2010. július 12., hétfő

Ma nem én főztem

Varratszedésre kellett ma vinnünk a Mamát.  Az arcát műtötték, nem nagy a seb, de az orvos nem engedélyezte, hogy a háziorvos szedje ki.   Anyám 81 éves, járókeret, egyéb, nem egyszerű vele a dolog.
Jellemzően potyára mentünk.
Orvosnak színét se láttuk, 3 órát vártunk pedig.  Akkor kikértem a papírjait, és mondtam az asszisztensnek, hogy nem, nem megyünk vissza szerdán.   Itthon felhívtam a háziorvost, és saját felelősségre , már az enyémre, kiszedi a varratokat. Ő ugyanis házhoz jön.

Judit lányom ebéddel várt bennünket.

Gyümölcsleves volt,  sertésragu mustárban tésztával és fagyit ettünk befejezésül.



A sertésragu receptje:

Hozzávalók:  1 kg sertéshús
                    40 dkg hagyma
                    1 ek sürítettparadicsom
                    1/4  liter tejföl
                    3/4 liter húsleves
                     2 ek mustár

A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk.  A húst 3-4 cm-es kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk majd forró olajban megpirítjuk.
A húst kiemeljük a serpenyőből, a sütési maradékban megpirítjuk a hagymát. Hozzákeverjüka sürített paradicsomot és tovább főzzük. Hozzáöntünk egy kevés ecetet, majd az egészet felöntjük a levessel. Hozzákeverjük a mustárt és tovább főzzük.

Visszatesszük a húst, ízlés szerint után sózzuk borsozzuk. Lassú tűzön puhára pároljuk.

Amíg puhul a hús megtisztítunk két kis sárgarépát és egy póréhagymát. Egyforma nagyságú darabokra vágjuk, és szintén megpároljuk, külön edénybe.  ( Szerintem bele is lehet tenni a húshoz.)

Amikor elég puha a hús  meghintjük egy evőkanál liszttel ,  beletesszük a tejfölt és besürítjük.
Hozzátesszük a zöldségeket, egy evőkanál mustármagot. Petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2010. július 7., szerda

Jamie Oliver banános nutellás csigája

Múltkor este kapcsolgattam a tévét, és a TV Paprikán  Jamie első sorozatát vetítették. Valamit sütni akart, mondta, semmi az egész, csak liszt, tojás, só - gondoltam tésztát gyúr-  élesztő, folytatta, ekkor kenyérre gondoltam.
Aztán összegyúrta, nem is kelesztette, megtöltötte és egyből sütötte is. Egyik felébe szalonnát, tojást, sajtot rakott, a másik tésztába pedig nutellát.
Nutellás koszorút máskor sütöttem, ízlett.   Még banánt is bele?  A sült banán se semmi. Együtt pedig??
Húúúú micsoda finom lett!

Fél kiló lisztből csináltam egy rendes kelt kalácstésztát.  Duplájára kelesztettem  majd kétfelé osztottam.

Kinyújtottam jó hosszúra, megkentem nutellával és banánkarikákkal kiraktam.   Mogyoró nem volt itthon, ezért mandula lapocskákkal szórtam meg.

Felsodortam és csigává tekertem.
Megkentem tojással és fél óra pihenés után hideg sütőben kezdtem el sütni.

40-45 perc alatt sült meg.  Kicsit kirepedt és kifolyt ugyan, de azért szép ugye ?
Kettő ilyen szépséges csiga lett, négyen vacsorára megettük hideg tejjel.

Holnap ismétlés.

A Mama főztje

Vannak ételek, amiket nem lehet utánozni.  Amiknek az íze gyerekkorból megmaradt, próbálkozunk, valami hasonlót sikerül, de mégsem ugyanaz.
Ilyen nálunk Anyám borsólevese és a tökfőzeléke.

Borsólevessel a lányaim is próbálkoznak, az az etalon, ahogy a Mama főzte.

Ma egészen hasonló tökfőzeléket főztem, mint Ő.

Egy kis zsenge tök nőtt a kertünkben.  (Ugyan valakik belekaristolták, hogy ÁGI, de az Ági beleegyezését adta, így megfőztem. Cserébe tökfőzelékízű tejet szopizhat  anyjából délután, este.)

Meghámoztam, lereszeltem almareszelőn.  Besóztam és állni hagytam.
Egy fej hagymát megpucoltam, felvágtam és olajon megpároltam, sütöttem.
Evőkanál lisztet szórtam rá, kicsit azzal is kevergettem.
Most pirosra akartam, ezért ment rá kis pirospaprika is.  Ekkor már félrehúztam a tűzről.
Tejjel felengedtem, elkevertem. Beletettem a levétől kinyomkodott tököt, és pótoltam a tejet. Pici só még kellett bele.
Kb. 10 percig főztem lassú tűzön, mert ahogy forr, poszog, mint a lekvár, bizony fröcsköl ha nagy a láng.

