2010. január 1., péntek

Hájas kifli

Maristól  származik a recept, többször sütöttem már.


KELT HÁJASKIFLI


A hájat jó beáztatni ecetes vízbe, elveszi a szagát.
Aztán le kell darálni húsdarálón, de előtte a kemény hártyáját le kell húzni.

Hozzávalók: 50 dkg liszt
1 evőkanál tejföl
1 tojás
2 dkg élesztő 1 dl langyos cukros tejben felfuttatva


25 dkg háj
Töltelék lekvár dió mák.

A tészta hozzávalóiból a háj kivételével és plusz tejjel rétestészta keménységű tésztát dagasztunk, tehát inkább puhát nem keményet.

Kinyújtjuk, rákenjük a háj harmadát. Feltekerjük, mint a mákoskalácsot, kicsit lelapogatjuk és kettéhajtjuk.
Ezt még kétszer megismételjük 20-30 perces pihentetéssel.

Tehát háromszorra kenjük rá a hájat, és háromszor is hajtogatjuk meg.
A harmadik hajtás után is pihen a tészta. Ekkor kinyújtjuk, kockákra vágjuk és megtöltjük.

Saját tapasztalatom, hogy a csücskösre hajtott szebben kinyílik, illetve anyukám mindig azt tanította, hogy a nyílással befele  kell betenni a sütőbe, úgy lesz szép réteges.

Azért szeretem ezt a receptet, mert nem az a zsíros kalács lesz belőle. Ez kívül ropogós, belül omlós puha.

Ha új év , akkor lencse


Hátha egyszer bejön.....

Nézegettem a neten, aztán ezt választottam. Jó választás volt.
A www.hoxa.hu oldalról való a recept.

Hozzávalók:   fél kiló lencse
                     2 nagy sárgarépa
                     2 vöröshagyma
                     2 tojás
                     1 citrom


A lencsét sós, babérleveles vízben puhára főzzük.  Leszűrjük, meglocsoljuk olajjal és ráöntjük egy citrom levét.    Sózzuk, borsozzuk.
Hagyjuk kihűlni.

Megtisztítjuk a hagymát és a répát, karikákra vágjuk őket.  Olajon, fedő alatt megpároljuk.

Összekeverjük a lencsével, kóstolás után utánízesítjük.
Főtt tojással, petrezselyemzölddel díszítjük.

Mi 2009-es évjáratú Kékfrankos rozét illetve egy szintén 2009-es évjáratú késői szüretelésű Olaszrizlinget ittunk utána.

2009. december 31., csütörtök

BÚÉK !




Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnék. Sem magamnak, magunknak, sem MINDENKINEK !  



2009. december 29., kedd

Karácsonyunk


Évekig a karácsonyi desszert a képen látható -  flambírozott banán csokifagyival  -  volt nálunk.   Idén tegnap csináltam, szenteste nem.

Többféle tanulsága volt a mostani ünnepnek, elraktároztam őket .

   Mindenki hazajött.  Rettentő sütés főzés nem volt, és rettentő ajándékozás sem.  Nem az a cél.  Persze a gyerekek kaptak, örült is a Juli mindennek.
Egyre inkább a saját készítésű dolgokra térünk át.  

Örülök, hogy csináltam szaloncukrokat.  Túl azon, hogy finomak, különlegesek, jó volt együtt csomagolni őket.

Juli egész délután az estét várta, az Annával, Judittal együtt csomagolta az ajándékokat, közben hol énekeltek, hol hahotáztak. Háromévesen sokminden megfordul a gyerek kobakjában, amin nevetgélni lehet.
Amúgy meg ügyes, bátran lehet bevonni mindenféle munkába.



A fadíszítésnél a gömbök felrakása izgatta nagyon , no meg a csillagszóró.  Valószínű a tavalyira már nem emlékezhetett, mert nagy szemekkel nézte, amikor meggyújtottuk őket.
Zsófinak szeme szája tátva maradt  a csillagszóróktól, úgy nézte.

Jól megfigyeltek mindent:



 Zsófi nagyon szereti a papírt, résen kellett lenni, nehogy  a szájába tömködjön . Mint látható teljes figyelemmel nézi mit csinálunk.

