2014. február 27., csütörtök

Hentestokány


Szeretjük a szaftos ételeket.  Borosan, majorannásan szoktam főzni tokányokat , ez most új volt. A Mindmegette oldalról  van a recept.

Hozzávalók : 50 dkg  sertéscomb
egy nagyobb vöröshagyma
10 dkg szalonna
10 dkg füstölt sonka
3 gerezd fokhagyma
2-3 csemege savanyú uborka
1 evőkanál sürített paradicsom
só, bors
kiskanál liszt

A  szalonnát kockára vágjuk és elkezdjük sütni. Amikor kiengedi a zsírját rádobjuk az apróra vágott hagymát, az össze zúzott fokhagymát és együtt sütjük , fonnyasztjuk tovább. Ha eléggé megfonnyadt, rátesszük a csíkokra vágott húst, kevés vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a paradicsomot is és fedő alatt kis lángon pároljuk. 
Ha félig megpuhult a csíkokra vágott sonka is mehet bele. 
Mikor teljesen puha, egy kiskanálka liszttel behabarjuk, és hozzá keverjük a szintén csíkokra vágott uborkát és kész is van.


Körete lehet sült krumpli, krokett, rizs, tészta, ki mit szeret.

Karajból csináltam, nem tetszett, szálkás maradt a hús, és legközelebb a paradicsomot is kihagyom. Ezektől eltekintve finom volt, ajánlom mindenkinek jó szívvel. 

2014. február 16., vasárnap

Sósperec


Fotókiállítás nyílt ma nálunk az IKSZT-ben, közkedvelt nevén az X klubban.  Szakértő vendégek is híva lettek, meg hát a megjelenteknek is, volt egy büfé asztal, amin inkább csak sütemények voltak, édesek és sósak.

Édeset többen ajánlották, hogy hoznak, íyg nekem a sós rágcsálni való jutott.
Ezen a facebook  oldalon találtam ezt a jó kis perec receptet.  Elég könnyű elkészíteni, elég kiadós is, és a gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet, meg talán a felnőttek is, ha másért nem nosztalgiából.

Hozzávalók: 50 dkg liszt
  3 dkg élesztő
2 dl tej
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só
1 dl étolaj

1 tojás megkenni

A mázhoz 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, víz, hogy sűrűn folyós legyen.

A langyos cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a tészta alapanyagaiból  kelt tésztát dagasztunk.  Nekem sehogy nem állt össze a tészta, ezért tettem még hozzá kb. fél dl tejet. Így sem lett lágy a tészta, de gyúrható. 
Egy órát pihentettem.  5 dkg -os darabokra vágtam, és lisztezetlen deszkán kisodortam. Legalább 30 cm legyen és ceruza vékony.  Eleve összeugrik kicsit ahogy letesszük, de az élesztő miatt sülés közben még vastagszik is. 

Perec formára igazítva megkentem tojással és az előmelegített sütőbe  tettem. Kb 15 perc után megcsöpögtettem a sós liszttel, és még pár percre vissza tettem a sütőbe.


2014. február 9., vasárnap

Mustáros tejfölben sült karaj


Ezt nagyon régóta főzöm, nem is értem miért nincs   még itt?
Nagyon egyszerű és nagyon finom.

Hozzávalók:  1 kg karaj (fejenként egy szelet bőven elég)
1 kis pohár tejföl
2 evőkanál mustár
só bors étolaj
5 dkg trappista sajt


Karajt 1 cm -es szeletekre vágtam, enyhén kiklopfoltam és enyhén megsóztam.

2 evőkanál mustárt egy kis pohár tejföllel összekevertem, megborsoztam. A hússzeletek mindkét oldalát egy-egy  gyors mozdulattal bele mártottam. Nem baj ha nem lesz mindenhol tejfölös.
Kiolajozott sütőtálba félig egymásra téve tettem a szeleteket. 


A maradék tejfölt rá tettem.


Lefedve kell sütni egy órát. Ha van teteje a sütőtálnak, akkor a sajtot rá lehet reszelni a sütés kezdetekor. Én fóliát tettem rá, és az összes sajt rátagadt, így amikor levettem róla újra kellett reszelni rá.


Szépen rápirult a trappista.


Főtt krumplival és  olajos paprikával  tálaltam.

Aki jó volt, és megevett mindent az kapott még  sütikét is.

2014. február 6., csütörtök

Réteges tepertős pogácsa


Ez igazán az.  Sütöttem eddig is tepertős pogácsát, finom is volt, valamennyire leveles is, de ez, ez igen! Úgy kell megfogni, egyben tartva, különben szétesik:)


Azért leírom.
Hozzávalók:  50 dkg liszt, 2 dl tejföl, 1 tojás, 2 dkg élesztő, másfél teáskanál só, kb. 2 dl tej.  35 dkg darált tepertő, őrölt bors. Tetejére egy tojás megkenni.


