2011. március 24., csütörtök

Kísérleti kenyérsütés - élesztő nélkül



A magyarázat és a folytatás holnap....

Holnap van. És ez már tegnapi kenyér.  Egyszerű , fehér.  Amiért mégis más, az a cseréptál, amiben sütöttem.
Terike  tanácsait követtem.  Még rajzoltam is rá leveleket, de nem látszanak:)  Valami fantasztikus lett !  Ropogós héjú, pillekönnyű, puhaság. Olyan, amit ültő helyében befal az ember.  Eddig sütőzacskóban sültek a kenyereim, de mindig túl vékony lett a héja.
Elfeleztem tegnap, és elküldtem szomszédolni az egyik felét. Azt mondta a Gyula, hogy ő még ilyen finomat kenyérből sose evett !   Most egy darabig biztos nagyon sokszor használom a Pataki tálam, amúgy  jól elvolt a konyha polcon.

A piacon, ahová járunk árulnak sokféle kenyeret.  Párat kipróbáltam, volt   hogy ízlett, volt hogy nem.
De az élesztő nélkül sütött kenyér az birizgálta a fantáziám.   Hogy kel meg?   A kovászban más van, mint az élesztőben ?  Szerencsére nálunk senkinek nincs  ilyen gondja, ehetünk élesztőset is.

Kb. egy hónapja kezdtem el a kovászt, azt a rendeset.  Így:

A kovász készítése:
1. lépcső:
3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
3 evőkanál víz, kb. 40 ºC-os
A vizet a liszttel elkeverjük és letakarva, meleg helyen (kb. 20-22 ºC-on) 1-2 napot állni hagyjuk.
2. lépcső:
3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
3 evőkanál víz, kb. 40 ºC-os
Mindezt az 1. lépcsőben elkészített masszához keverjük, amely már kellemes, savanykás szagot áraszt. Ismét letakarjuk és 20 ºC-on 1 napot állni hagyjuk.
3. lépcső:
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
1 dl víz, kb. 40 ºC-os
Az előzőekkel összekeverjük és letakarva, 20 ºC-on 1 napig állni hagyjuk.
Ennek egy részét használjuk el a kenyér készítéséhez, a maradékot megőrizzük és kiegészítjük a harmadik lépcső összetevőivel, így mindig elegendő kovásszal rendelkezünk a kenyérsütéshez. A kovász készülhet egy literes, csavaros tetejű befőttesüvegben, amit a hűtőszekrényben őrzünk a következő sütésig.


Igazából nem nagyon bíztam benne, hogy lesz belőle akármi is.  De nem hagyta magát.    Egy kenyeret már sütöttem, akkor mászkáltunk fel-alá , szerintem sokáig kelt, de finom lett.
Ma aztán itthon voltam, és megint nekifogtam.
Tegnapelőtt kivettem a hűtőből a kovászt és felélesztettem.
Ma délelőtt a dagasztógép táljába tettem a kovászból kb. 33-35 dkg-t.  Belereszeltem 3 kisebb főtt krumplit.
Kimértem 60 dkg lisztet:  10 dkg fehér rozslisztet, ettől csodás illata van a sülő kenyérnek.
                                       10 dkg fehér tönkölylisztet, ez megemeli a kenyeret.
                                        40 dkg BL 55-öst.
Összekevertem és a harmadát  a kovászhoz tettem.
1 dl vízet öntöttem hozzá, elkevertem. Rászórtam a többi lisztet a tetejére, így nem szárad ki , és látni jól, ahogy kel, erjed a kovászunk.
2 óra múltán hozzátettem a sót, olívaolajat, és magokat. És elindítottam a dagasztást. Közben ha kell pótolni lehet a vizet.
A kidagasztott tésztát a kelesztőtálban még átgyúrkáltam, majd letakartam és a konyhaasztalon  a napos helyre tettem.
Két óra hosszat kelesztettem. Nem igazán láttam a tésztán, hogy nagyon beindult volna, de tovább már nem akartam hagyni.
Deszkára borítottam és átgyúrtam, megformáztam.  Két kisebb kenyeret szakajtottam ki a tésztából.
Ezeket most zacskóba tettem, megvizeztem a tetejüket és megszórtam magokkal.
Újra a konyhaasztalon hagytam.  3 óra alatt kelt meg annyira, ekkor már szépen, nagyra feljöttek, hogy  sülhettek.

Egy óra alatt lettek készen.
Csak este vágtam meg az egyiket, mert mindenáron meg akartam kóstolni.

