2009. október 28., szerda
Magvas
Magvas gondolatok helyett csak egy magvakkal megszórt kenyeret hoztam.
Fehér kenyér amiben belül tökmag, kívül napraforgómag, zabpehely, lenmag, szezámmag van.
Pillanatnyilag a konyhaasztalon pattog és hűlik. Vacsorára megkóstoljuk.
2009. október 26., hétfő
Sütőtökös torta
80. születésnapra készült a torta. A Mama igazándiból azt a tortát szerette, aminek piskóta volt a tésztája, és vastag vajas, kakaós krém volt benne. Rágondolni is szörnyű, ő is mindig beteg lett tőle. De ezt szerette.
Olyat már régóta nem eszik, törtem is a fejem milyet süssek ?
Végülis ez egy egyszerű tészta, az egyensúlytésztára hajaz, meg hogy ünnepélyesebb legyen ugye, kell egy kis krém is bele.
Tészta: 25 dkg nyers, reszelt sütnivaló tök
25 dkg liszt
25 dkg margarin
10 dkg cukor
3 tojás
1 sütőpor, 1 vaníliás cukor, mazsola, fahéj
A hozzávalókat összekevertem, 20 cm-es tortaformában megsütöttem, mint a piskótát szokás.
Kihűlve kettévágtam és megtöltöttem.
Krém: 2,5 dl tej
4 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
25 dkg tök, megfőzve
Esetleg 5-10 dkg vaj.
Lisztet a tejben megfőzzük, összeturmixoljuk a tökkel, beletesszüka cukrot, majd langyosra hűlve a vajat.
A torta tetejére szórhatunk porcukrot, én csokimázat kentem rá, és megszórtam különböző gyöngyökkel.
2009. október 19., hétfő
Kedvenc rozsoskenyerem
Érettségi után az NDK-ba mentünk építőtáborba. Akkor érett a szamóca, azt szedegettük.
Ott találkoztunk először a barna kenyérrel, a rozsossal, kicsit savanykás ízűvel, köménymagossal.
Nem tudom, hogy nekem ízlett-e, más nem volt, megettük, de most nagyon szeretem.
ÍGY KÉSZÍTEM:
Kovász: 10 dkg finomliszt,
10 dkg fehér rozsliszt
1 dkg élesztő
kis méz, árpamaláta vagy cukor
víz, hogy galuska keménységű legyen.
Hagyom egy éjszakán kelni, savanyodni.
A dagasztógépbe teszem. Hozzáadok : 22 dkg tk rozslisztet
10 dkg fehér rozslisztet
10 dkg finomlisztet.
egy tyúktojás nagyságú főtt krumplit
1 dl vizet, 1 dl tejet vagy joghurtot
2 kismérőkanál sót
negyed kocka élesztőt
teáskanálnyi köménymagot.
Jól kidagasztatom, és duplájára kelesztem. Ekkor átgyúrom, formázom, sütőzacskóban újra kelesztem és megsütöm.
Mostanában ezt esszük.
A rozslisztek helyett tönkölyliszttel is sütöttem már többször ugyanezt a receptet.

2009. október 18., vasárnap
Frissítés / Eszter barátnőmnek ajánlom
Barátokkal, évek óta Márton nap táján, elmegyünk egy hosszú hétvégére. Próbáltunk mást is, de Varbóc az igazi. Nagyjából a világ végén, Szalonnán túl, az erdő (négyszögletű kerekerdő?) közepén.
Hatvanegynéhány lakosa van, és gyönyörű, és valamiért olyan nagyon jó ott lenni!
Hagyományosan mi vagyunk az étel-ital felelősök, nagy csupor töltött káposzta, friss kenyér, liba vagy kacsa fagyasztva, májjal, újbor, kis reggeli ital, szigorúan házi készítésű és saját, aztán reggelire ezt az hoznak a többiek is.
A máj a csúcsok csúcsa, tudom, kínozzák, meg mindent, de akkor is....
Májat nem sütni kell, hanem párolni. Lábasba teszem a hájat, közé a májat, felöntöm vízzel és párolom. Egészen addig, amíg a hústűt beleszúrva, nem véres a kibuggyanó lé. Ekkor a májat kiveszem, a zsíros lébe fokhagymát teszek és kisütöm belőle a vizet.
A májat kihűtöm.
Serpenyőben vajat olvasztok, és mindenkinek egy-egy szelet, karikára vágott szelet, almát beleteszek. Meglocsolom mézzel, és megsütöm. Mire megsül az alma, a méz kicsit karamellizálódik.
Valamilyen tokaji száraz bort öntök rá, és kiskanálnyi csipkebogyó ízt, amivel összerottyantom.
Tányéron egy szelet alma, egy szelet máj, leöntve a levével...hmmmm... és látom magam előtt a házat , a falut,
és már rágondolni is jó, hogy idén ismét ottleszünk !

2009. október 17., szombat
Szerdától szombatig
Hétfőn este kaptam egy kihagyhatatlan meghívást.
-Anyu gyere !
Mentem. Szerdától szombatig nagymamáskodtam.
Mi szombatonként a Csörsz utcai Biopiacon vagyunk. Ma szüreti ünnepség volt. Mivel ez elsősorban minket is érint, kidíszítettük a borházat.
Egyik kedves vásárlónk, Hamvas Béla gondolatai nyomán ezt az asztalt készítette a borosgazdáknak:
Frissen préselt mustot lehetett inni.
Kézművesek, kikiáltó, zenészek gondoskodtak a jó hangulatról.
Ételt is kapott az éhes vásárló.
Díszvendégünk is volt:
Mivel korán indultunk a testvérkéje otthon maradt anyával.

2009. október 11., vasárnap
Ha akarom főétel....
....mi most köretnek ettük sülthús mellé. Vagy inkább sülthúshoz.
Valamilyen olaszos tésztát kifőzünk. Vele egyidőben vízben megfőzünk, vagy megpárolunk zöldségeket. lehet mirelit is, lehet friss is. Brokkoli és répa a lényeg. Én most mirelitet használtam, karfoil, brokkoli répa volt benne.
Mindent csak úgy, roppanósra.
Mielőtt leszűrjük a tésztát, serpenyőben egy kiskanálnyi olajon felolvasztunk egy jó evőkanál natúr vajkrémet, mikor már olvadozik, egy kis tejszínnel locsoljuk meg. Szép kis krém lesz belőle.
A leszűrt tésztát rátesszük, összeforgatjuk.
Hozzáadjuk a leszűrt zöldségeket. Kicsit sózzuk, frissen őrölt borssal fűszerezzük.
Koktélparadicsommal színesebbé varázsoljuk.
Kis sajtot reszelünk a tetejére.
Egy pohár könnyű fehérbor illik hozzá.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Creme caramell
Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét. Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...
-
Ez igazán az. Sütöttem eddig is tepertős pogácsát, finom is volt, valamennyire leveles is, de ez, ez igen! Úgy kell megfogni, egyben t...
-
Először anyósomnál ettem ilyet. Nem tudom ízlett-e, a savanyú paprikát, egyáltalán a paprikát pár éve eszem szívesen. Errefelé ún, sváb pap...
-
Két hete a pörkölthöz nem fogyott el a vadállat, jutott a hűtőbe is belőle. Tegnap kivettem egy csomagot és kerestem hozzá receptet. Egy ...