogy ne folyjon szét sülés után!

Én meg azt kérdeztem tőle,  hogy nincs-e valami dolga, ami nem a konyha közelében van ? Nem akar menni sehova?  Kertbe, pincéhez, akárhova????  

Mivel  közben még sült egy kenyér, ott állt előttem a süti, és a fejembe amit mondott.  
Fogtam a lisztes zacskót, kimértem 10 dkg réteslisztet, 7,5 dkg cukrot, 7,5 dkg vajat és elmorzsoltam majd rászórtam a tetejére.

Szépen megsült, megszórtam kevés porcukorral, megdíszítettem citromfűvel.


Este vendégségbe visszük.



2013. május 14., kedd

Levendulás , csokis kifli


LIMARA    sütötte , most sorba látható a facebookon, mindenki kipróbálja.  Aki nem szereti a levendula ízét, illatát az anélkül, aki szereti, azzal.

Én mostanában kezdtem megszeretni, az igazi levendula illatot, nem a szappanszagú szintetikusat.

Első lépésként levendulaszirupot kellett készíteni. Mivel tavaly szárítottam levendulát, nem volt gond, hogy honnan is szerezzek?
Fantasztikus illata van a szárítottnak, pár száltól az egész konyhában friss, tiszta levendula illat terjengett.

3 dl vizet 25 dkg cukorral felforraltam, beletettem 2 evőkanál száraz levendula virágot, felfőztem, majd hagytam egy negyed órát fedő alatt pihenni. Belecsavartam fél citrom levét és leszűrtem.
Kihűlve egy szép üvegcsébe öntöttem és a hűtőbe tettem, majd onnan elfogy.


A kalácshoz  3 dkg élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam.  60 dkg lisztet kimértem, beleütöttem egy egész tojást és egynek a sárgáját, kiskanál sót, 2 evőkanál cukrot  és az élesztőt. Összedolgoztam és amikor kezdett a kezemről leválni akkor fél dl étolajat  dagasztottam bele.
Simára kidolgoztam, megliszteztem, és konyharuhával letakarva  meleg helyen duplájára kelesztettem.



Hat részre osztottam, meggömbölyítettem őket, és egy negyed órát letakarva hagytam, hogy magához térjen a tészta.

Addig el lehet készíteni a tölteléket.
10 dkg csokit, ez most bevonó csokoládé volt, zacskóban, konyharuha alatt nyújtófával jól elvertem, apróra törtem.. Összekevertem 2 evőkanál kakaóval és annyi cukorral, amennyit jónak látunk, én aggódtam, hogy túl édes lesz, de nem lett. Hozzáöntünk a levendula szirupból annyit, hogy kenhető massza legyen.

Fogunk egy gombóc tésztát, és szép vékonyra elnyújtjuk. Félretesszük, és egy másikat is elnyújtunk ugyanolyan vékonyra és nagyságúra. Kenünk rá tölteléket, rátesszük az elsőre kinyújtott tésztát.
Nyolc részre vágjuk, felsodorjuk és sütőpapíros tepsibe tesszük. Kicsit meg lehet nyújtani a tésztát feltekerés előtt, úgy szebb lesz.  És igen, nyolcba kell vágni, nem lesznek kicsik.
Felvert tojással megkenjük a tetejüket.

A többi tésztával is így teszünk, akkor lesz 24 szép kis kiflink. Amíg a sütő melegszik, a kiflik dagadozni kezdenek. 
200 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsültek.

Nem bonyolultabb akármilyen kelt kalácsnál.
Nem érzik rajta nagyon a levendula, ha valaki gyanútlanul eszi, talán nem is veszi észre. 
Legközelebb nem teszek bele ennyi tölteléket  mert kifolyt, és talán csak kakaóval csinálom , a csokidarabok nélkül.

Nekünk nagyon tetszett, sőt vadidegen vendégeink is voltak, nekik is.

Süssetek kalácsot !


2013. május 6., hétfő

Madarak


Egyre több madarunk van.


Etetni őket már nagyon régen elkezdtük,  amikor kész lett a ház, beköltöztünk és télen diót törtünk a  héjat a potyadékkal csak kitettem a teraszra és aztán láttuk, hogy csapatostul ott eszegetnek a cinegék.
 Onnantól célirányosan szotyolával , ha nincs akkor dióval rakjuk meg a garázs ablakpárkányát.  Oda macska nem tud felmenni, ragadozó madár sem igazán, mert a  teraszon lévő szőlőtőke ágai között  (nyáron árnyékot ad nekünk )  el tudnak bújni a kis madárkák.
Néha nyáron is meglátogatnak, megnézik nincs-e egy kis maradék az ablakban, gondolom  amúgy eszik a rovarokat amit találnak.

Pár éve a fenyőfába fészket rakott egy balkáni gerle pár, azóta is vagy ők, vagy a fiókáik közül, de lakják a fészket.

Idén jöttek a rigók:)  Ugrándoznak a fűben, gilisztákat húzigálnak ki és más egyéb bogarakat szedegetnek.
Hajnalban rettentő füttyögetésre ébredünk,vagy a  gerlék burukkolására, most délután, estefele a platánfa tetején ordítozik egyik rigó:)

Lassan benevezhetünk a MME  madárbarát kert mozgalmába.