Szép egyenletes a tésztája, könnyű, finom. Kicsit savanykásabb, gondolom a több kovász miatt. 
Mindennap nem fogom így sütni a kenyerünket, de alkalomadtán majd visszatérek még ehhez a módszerhez. A mindennapokra pedig marad az első módszer, a kovász egy kevés élesztővel.


Egyik ajándék lesz, a másikat elviszem holnap megmutatni a piacra.  Mert igen, van ott mindenféle kenyér, de amikor kiveszem a kosárból az enyémet, a Péter arca mindig felderül:)

2011. március 23., szerda

Reggel










Szeretem a tavaszi reggeleket. A nap ragyogóan süt, már 6 óra után. A konyhám ablaka pont beengedi ezeket a kedves napsugarakat.






Nem kérdezi miért, miért akar ennyire sütni, miért akarja felébreszteni a reggel még aludni vágyókat, egyszerűen jólesik neki is és nekem is. Jó ilyenkor halkan tenni-venni, vigyázva az álmodókra.....



Minden új színt kap ilyenkor. A fűszertartóm, a kenyér a konyhapulton. Olyan békés, olyan megnyugtató. Olyan jóleső érzés ilyenkor kávézni, és várni, amíg teljesen felbukkan a dombok mögül...

2011. március 22., kedd

Díjat kaptam



A minap ezt a díjat kaptam Citromhab-tól és a Nem vagyok mesterszakács
blog tulajdonosától.

Bár nem igazán tudom, hogy mit jelent, és miért,de....Nagyon kedves,hogy rám gondolt, köszönöm szépen.




Annyian megkapták már ezt, hogy nem igazán tudom, kinek küldjem még tovább.

Tobzódok:) még egy kicsit.....,de nem jutottam dűlőre.

Illesse hát ez a díj minden kedves OLVASÓMAT!!!


Gondaanyu:

Nekem a Családi tűzhely gazdája küldte a díjat, nagyon köszönöm.

Tudom, nem mindenki rajong a díjakért, ezért remélem nem tűnik tiszteletlenségnek, ha én is megtartom magamnak, illetve aki szeretné , nyugodtan vigye magával

A hét vicce


Ma reggeli friss rádióhír:

A kenyér árának emelkedése miatt a minőséget kell előtérbe helyezni - mondta valaki illetékes . Ezért tanfolyamokat szerveznek a pékeknek, hogy hogyan kell kovászos kenyeret sütni !

Talán vezessenek be a pékségekbe szélessávú internetet.

Emlékszem, amikor e lkezdték emlegetni, hogy valahol krumplis kenyeret sütnek ! Én csak füleltem. Anyám mindig tett bele. A kenyér az krumplis volt.
Igaz anyám keresztet rajzolt az aljára megszegés előtt.
Posted by Picasa

2011. március 21., hétfő

Kekszet sütöttem

Van minálunk Valaki, aki nagy kekszevő:) Igazából az a rendes háztartási a kedvence, teával. Többnyire beleáztatva.
Néha kedvezek neki, és sütök finom kekszet. Mint ezek a mostaniak.
Igazság szerint a gyömbéres birizgálta a fantáziám már jó régóta, mióta vettük a könyvet a Mary Poppinsról:) Az nem most volt.
Viszont most kisült a gyömbéres is. Meg a fahéjas.  Meg  a vaníliás.  Bedobozoltam, lesz majd meglepetés reggel !

Nagyjából hasonlóan készültek.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
20 dkg cukor (jobb a porcukor, szebb a tészta vele )
10 dkg puha vaj
fél teáskanál só
fél teáskanál  sütőpor
egy nagyobb tojás
fél dl tej

Aztán attól függően milyen ízesítéssel szeretnénk lehet tenni bele  gyömbért, jó teáskanálnyit, kakaót, akkor csokis lesz, fahéjat, citromhéjat, és a tetejére citrommázt,  vanília aromát, stb.

A balszélen fahéjas van. A tésztát hurkává sodortam, becsomagoltam sütőpapírba és a hűtőbe tettem. Majd pár óra múlva 1-2 cm széles szeletekre vágtam. Papírral bélelt sütőlemezen forró sütőben sütöttem. Megsülés után rögtön beleforgattam fahéjas porcukorba, ha már lúd ugye, legyen kövér.

Középen a gyömbéres nézelődik, ott gombócot gyúrtam a tésztából, hűtőben pihent, majd diónyi darabokat téptem, összegöngyölgettem és villával lelapítottam.

Jobbra vaníliás keksz látható, hűtés után kinyújtottam és cakkos szélű kiszúróval kerek kekszeket vágtam.
Kis porcukorral meghintettem.

Két doboz megtelt, a maradékot a harmadikba, a bolti tetejére tettem.  Mostanra meghűlt, gyorsan becsukom, és elrakom !
A receptet ezen az oldalon találtam.

