2012. június 12., kedd

Csigalegyező variáció


Van néhány sütemény, amit nem lehet elfelejteni. Ilyen ez is, eMargit oldaláról.

A Falunapra és a Tájház avatóra ezt is sütjük, ma tehát kipróbáltam.  Bár ez egy diétás vagy milyen változat lett, fele részben Graham liszttel készült, és cukor helyett nyírfacukorral.

Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
25 dkg Grahamliszt
3 dkg élesztő
2,5 dl tej
7 dkg vaj
csipet só
5 dkg cukor 
citromhéj

20 dkg vaj

20 dkg cukor
kakaó vagy fahéj
tojás a kenéshez

Dagasztógépben megdagasztottam, majd áttettem a tésztát a kelesztőtálba. Langyos helyen fél órát kelt.
Kinyújtottam és a fele tésztára elszeletelve rátettem 20 dkg kemény vajat.  Ráhajtottam a másik felét, a szélét jól lenyomkodtam.
Kinyújtottam hosszúra. 
A tésztát gondolatban elharmadoltam, majd egyik oldalról is és a másik oldalról is a középső harmadra hajtottam a tésztát. Mivel túl nagynak ítéltem, még egyet hajtottam rajta , így négyzet alakú lett. 

Hűtőben 20 percet pihentettem.

Ekkor kinyújtottam nem hosszú keskenyre, mert úgy nem fért el a deszkámon, hanem majdnem négyzet alakú lett. Ezért elvágtam kétfelé, két rúd lett belőle. 
A tésztát megvizeztem, megszórtam egy kis nyírfacukorral, egyik rúdra fahéjat, a másikra kakaót szórtam. Felsodortam, kissé lelapítottam.   4-5 cm-es darabokra vágtam, majd középen egy vastagabb kés fokával lenyomtam.

Még pihent 15 percet, hogy kissé összeszedje magát, majd előmelegített sütőben megsütöttem.

A kakaós a finomabb.


Ebben a kemencében fogjuk sütni 30-án.






2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom és mutatós! :)
    Én is készítettem már párszor, csak én pillangó néven ismertem.

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...