Az élesztőt 1 dl langyos tejben megfuttatni, és a többi hozzávalóval ( liszt, tojás, tejföl, só) rétestészta keménységűre  dagasztjuk. 
Ujjnyi vastagra kinyújtjuk és a  megborsozott tepertőnek az egy harmadát rákenjük. Én palacsinta lapáttal kenegettem, mindenképp praktikus valami széles pengéjű késsel csinálni.
Meghajtogatjuk, egyharmad tészta fel, a maradék a tetejére, majd jobbról is balról is ugyanígy. De ki hogy szokott hajtogatni, tegye úgy ezzel is.
20 perc pihenő után nyújtás, tepertőzés, hajtogatás. 
És mégegyszer.
Ekkor is hagyjuk a 20 percet a tésztának, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk, megrácsozzuk és kiszaggatjuk. Tetejét tojással megkenve forró sütőben szép barnásra sütjük.


Már a kiszaggatáskor látszottak a rétegek.
Mivel több helyen szoktam sütni, nem találtam a pogácsa szaggatóim közül csak a legkisebbet, aztán a végére meglett az eggyel nagyobb is. De a nagy, a kb. 5 cm átmérőjű a jó, azzal nem dülöngélnek szerte szét a rakoncátlan pomogácsok:)


2013. december 12., csütörtök

Ádventi hangulatban - Madeleine


Hugóval vásároltunk, ő a Túró Rudikat, csokikat , cukrokat nézte és nyújtózkodott értük, kapott, hát persze, én meg az újságos standon választottam  a Süti  varázs című lapot.  Mellé csomagolva egy sütőforma, újságban a recept.

Ma volt a főpróba.

Egy adaghoz a hozzávalók:  4 tojás
125 gramm cukor
125 gramm liszt
egy evőkanál kukoricaliszt, ettől  kissé keményebb lesz a tésztája, nem törik olyan könnyen
125 gramm cukor
125 gramm vaj
1 teáskanál vanília kivonat vagy narancsvirágvíz




Begyújtjuk a sütőt.  A  vajat megolvasztjuk és amíg a tészta készül langyosra hűl.
A liszteket 2-3-szor átszitáljuk, hogy jó levegős legyen.

Az egész tojásokat a cukorral és a vanília kivonattal, narancsvirágvízzel, gőz fölött  felverjük. Jó habosra, fehérre, háromszorosára, mint volt az induló mennyiség.
Levesszük a gőzről és még két percig keverjük.

Belekanalazzuk a formába, én tele raktam, sütőpor nincs benne, szépen megemelkedtek, de nem nőttek ki.  190-200 fokos sütőben 12 perc alatt megsültek.
Egy részét simán sütöttem, a másik részébe aszalt áfonyát tettem, a harmadik részébe kakaót szitáltam.


A sütőből kivéve pár percet várjunk, és a szilikon formából szépen kifordultak a kis tappancsok.



Egy leheletnyi porcukor, egy csésze tea, kávé és minden bosszúság elszalad.


Mikor mondtam, hogy lehet enni belőle, nem rakom el, azt mondta diótörés közben: 
-Hát, reméltem is !

Aki nem fészbukozik, annak itt a gyermek, elfogultság nélkül is esküszöm többet ér, akármilyen sütinél:)



2013. november 20., szerda

Mákos morzsás kocka





MÁKOS MORZSÁS SÜTI


Hozzávalók:   1 kg liszt
                      55 dkg vaj vagy margarin
                      40 dkg cukor
                      só, tk sütőpor
                      4 tojás
                      10 dkg búzadara
                      1 liter tej
                      15 dkg porcukor
                      40 dkg darált mák
                      1 narancs
                      10 dkg darált mandula
                      1-2 evőkanál rum

A vajat megolvasztjuk. A lisztet tálba szitáljuk, elvegyítjük a cukorral, a csipet sóval, a sütőporral, majd 2 tojással együtt hozzáadjuk a langyos folyékony vajat is. Összedolgozzuk.

Felét kikent tepsiben sima lappá nyújtjuk. A másik felét becsomagoljuk, és mindkettőt hűtőbe tesszük.

Fél liter tejet csipet sóval felforralunk. Belekeverjük a búzadarát  és a porcukrot és 10 percig  alacsony hőfokon főzzük.
A maradék tejet a mákra öntjük ( szerintem ezt is forrón) és a tejbegrízbe vegyítjük. A megmosott, szárazra törölt narancs héját lereszeljük, levét kinyomjuk, a mákhoz adjuk.
Ugyancsak a mandulát, a rumot és a két tojást is.