2011. március 20., vasárnap

Nigella rántott csirkéje zöldséges gerslivel







A héten véletlenül:):):) a Tv Paprika csatornára kapcsoltam. Nigella és Chack Hughes főzött. Nigella a megunhatatlan rántott csirkéjét készítette. Én is gyakran csinálom. Vasárnapi luxus, csak így hívjuk itthon...

Aki nem ismeri, annak íme a csoda:

Tetszőleges mennyiségű csirkecombot megfőzünk annyi tejben, amennyi ellepi. Közben sózzuk. Nekem már így nagyon finom, de ezután jön a panír. A megfőtt csirkecombokat tálra szedjük, megvárjuk amíg kihűl, papírtörlővel leitatjuk a ráragadt túrós tejmaradékot. És bepanírozzuk. Nigella csak tojást és lisztet használ, de nálunk követelték a zsemlemorzsát. Bő olajban ropogósra sütjük. Elronthatatlan, és garantáltan mennyei a puha szaftos hús és a ropogós bunda.



A köretet Chuck készítette, a Szakács, ha szabadnapos c. műsor kiváló séfje. Na jó, nem pont ezt , de az ötlet jónak bizonyult. És most kérek mindenkit, hogy ne vessen meg azért, mert nem készítettem még soha gerslit köretnek. A gasztroblogokat böngészve, meglepődve tapasztaltam mennyien próbálkoztak már vele. A vélemények nagyon biztatóak voltak. Általában így kezdődtek a bejegyzések:
"Hónapok óta áll a kamra polcán a gerslis zacskó, fogalmam sem volt mit kezdjek vele, de..."
" Megkérdezhetném, hogy a gerslit az áruház melyik polcán kell keresni? Esetleg a rizs környékén?...
Én sem használtam eddig valami túl gyakran, de most....Töltött káposztát gyerekkorom óta ezzel készítjük. A sóletbe szintén ezt teszek. De köretnek is kiváló. Mit köretnek? Önálló fogásnak is. Rendkívül ízletes és laktató.




Én a következő módon készítettem:

25 dkg gerslit beáztattam hideg vízbe. 2-3 óra múlva leszűrtem és sós vízben megfőztem.
A megfőtt gerslit ismét leszűrtem. Bármilyen zöldség jó hozzá. Én most brokkolit, sárgarépát, karfiolt, gombát használtam. Egy fej hagymát olívaolajon megdinszteltem, majd megszórtam petrezselyemzölddel és az előzőleg roppanósra párolt zöldséggel összekevertem. Szóval gersli, hagyma ,és a zöldség összekeverve. Sóval és őrölt fehér borssal fűszereztem.

Ui.: A csirkefőzésből megmaradt tejet TILOS kiönteni, mert a házi kedvencünk nagyon fog neki örülni :))))

2011. március 18., péntek

Születésnapi muffin

 Azt megbeszéltük a Judittal, hogy meggyes legyen a torta, mert az Ági azt nagyon szereti.
Aztán jött a Juli , és azt mondta, Mama olyan habos muffint süssünk, mint egyszer!  Nem emlékszem, hogy sütöttünk volna, de ha ő úgy emlékszik....

Így sültek ezek a Fekete erdő muffinok.

A tészta Horváth Ilona szakácskönyvéből a a Kakaós lepény recept alapján készült.

Hozzávalók : 1 egész tojás, 25 dkg cukor, 5 dkg vaj vagy zsír, 1/4 liter tej, 4 dkg kakaó, 25 dkg liszt, 1 sütőpor.
                     Magozott meggybefőtt.  tejszínhab, csokoládé.

A tojást a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tej felét, a cukrot és a kakaót. 10 percig keverjük, majd beleszitáljuk a lisztet a sütőporral, és a maradék tejjel  hígítjuk.  Jól kidolgozzuk.

Muffinformába papírkapszlikat raktam, és 3/4 részig raktam a tésztával. Mindegyikbe dobtam 4-5 szem magozott meggybefőttet.
Előmelegített sütőben megsütöttem.
Tejszínhabbal díszítettem és csokit reszeltem a tetejére.

Tortatálra tettem, a középsőbe gyertya is került.

Áginak tetszett, egyet  "kivégzett", éhes már nem volt, így inkább kente, mint ette:)

Csak ez a kép van, a lényeg talán látszik.

Megmutatok még egy képet, Anna a háromgyerekes  nagynéni:)

Creme caramell

 Alig valami kell hozzá, igaz édes, de talán lehet csökkenteni a cukor mennyiségét.  Egyszer már készült, akkor 2 személyre szólt a recept, ...