Errefelé ún, sváb paprikából készítik ezt a savanyúságot, ami kisebb nagyobb piros paprika, húsos, némelyik csípős. A magját a Mídi néni és a Regina néni és a többiek is maguk szedték minden évben.
Én meg rendeltem a boltban 5 kiló pritamint. Gondoltam ledarálom, sóval elteszem. Aztán meggondoltam magam:)
Recept : 10 kiló paprika
4,5 liter víz
7,5 dl 20 %-os ecet
50 dkg cukor
4 kávéskanál só
szalicil
étolaj
A paprikát alaposan megmossuk és elszeleteljük. A pritamint könnyű, gerezdekből áll, én minden gerezdet még legalább félbe vágtam.
A vizet a cukorral, sóval, ecettel felforraltam és annyi paprikát tettem bele, hogy kényelmesen lehessen megkeverni.
Újraforrástól 5 percig főzzük a paprikát. Ekkor szűrőkanállal előmelegített üvegekbe szedtem őket. Megroggyan, tehát majd lehet még a tetejére tenni a következő adagnál is. Azt bele kell kalkulálni, hogy a tetejére olaj kell, tehát helyet kell hagyni annak is.
Amikor minden paprika üvegben van, akkor tettem a lébe a szalicilt.
Rámertem a levet, és egy cm vastagon olajat öntöttem rá.
Itt már rajta az olaj, nem igazán látszik, higgyétek el:)
Lezártam és kész. Dunsztolni nem kell, mert az olaj lezárja, elzárja a paprikát.
Mindent feleztem a hozzávalókból. Az 5 kiló nyers paprikából 9 üveg savanyúság lett. Elég is.
Télen majd elővesszük.
Nagyon jó!:) Ez már az x-edig recept, amit el szeretnék készíteni:)
VálaszTörlésEzt én is annyira szeretem! :)
VálaszTörlésNekem még van almadzsem, ami terv, aztán semmi. Már így is venni kellett üvegeket :)
VálaszTörlésJuj nagyon szeretem ezt a változatot
VálaszTörlésA szalicil elhagyható. Ha tisztán dolgozunk, a hő és az olaj/zsír megoldja az eltarthatóságot. :)
VálaszTörlésMarikám a Jóistenke áldjon meg. Ezt a paprikát imádja a férjem és én most elhatároztam, hogy ebben az évben teszek el neki egy pár üveggel. Hálás köszönetem. Tudtam én, hogy minden út Hozzád vezet :) Puszi
VálaszTörlésÉn most befőző automatában fogom tartósítani 95 fokon /35 percig.
VálaszTörlésKedves Viki! Akkor nem főzöd elő?
TörlésMost találtam a receptet, 4 kg paprikából nyolc üveggel lett! Remélem jól sikerül! :-) Köszönöm a receptet!
VálaszTörlésElkészítettem, nagyon finom.Igazán jó recept, köszönöm.
VálaszTörlés