2017. szeptember 4., hétfő

Ma délelőtt hirtelen felindulásból, nem is, hanem mert vizes a föld és ha most nem, akkor ott marad a örökre ( by Regina ), tehát ma délelőtt felszedtük a krumplit.
Lett egy 30 kg-os ládával, egyik fajta nem nőtt nagyra, nem értjük miért ?

Aztán még leszedtem a paradicsomot is megint,  János egyből ledarálta a passzírozóval, délre kész is volt, 16 fél literes üveggel.

Padlizsánt kell szerezni, még zakuszkához.   Újabban szívesen eszünk hústalan dolgokat.

Kipróbáltam a házilagos vegetámat.  Tegnap szombati maradékot ebédeltünk - juj , ilyet, vasárnap ! - így ma megfőztem a pulykanyakakból a húsleves.
Evőkanálnyit raktam bele az ízesítőből, színezte is, és szerintem ízében is adott hozzá sokat. A pulyka elég semleges ízű, így én annak tulajdonítom, hogy finom lett a leves, hogy tettem bele :)

János csinált egy finom lecsót, így lett ma egy klassz ebédünk.

Fél óra múlva pedig elmegyek a pincéhez egy rendelést összekészíteni, de közben veszek egy jégkrémet a boltba.



Ez meg a Lajos, aki a nyáron eltűnt. Csak remélem, hogy nem egy kutya végzett vele, hanem jobb helyet talált nálunknál.

Ma 11 éves a Juli,  komoly nagylány.  Olyan nagyon szerethető. 

2017. szeptember 3., vasárnap

Vegeta


Igen, néha használom.  És néha zacskós levest is, amikor dolgozunk, de mindenképp KELL  a leves.
Kaptam már másoktól, szárazat is, meg nyerset is. 
Idén nőtt minden a kertben, tavaly meg idén is  már elég sok mindent aszaltam a kemencében, hát megpróbálkoztam.


Került bele petrezselyem gyökér és a zöldje. Zeller gumó és a zöldje. Lestyánnak a levele.
Sárgarépa, vöröshagyma, szárított paradicsom.  Só nem.
Kávédarálóval megőröltem, van ami por lett, van ami darabkás, de jó az úgy. 


Talán még karalábét is szoktak, de paszternákot azt még biztosan teszek hozzá.  És van utánpótlás....

2017. augusztus 30., szerda

Padlizsán



Kicsit fura növény nekem valamiért a padlizsán. Előszörre a rántott változattal próbálkoztam, na az nem jött be nekem. A krémet belőle szeretem , olajjal is meg majonézzel is.  Sőt, ezért kezdtem neki a saját majonéznek !  Zakuszkát is készítettem párszor, vinetásat.

Tegnap szembe jött velem  EZ A RECEPT  a fészbukon.   Mivel szemre tetszetős, olyan ami ránézésre finomnak tűnik, és úgy gondolom, hogy ízlene is, elkezd motoszkálni a fejembe, hogy na, próbáld már ki !

Kipróbáltam.

Szuper !  Kevés hozzávaló kell, sütni csak a padlizsán karikákat kell , és igazán meglepően finom.
Mi tegnapi maradék sült karajjal ettük, de sajttal, tojással, vagy minden nélkül pl. egy pirítóssal is kiváló lehet.


Nagyjából ennyi kell hozzá. Padlizsán, egy termetes  2-3 embernek e lég. Pár paradicsom, citrom, fokhagyma, petrezselyem zöld.
Aztán kell még só, római kömény, citromlé, olíva olaj, napraforgó olaj.  
Én nem hámoztam meg a padlizsánt, szerintem így szebb, bár evéskor leszedtük a héját.


Ilyen elkészülten.


Ez meg a tányérunkon. 

Próbáljátok csak ki !



2017. augusztus 29., kedd

Újdonságok

Mostanában főzök, sütök olyasmiket, amiket eddig nem.  Ez mondjuk nem újdonság, mindig is főztem újságból, könyvből, internetről :)  Rendes kosztosaim voltak, vannak,  bizalommal megeszik.  Volt, hogy nem ízlett az újdonság, akkor annyiban maradtunk, hogy ezt még egyszer ne főzd, kedves feleségem  :)
Én meg szót fogadtam, nem főztem :)

A tegnapi süti az tuti volt, hogy tetszeni fog, szilvás és sütemény, csak jó lehet.


Amúgy galette a becsületes neve, gyorsan kész, alig kell hozzá valami.  
Majdnem, mert én nem rakosgattam olyan szépen a szilvákat, hanem csak ráhalmoztam a tészta közepére.


Idén burjánzik a kertünk,  többféle tök is nől benne.  Ez a képen nem hokkaidó, de a színe olyan, meg tetszik is, ebből lett ma leves.  Egyszer jó régen Nyíregyházán ettem tök krémlevest, az zöldes volt, és nagyon finom.  
Finom lett a mai is, tettem is el maradék tököt a fagyasztóba.  




Héj nélküli tökmag híján bontogattam délelőtt jó fél órán keresztül :)

Főzzetek újdonságokat  !

2017. június 22., csütörtök

Kétségek

Legalább 10 éve sütök kenyeret. Vagy több.  Kezdetben kenyérsütő géppel, praktikus, egyszerű? , egészen jókat lehet sütni, ha odafigyel a receptre a sütő egyén.
Úgy tésztát kidolgozni ahogy ezek a gépek , hát ember legyen a talpán  aki tud.

