2013. április 8., hétfő

Csokoládés pohárkrém a tévéből


Tegnap délutáni lustálkodásban a Paprika tévét néztem. Egy híres angol női szakács mutatta meg a konyháját, és készített egy pohárkrémet a vendégeinek.
Pontos mennyiségeket nem mondott, így improvizáltam.

20 dkg csokoládét gőz fölött egy kis kanál kókuszzsírral megolvasztottam. Míg olvadt maradék 3 tojás sárgáját és egy egész tojást simára kevertem.
A megolvadt csokit levettem a gőzről. Kb. 1 dl vizet hagytam a lábasban, ehhez 6-8 dkg cukrot tettem és addig kavargattam, forraltam, míg felolvadt. 
Ezt a forró szirupot kevergetés közben a tojáshoz öntöttem, majd a tojásos szirupot belekevertem a csokiba. Gyönyörű fényes, mély színű, selymes lett.

1 dl tejszínből  habot vertem és ezt is beleforgattam.


4 pohárba elosztottam.   A tetejére lehet pirított mogyorót, diót durvára vágva rakni, az enyémre kókuszforgács került.

Két evőkanál mascarpone krémsajtot egy evőkanál mézzel és egy  Danone natúr  krémjoghurttal elkevertem és a tetejére tettem kanállal.  


Csokiforgáccsal díszítettem.

Elég töményen csokis, de a fehér krém enyhén savanykás, ez ellensúlyozza az édes érzetet.

Gyorsan kész és lehet variálni gyümölcsökkel is.

Csinálhatok akár minden héten :):)

4 megjegyzés:

  1. Nekem nem lenne túl csokis, az biztos:) Sajna, ha én látok így valamit a tv-ben, nem tudom azonnal elkészíteni, nem kapom le a polcról a kókuszzsírt, a csoki meg sokszor natúrba eltűnik:) Érthetetlen:)

    VálaszTörlés
  2. Azért csináltam ma meg gyorsan, hogy ne felejtsem el.
    Kókuszzsír csak véletlenül van itthon, nem általános, csokit meg az ősszel több kilót kapott a János, bevonócsokit , nagykerből.

    VálaszTörlés
  3. ez igen jól hangzik))))és jól is néz ki

    VálaszTörlés

Lakodalmas vagy sváb kifli

  Nagyon szeretem sütni, mert akár kemencében, akár villanysütőben egyformán szépre sül.  Először lakodalomba kértek meg sütni, akkor kaptam...