Utoljára tettem bele kaprot és  egy pohár joghurtot.

Kóstolás után kicsit savanyítottam, nem is ecettel, hanem zöld szőlőlével  és hmmmm igazi fonom tökfőzelék lett.
Friss puha tönkölykenyérrel ettük.

Kukuccs!

2010. július 6., kedd

Szederhabos kocka


Hozzávalók:
Tészta: 5 dkg puha vaj v. margarin, 5 dkg porcukor, csipet só, 1 tojás, 1 kk sütőpor, 10 dkg finomliszt
A krémhez: 75 dkg szeder, 2 dl félszáraz vörösbor,20 dkg kristálycukor, fél kiskanál őrölt szegfűszeg, egy darabka fahéj, 1 citrom leve, 12 lap v. 2 tasak zselatin, 1 vaníliás pudingpor, 8 ek narancs v mandula likőr, 5 dl + 1,5 dl tejszín ( Hulala , ebből 5 dl elég díszíteni is ) tejszínhöz egy cs vaníliás cukor, egy habfixáló, citromfű levelek

Készítése: a tésztának valókat összekeverjük, sütőpapírral kibélelt tortaformába símítjuk, 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt világosra sütjük, kihűtjük.
A szedret 16 szem kivételével lábasba tesszük, ráöntjük a bort , a cukrot, a fahéjat, szegfűszeget, a citrom levét, és mérsékelt tűzön 5 percig főzzük. Sűrű szitán átpasszírozzuk. Jól használható a paradicsompasszírozó, néhány mag nem zavar később.
A masszát visszaöntjük a lábasba.
A zselatinlapokat hideg vízben megduzzasztjuk, és amikor jó, beletesszük a szederpépbe.
Hozzáadjuk az 5 ek vízzel elkevert pudingport, és épp csak felforraljuk.
Beleöntjük a likőrt is és kihűtjük.
A tésztát visszatesszük a tortaformába.
Kemény habot verünk a hulalából és óvatosan összeforgatjuk a szederrel.
Ráöntjük a tésztára és hűtőbe tesszük. Fagyaszthat, sőt úgy a finomabb félig fagyva.
Tejszínhabbal, a félretett szederszemekkel , citromfűlevelekkel és csokiforgáccsal díszítjük.

Én tepsiben csináltam, kockákra vágva.



Ezt a sütit régebben, két éve csináltam.  Egy másik blogba beírtam, aztán azt abbahagytam, töröltem.   Az újság is elkallódott, ahol a receptet találtam.


A múltkor a Gyöngyi fórumában nézelődtem, és sok régi kedves  beírást, sütött főzött receptet találtam.  Ezt is.
Lassan színesedik a bokron a szeder......

2010. június 21., hétfő

Egy, megérett a meggy.....

A recept Ízbolygótól származik. Ő cseresznyével sütötte, nekem meggy volt itthon. Kicsit több cukrot tettem bele, és  egy kiskanál fahéjjal is megszórtam.

Az 5 dl tej meglepett, sokalltam, végülis kell bele, megsült, ilyen lett ahogy a képen látható. Az összes gyümölcs feljött, kíváncsi vagyok milyen az alja?

2010. június 14., hétfő

Mentás csokitorta

Julinak


Csillagom !

A múltkor azt mondtad a telefonba, hogy Neked is süssek csokitortát.   Holnap küldöm.

Így készítettem:
Hozzávalók:   125 gr vaj
                      150-200 gr étcsokoládé
                       maréknyi apróra vágott borsmenta levél  (tudod , a MENTŐvirágról )

                       6 nagy tojás, a sárgája és a fehérje külön választva
                       csipet só
                       80 gr  cukor
                       150 gr mandula vagy dió darálva
A tetejére porcukor és bogyós gyümölcsök ráöntve.   Tejszínhab.

A vajat és a csokoládét vízgőz felett megolvasztottam, beletettem a menta leveleket és félre tettem hűlni.

A tojás sárgáját csak úgy magában elkevertem, beletettem  most diót, majd a langyosra hűlt csokoládét.

A tojás fehérjét csipet sóval és  a cukorral kemény  habbá vertem, majd két részletben óvatosan összeforgattam a csokoládés tojássárgájával.

Sütőpapírral bélelt 20 cm-es tortaformába kanalaztam és 170 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütöttem.


Csak porcukrral szórom meg,  gyümölcsöt és tejszínhabot majd Anyával  tesztek rá.
Remélem ízleni fog.

Ui.  A Zsófinak is adjál belőle!


Ölellek mindnyájatokat :   Gonda mama

Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...