Aztán jött, hogy a gép dagaszt, a kenyér a sütőben sül.  Jénaiban, sütőzacskóban, sütőformában, kinek mi van otthon.
Persze élesztővel.  Kovász ekkortájt még szóba sem került.

Egyszer csak megjelent az öregtészta, morzsoltka,  én láttam ahogy az én anyám sütötte, ő meg feltételezem a nagyanyámtól tanulta,  kovászolt, dagasztott, szakajtott, sütött.

A kovászoláskor használt élesztőt is.  Liszt, kovász ill. az előző sütéskor összekapart és megszárított morzsa beáztatva, élesztő , főtt, áttört krumpli. Összekeverte, letakarva hajnalig szaporodott, majd 4 óra körül kelt, dagasztott, és amikorra rákerült a sor a faluban lévő kemencénél, akkorra készen volt a tészta.
Később pék sütötte meg, de Ő dagasztotta a tésztát.

Én is így csinálom. Kovásszal és egy kevés élesztővel.

De mostanában kezdem rosszul érezni magam, mindenhonnan az jön, hogy CSAK az a kenyér ami CSAK kovásszal készül, élesztő a közelében sem volt.  Lassan bélyeg lesz  , ha élesztő is van a kenyérbe, kalácsba.

Próbáltam, nem sikerült. Lapos lett, rágós lett, nem olyan amit szívesen  adok ki a kezem közül.  Aztán sokáig kel, nem lehet időzíteni.

Akiknek én sütök , ők időre jönnek, pénteken munka után, hogy adná ki magát ha akkor még szakajtóba lenne a kenyér, mert nem kelt meg időben ?
Mind tudja, hogy élesztő is van benne,  nincs bajuk vele.  Nekünk sincs.

Szép, ropogós héjú , finom kenyerek jönnek ki a kemencéből.  Egy hétig eláll, ehető.

A magam megnyugtatására azért majd főleg, hogy nyár van, meleg, próbálkozom a csak kovászossal is, hátha sikerül egy olyan szisztémát kitalálni, ami nekem is tetszik.
Addig meg marad az öszvér.  Nem mutogatom sehol őket. Se itt, bár itt kevésszer voltak, se a Fb-n.

2017. május 25., csütörtök

Spárgás rétes

A receptet  ITT  találtam.
Mert vasárnap Mórahalmán voltunk vásárban és ott az egyik bejáratnál árult egy idősebb férfi sok mindent, spárgát is. 
Poénkodott, udvarolt minden nőnek, sokan megálltak nála. Onnan a spárga.
Idén elég sokszor ettünk, legtöbbször bacon szalonnába tekerve, megpárolva.
Most valami mást szerettem volna.


A tésztához összegyúrunk 25 dkg lisztet , 1 tojás sárgáját, csipet sót, csipet cukrot, 3 ek olajat és bő 1 dl meleg vizet.  Ez nekem lett másfél dl. Egy löttyintés citromlevet is tettem bele. 
Olyan kellemesen lágy tészta legyen, azt mondják, hogy rétestészta keménységű:) Jól ki kell dolgozni, majd olajjal megkenni a tetejét , letakarni és félretenni.


10 dkg sonkát felkockázni, egy kevés vajon átpárolni.  Nekünk van saját házi érlelésű, füstölésű, minek is tettem volna bele boltit ?


A spárgának letördeltem a végét, 70 dkg van a receptben, nem mértem előtte, letöredezve 40 dkg volt.  Enyhén sós-cukros-ecetes vízben pár percig főztem.


25 dkg túrót egy tojással, tejszínnel, petrezselyem zölddel összekevertem, megborsoztam, sót nem tettem a sonka miatt. Kevés sajtot is reszeltem hozzá.


És akkor elővettem a tésztát :) Életemben egyszer már próbáltam, akkor - jó lett belőle rétes, de ez !  NYÚLOTT ! Ahogy kell ! Nem ám lukadt meg szakadt, nem . Nyúlott ! Gyönyörűen :)


Ilyen kis hólyagocskák lettek benne :)


Meglocsoltam zsírral meg tejföllel meg zsemlemorzsával is, ha már a recept azt írja.


Rátettem egy szélesebb csíkban a túrót és rászórtam a sonkát. Mindenhova. Lazán :)


Nem vagdostam el a spárgát, egészben raktam végig a tésztán.  A maradék sajtot ráreszeltem.


Jó emberes rúd lett :)


Egy tojás sárgáját kis tejjel elkevertem, megkentem.  És hát igen, csak így fért a tepsibe bele :)

50 perc alatt ilyenre sült .


Mert a kertben nőnek a zöldek, és a retek is ránk magzott, öregedett, most még a mákos tésztához is saláta jár, lehetett  salátával kérni.....


.....vagy majonézzel és paradicsommal.....


....vagy a telhetetlenek mindkettővel :)

Egy kellemes és könnyű nyári ebéd lett belőle.  
Mosogatni azt kell utána az tény. 
Viszont mindenképp megérte a rétestészta miatt, holnap ismétlés, de túrós és mákos és almás és meggyes  -  szóval valami klasszikus rétessel  :)



2017. május 14., vasárnap

Évek óta visszatér egy különös érzés ilyentájt.

Vasárnap van, sehol egy felhő. A nap süt hét ágra.  Minden vadul zöld, a madarak énekelnek, a virágok már kezdenek nyílni, de ami későbbi az is már szépen növöget.

Fű lenyírva, kert megkapálva.

Ebéd fől, ülök a teraszon egy kávéval.  Nyugalom van és béke.
 A JÓ érzése.
 Boldogság.
 Szeretem.



Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...