2011. február 16., szerda

Sült céklasaláta

Sehogy máshogy nem csinálok többé céklát, csak így.  Összehasonlíthatatlanul finomabb, és még kevesebb a munka is vele.
Recept a Mindmegette oldalról van, így szól:

Olasz céklasaláta:

hozzávalók:   80 dkg közepes méretű cékla
                     3-4 gerezd fokhagyma
                     olívaolaj
                     balzsamecet
                     só, bors

A céklákat megmostam, és kis vizet aláöntve sütőben közepes lángon megsütöttem. Kb. egy-másfél óra.
Hagytam hűlni, hogy meg lehessen fogni.
A héját lehámoztam,  a céklát kockákra vágtam. Lehet csíkokra, vagy szeletekre is akár.
A fokhagymákat vékonyan fölszeleteltem, rászórtam a céklára.
Sóztam, borsoztam, meglocsoltam olívaolajjal, balzsamecettel.
Kis érlelés után máris fogyasztható.

SZUPER !

És a kácsacomb:  a neten találtam valahol az alapreceptet.

A combokat forró olajon vagy kacsazsíron elősütjük. Jénaiba tesszük, ráöntjük a maradék és kisült zsírt. Sózzuk, borsozzuk.  4-5 gerezd fokhagymát és egy nagyobb vöröshagymát négybe vágva, mellédobunk.
2 dl vörösbort  (én egy Merlot-Cabernet küvét ) önteni  rá, és mert úgy gondoltam jó lesz bele, néhány aszalt szilvát is hozzá dobtam.   Lefóliázva egy órát sütjük sütőben.  Fóliát levéve a bőre 20 perc alatt ropogósra sül.
A hagymákat, szilvát a levével elturmixoltam, és a tésztára tettem belőle.

Nagyon finom omlós lett !

8 megjegyzés:

  1. Az biztos hogy szuper! Tuti kipróbálom. Amiben van fokhagyma meg balzsamecet az csak jó lehet.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudta a menza sem és az üzemi konyha sem megutáltatni velem a céklát, de amióta sütőben sütöttem először, azóta szinte kedvenccé vált.
    Folyamatosan vadászom a recepteket azóta is.

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszett, a maradékot csak úgy magában ettem meg:)

    VálaszTörlés
  4. valahol olvastam céklfőzelékről, imádom a céklát, valamelyiket kipróbálom, vagy a sültet vagy a főzeléket...

    VálaszTörlés
  5. A múlt havi TV-Paprika Magazinban voltak céklás receptek, érdemes kipróbálni őket, mi azóta rászoktunk nagyon.
    Pl: meghámozzuk, négybe vágjuk (közben megemlékezünk a Tóték őrnagyáról), tepsibe tesszük, só, bors, sok köménymag, akár egészben is, olaj, balzsamecet, kis vizet öntünk alá, és megsütjük. Olyan finom, hogy csak na.
    Vagy lepcsánkát is lehet csinálni belőle. Ezt nem próbáltam még.
    Vagy levest, hát az isteni.

    VálaszTörlés
  6. Köszi Anna, keresem is elő az ujságot !

    VálaszTörlés
  7. Én is mindig megsütöm a céklát, annyira finom úgy :) Nagyon guszta amit csináltál, nem győzöm eltenni az ötleteket:):)

    VálaszTörlés
  8. Hű de szép színes összeállítás, micsoda vörös szín

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...