A hűtőből kivett tepsiben lévő tésztára rákenjük a mákos krémet és előmelegített 200 fokos sütőben 15 percig sütjük.
Ekkor ráreszeljük a maradék tésztát és további 30 perc alatt barnásra sütjük.

Hidegen szeleteljük

A múlt hétvégén találkozón voltunk. Bizony gyorsan elröppentek az évek, ez már a 35. volt.   Együtt újra fiatalok voltunk, ugyanúgy nevettünk, hülyéskedtünk, mint régen.   
Négyen már az angyalok között vannak.  Néhányan nem jöttek el. 
Aki ott volt, közeledve a hatvanhoz, mindnek van már ez az ami kellemetlenség, van aki a feleségét ápolja, van akinek nagy tartozása, van aki maga beteg, van aki csak egyedül maradt, meg persze olyanok is, akik azóta  nyűjük egymást, kisebb-nagyobb érzelmi ingadozásokkal, de elfogadva a másikat.
Senki nem vádaskodott, nem elégedetlenkedett, nem szidott, nem politizált.
Nem hiszem, hogy megalkuvásból.  
Nagyjából olyanok maradtunk, mint voltunk amikor főiskolások voltunk, azt az életívet jártuk be eddig, amire akkor lehetett következtetni. Vagy ha innen visszanézünk, akkor azokból akik voltunk, ilyenek lehettünk:)
Ilyenek voltunk:



2013. november 5., kedd

Káposztás knédli

Magyarul így hívják, a sváb nevét nem tudom.  Tegnap a FB oldalán láttam a Duna TV Ízőrzők műsorát. Ott főzték ezt a régi, egyszerű paraszti ételt.  Valamikor rég mintha főztem volna már, meg ettem is nem olyan régen.  Merthogy csupa sváb falu van a környezetünkben:)

Megnéztem kétszer is a videót, memorizáltam, és nem itthon főztem, hanem a pincénél. Dologidőben ez a szokásunk:) enni csak kell:)


Látszik valami belőle?

Két fej hagymát apróra vágva olajon megfonnyasztottam, majd megszórtam őrölt paprikával.

Másfél kiló savanyú káposztát vízzel kimostam, hogy ne legyen túl savanyú. A felét a hagymára tettem.


A káposzta tetejére kolbász és sonka darabok kerültek.  Itt lehet különböző variációkat csinálni, hurka ,kolbász, oldalas, szalonna minden szóba jöhet.


Betakartam a többi káposztával, felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje és főzni kezdtem.  2-3 órát lassú tűzön főhet.


A tévében nem volt róla szó, mennyi lisztből lesznek a gombócák, illetve ahány gombóc, annyi bögre liszt.  Mondjuk, ha gondolkodom, akkor nem csinálom 1 kilóból, mert a fél kiló pont elég lett volna.  
Élesztőt langyos tejben felfuttattam, tettem bele egy kanál cukrot is.  A liszthez adtam, csipet sót, két tojást, kidagasztottam majd kevés étolajat is bele dolgoztam.  Hagytam jól megkelni.  Deszkára borítottam, hosszú csíkra igazgattam és kézzel öklömnyi darabokra szedtem szét. 

Ráraktam a káposzta tetejére, mert ezeknek a gombócáknak gőzben kell megfőni.


Innentől kezdve kicsúszott a kezem közül az irányítás.  20-30 percig nem szabad felemelni a fedőt. Én erre az időre, hogy a kísértés véletlenül se környékezzen meg, elmentem, csináltam a dolgom. Mikor visszanéztem, hááát, meglepő látvány volt, ugyanis a fedőt a tészta kb. 10 cm-re felemelte!
Muszáj volt leszedni róla, kissé megsínylették a gombócok, de más választás nem volt, rátettem egy tálat , feltekertem a gázt, na és így megpárolódott végül.


Szépségversenyt nem nyernék vele, de finom lett:)  Vagy fele tésztát kell dagasztani, vagy nagyobb fazékba tenni az egészet.
Nem éppen fogyókúrás étel, ha az ember lánya benyom egy ilyen  gölödint, meg eszik hozzá káposztát némi hússal kísérve, utána nem kíván sokáig semmit, max. vizet. (fröccsöt :).

Ráadásul egy macska:

Samu gyönyörű lett, nagyot nőtt, termetes szép kandúr. Símogatni , se megfogni nem lehet, néha mikor eszik azért lopva becserkészem egy simire.  Ma esett az eső, így mindhárom jóllakottan aludt , hol összebújva, hol egymagában.









Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...