Eszter énekkarba énekel, és nekünk is elénekelt egy karácsonyi dalt, nagyon szép volt.  Úgy fogott hozzá, hogy ha nem bőgi el magát....  hát én voltam aki elérzékenyült.

Judit gyöngyökből csillagokat  fűzött.
Anna meg gyógynövényekből likőrt  készített.

A vacsora töltött káposzta volt, és tiramisu torta. volt.

Juli mindent kipróbált.  Kapott trambulint, hogy ne az ágyakon ugráljon.  Gyöngyöket, mert szeret fűzni.
Edényeket, mert főzni is szeret a drágám.  Matricás és Pöttyös Pannis könyveket.
Anna meg még hozott neki olyan fürdetőszappant, ami piros, amikor magára keni.   Jó nagy  pancsolást csináltak este a fürdőszobában!

Még a banán receptjét ideírom, igazi ünnepi desszert.

Fejenként egy banán és fél narancs kell hozzá.
A banánokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, meglocsoljuk citromlével.
A narancsot kifilézzük.
Elérhető közelségbe teszünk méet, és valami alkoholt, amivel flambírozunk.  50 fokos legyen, hogy könnyen meggyulladjon.

Aztán kikészítünk 4 kistányért és a csokifagyit.

Serpenyőben vajat olvasztunk és a fél banánok egyik felét megsütjük rajta.  Megfordítjuk őket.   Rátesszük a narancsot, hagyjuk, hogy átmelegedjen .  Kb. Két evőkanál mézet locsolunk rá.
Merőkanálba öntünk egy fél deci pálinkát vagy konyakot.  Gáztűzhelyen  a lángon elkezdjük melegíteni, és amikor a kanálban meggyullad a szesz, ráöntjük a gyümölcsre.  Hagyjuk, hogy elégjen.

Kistányérra csokifagyit teszünk, mellé a banánt, narancsot és azon nyomban megesszük.

2009. december 24., csütörtök

 


                                    Áldott, szeretetteljes ünnepet kívánok !

2009. december 8., kedd

Szaloncukor


A Nők Lapja Konyhája című újságban találtam Dolce Vita szaloncukorjait.
Négy recept, ebből kettőt ma elkészítettem.

Marcipános, gyömbéres szaloncukor: 

40 dkg őrölt mandula
30 dkg porcukor
2-3 cm friss gyömbér
10 dkg cukrozott narancshéj
kevés reszelt keserű mandula vagy aroma
egy kis víz

kakaópor

Elkészítés:  a mandulát és a porcukrot összekeverjük  Egy pici vízzel összegyúrjuk.  Belereszeljük a gyömbért, beletesszük a narancshéjat, a keserűmandulát és hideg helyre tesszük egy-két órára.

Ekkor megformázzuk. Ezt úgy csináltam, hogy  mérlegen mértem 10-12 grammos adagokat, azokból hosszúkás nudlikat formáztam. Direkt nem a bolti szaloncukor alakját utánoztam, így olyan szép, rusztikus:)
A végén kakaóporban megforgattam.

Olyan finom illata volt , hogy gömbölygetés közben majd a nyálam csöppent.



Marcipános, narancsos szaloncukor


Hozzávalók:

40 dkg darált mandula
30 dkg porcukor
10 dkg kandírozott narancshéj
narancslekvár
őrölt fahéj
pár szem keserűmandula vagy aroma

20 dkg 60 %-os étcsokoládé

A mandulát a porcukorral összekeverjük.
Annyi narancslekvárral, hogy gyúrható legyen , összegyúrjuk,  a többi hozzávalót is beledolgozzuk, majd hideg helyen pihentetjük a masszát.

Megformázzuk .
Gőz fölött 20 dkg jó minőségű étcsokit vajjal felolvasztunk, és megforgatjuk benne a szaloncukrot.
Hidegre tesszük, hogy megdermedjen.

Nagyon finom !

Most még szép vékony csomagoló papírt kell szerezni és becsomagolni
.
 ÉS AZTÁN JÖHET A KARÁCSONY!

Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...