Hozzávalók: 25 dkg puha vaj
20 dkg cukor
4 tojás
4 jó érett banán
30 dkg liszt
1 sütőpor
A puha vajat habosra keverjük a cukorral. Egyesével hozzáadjuk az egész tojásokat. A banánt villával jól összenyomkodjuk, belekeverjük a masszába, majd a sütőporos liszttel elkeverjük.
Sütőpapírral bélelt tepsiben 190 fokos előmelegített sütőben megsütjük.
Egy kellemes, nem túl édes délutáni süti tea vagy kávé mellé.
2010. október 27., szerda
2010. október 23., szombat
2010. október 22., péntek
2010. október 10., vasárnap
CSAK FELNŐTTEKNEK !
Péter szomszéd kórházban van. Délután megyünk megnézni hogy jó szívű lett-e a nagy műtét után?
A kalocsai kórházban nemcsak a rehabilitálás a cél, fogyni is kell neki. Egy kockát azért remélem megehet a sütiből.
Pixie Segítsütije volt az ötletadó.
4 tojásból sütöttem egy kakaós piskótát 4 dkg vajjal. Ez kb egy tortaformába belefér, én egy kicsi tepsiben sütöttem.
A krémhez 2,5 dl száraz Kékfrankos borban megduzzasztottam egy zacskó étkezési zselatint, majd forrásig melegítve feloldottam. Közben a bor alkoholtartalma is elpárolgott.
Langyosra hűlve hozzákevertem 2 dl natúr sovány joghurtot, majd amikor már kezdett sűrűsödni, 2,5 dl tejszínből vert habot.
A tésztát két lapra vágtam, közé töltöttem a krémet és hűtőbe tettem.
Szépen lehetett szeletelni, finom is, érződnek a borban lévő savak, aromák.
Kedves Péter, egészségedre !
2010. október 9., szombat
Piac
A szombat az tulajdonképpen kirándulás. Bár korán kelünk, de jó kis baráti társaság verbuválódott össze.
Reggel egy kortynyi házi pálinka, még a dugiban főzött tavalyiból, mi viszünk saját sütésű kenyeret, a Pali bácsi ad hozzá húsfélét, a Gódorék zöldséget, a Galgások sajtot- és közös früstök előzi meg a munkát. Reggel korán vevő is kevés van még, lehet.
De a Laci asztalánál egy másik csapat eszeget vidáman mindíg.
Télen bort forralunk, nyáron fröccsöt adunk .
Néha ünnep van. Ma pl. szüret volt a biopiacon. Végül egy kis szőlő is lett, prést a Korom Péter hozott, újbort, murcit mindhárman vittünk.
Palackozott must az naná, azért megyünk.
Dísz is került a Borház elejére:
Szép pirosra színeződött a cabernet szőlő levele nálunk, a Dobosiék pedig terméssel együtt hozták el a fél tőkét.
Ott az asztal csücskén a kalácsom:)
Körberakva levelekkel.
Sokan megcsodálták, lefényképezték, megkérdezték, hogyan készült. Aztán 10 óra környékén már nem lehetett tovább várni, nagyjából fél óra alatt egy morzsa se maradt belőle.
Mindig van zene, és ma nem volt vásárolni a Halász Judit, de elénekelhette volna , hogy : a zenekar végre hangol, karnagya - ennek nem egy öreg angol, hanem Gyönyörű Zsiga vásári kikiáltó és vőfély.
Fő szervező és lebonyolító a Rózsa Péter, főzött is egy finom szürkemarha pörköltöt, amit a piaci közönség jó étvággyal elfogyasztott.
Itt éppen kimenőn van a bogrács mellől, és a főzéshez szükséges ihletet szedi össze az ivásra használt szarvból.
A Borháznál pedig természetesen nagy kóstolás volt.
Legközelebb disznótoros ünnepség lesz, aztán jön a Mikulás !

2010. október 8., péntek
Szüreti kalács
Holnap szüreti buli lesz a piacon. Muszáj a Borházat kidíszíteni! Tavaly vittünk szőlőt mind a hárman, préseltünk, ihatott friss mustot aki akart. Idén? Szüretelni se sok volt, azt is mindenki igyekezett leszedni az eső elől.
Szőlő kalácsot egyszer már sütöttem, de ez az igazi !
Vörösborral dagasztottam. Rendes kelt tészta,60 dkg lisztből, csak a tej vagy víz helyett 3 dl száraz jófajta ( Cabernet Sauvignon) bort tettem bele.

Rendesen megkelesztettem, kicsit ugyan lassabban kelt, de ez a kevés cukor miatt lehetett. És azért ahol nem érte a tojás ott szépen látszik a színe is.
Szép egyforma golyókat csináltam, pogácsa szaggatóval szúrtam ki, sós, kapros túrót tettem a közepükbe.
Két sor van egymás tetején, illetve a felső az csak néhány golyóbis.
Levél, mellékfürt, mint a rendes szőlőn.
Tojással lekentem, és megsütöttem.
2010. szeptember 30., csütörtök
Díj. ! ?
Én ezt nem érdemlem. Hidd el Judit , a családban én vagyok egyedül aki ügyetlen. Mind a három lányomnak jó a kézügyessége, akármit megcsinálnak.
Én nem. Néha úgy érzem semmit sem. Nem találok ki receptet, jó , legalább amit más kitalál, azt meg tudom én is főzni. Vagy sütni. Többnyire.
Kötni tudok, míg kicsik voltak az enyémek , sokat is kötöttem. Az unokáknak nem kell, mert a másik mamájuknak sokkal több ideje van, na ő igazán kreatív! Annyi Pudingot horgolt (egér ) ahány onokája, sőt még az Ági is kapott egyet a születésére! Neki, az Áginak, még lehet, hogy én is fogok kötögetni!
De azért köszönöm. Elgondolkodtam, hogy milyen régen ismerjük mi egymást. Tudtuk, hogy ez ő, igen.
Mostanában ezt a kis jobban barátkozást, ezt szeretem.
Végeztünk a szürettel, akkor csinálunk egy jó nagy BBC-t!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Creme caramell
Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét. Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...
-
Ez igazán az. Sütöttem eddig is tepertős pogácsát, finom is volt, valamennyire leveles is, de ez, ez igen! Úgy kell megfogni, egyben t...
-
Először anyósomnál ettem ilyet. Nem tudom ízlett-e, a savanyú paprikát, egyáltalán a paprikát pár éve eszem szívesen. Errefelé ún, sváb pap...
-
Két hete a pörkölthöz nem fogyott el a vadállat, jutott a hűtőbe is belőle. Tegnap kivettem egy csomagot és kerestem hozzá receptet. Egy ...