2012. szeptember 27., csütörtök

Boros ecetes uborka télire

Már meg is felejtkeztem róla.  Aztán bementem a kamrába és az alsó polcra benézve ott várakozott.
Mert sok uborkánk volt, így próbálkoztam másként is elsavanyítani.  A kovászos téliesítése nem sikerült, így elővettem a Rakjuk el télire ! című könyvet és lapozgattam.
Borral. Hm. Hamár....akkor miért is ne:)

Leszedtem az uborkát, összegyűjtöttem a leveleket és kinyitottam egy üveg száraz fehér bort. Kimostam az üveget.

Recept :
Az uborkát gondosan megmossuk majd egy nagyobb edényben  a mosott kaporral, meggyfalevéllel, szőlőkocsánnyal  ( a kocsány az a kunkori , amivel kapaszkodik is a szőlő, én pár hajtásvéget, vitorlát szedtem ) együtt  2 %-os konyhasóval  ( 1 kg uborkára 2 dkg só ) besózzuk  és másnap reggelig pihentetjük.
Másnap az uborkát és a fűszereket üvegbe rakjuk.



A felöntőlé 1/3 rész vízből, 1/3 rész 10 %-os ecetből, és 1/3 rész fehér borból készül.  Összekeverjük, felforraljuk és forrón az uborkára öntjük. Öt perc után a levet visszaöntjük a fazékba  és szemes borsot 10-12 db-ot adunk hozzá.   Felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni.  Így hűsen öntjük az uborkára.
Az üvegeket gondosan lezárjuk.

Ha figyelmesen olvastátok akkor se cukor, se semmiféle tartósítószer nincs a receptbe.  
Ma resztelt májat főztem, gondoltam, ha így rám néztél, gyere velem, megkóstoltuk.  Friss, ropogós, savanyú. Nem durván, csak az első furcsa a csemege uborkához szokott fogyasztónak.

Ha nem fogy a bor, majd savanyítok:)


2012. szeptember 16., vasárnap

A név kötelez - muffin Fekete erdő módra


Hát igen. A muffinokat könnyű megsütni, aztán könnyű elfeledni is.  Nálunk nem igazán sikeresek, mindig száraznak érezem őket, nincs krém benne, na jó , lehet  krémekkel  feldíszíteni,  mindegy, még mindig kritika illette.  Olyan nagyon amerikás.   Kivéve ezt. Már a neve is garancia volt.

Hozzávalók: 20 dkg liszt
2 ek kakaó
csipet só
fél csomag sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
10 dkg csokoládé összetördelve

10 dkg vaj
15 dkg cukor 
egy csomag vaníliás cukor
2 egész tojás
2 dl tejszín
2 ek rum

fél üveg magozott meggybefőtt



A száraz hozzávalókat összekeverjük.
A vajat a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a meggy kivételével a többi  alkotó részt.
Teljesen összekeverjük a szárazt és a nem szárazat, beleforgatjuk a meggyet óvatosan. 

Muffinsütőt kibélelünk papír kapszlikkal és bele kanalazzuk a krémet, háromnegyedéig.
Nekem nem fért bele, lett 4 szivecske is .
Előmelegített sütőben  30 perc alatt sült meg.

A benne lévő meggytől olyan, mintha a tortát enné az ember.
Próbáltam én a tejszínhabot, de a mai nap nem alkalmas a habverésre. Az egyik, ultrapasztőrözött dobozos tejszín nemes egyszerűséggel egy idő után vajjá vált. :)  10 %-os főzőtejszínből meg nem lehet habot verni.

Így maradt egy szem meggy a díszítésre.   Mindegy, nem sokáig díszeleg, még kettő   van belőle.


2012. szeptember 12., szerda

Unoka csalogató banános rebarbara lekvár


Kedves sógornőm a múltkor  el akarta vinni a rebarbaráimat. Aztán a nagy kenyérsütésben el is felejtkeztünk róla, hazamentek egy szál rebarbara nélkül.
A recept viszont itt maradt a fejembe, remélem jól csináltam:)

Vesz a nagymama egy valamilyen dzsemtartósítót, befőzőcukrot, vagy dzsemfixet. És ahogy arra rá van írva úgy főzi. 
A rebarbara szárát megpucolgatja, összevágja és mosás után kevés vízen jó  puhára párolja.
A finom érett banánt a héjából kibontja, összepürésíti valamennyire. 
A lényeg, hogy a rebarbara savanykássága megmaradjon.

Egy kis fahéjat is tettem a második adagba.

Unokáknak palacsintába kiváló, de akármilyen zsemlére, kalácsra is kenhető.


2012. szeptember 10., hétfő

RÁBCAKAPI - Bionap


Itt voltunk vasárnap.  A biokertészet honlapja.


Üdvözlet a kapuban :)


A házigazda köszöntője.

Lekvárok, gyümölcslevek.

A győri Bio ABC  asztala.

Bio sör....

...biobor :)  mert kell a cégér :)

Üdítők, kávék.

Ilyet még nem láttam:  Rábaközi perec.

Finom mézek,

és a készítőjük, Mézes Margó  egyik leánykájával:)

Sütemények.

Bio alapanyagokból Kocsis Bálint készített hús nélküli, finom ebédet.

Biogazdák és gazdasszonyok:)

Kosarak.

Zeller, petrezselyemgyökér, alma, cékla, sárgarépa . Ezekből készült a finom és gyönyörű színű lé.

Házimalmok  a Kétezeregy Kft kínálatából.

Gyerekeknek lovaskocsizás.

(P)Apáknak pedig  nosztalgia:)


Tombola nyeremények részlete.

Cicusok:):)

Szürkemarhák...


...és a pörkölt.

Csak mert szép.

Mivel mi kiállítónak mentünk, dolgozni ha úgy tetszik, a János főzött is, így lemaradtunk a gazdaság megnézéséről, kimentek a földekre, a malomba.  Szívesen megnéztük volna a tájházat is, ami nyitva volt a rendezvény miatt.    Sokan voltak, biztos megvolt az ezer fő látogató.
Jól meg volt szervezve, nem először csináltak ilyet a házigazdáék.
Jól éreztük magunkat, köszönjük a meghívást.

2012. szeptember 5., szerda

Szlovák sörös kenyér

A blogok között kalandozva  bukkantam     ITT  erre a receptre.    Tudom, régen komlóval készítettek kovászt, én most készülök  az erjedő must habjával készíteni.
Hát ez a kenyér  sörrel készült.

Kovász:  10 dkg Bl 55-ös liszt
               10 dkg víz
                1 gr élesztő

14-16 órát hagyjuk  erjedni.

A kenyér  így készül :

az összes kovász
40 dkg BL 55-ös liszt
50 dkg BL 80 as kenyérliszt
520 gr, ez pont egy doboz, világos sör ( most jutott eszembe, mennyire más lenne barna sörrel )
30 gr méz
20 gr só
12 gr élesztő

Jó alaposan kidolgozzuk és 2 órát ír a recept, hogy keljen. Én másfelet hagytam, gyönyörűen megkelt ezalatt.
 Átgyúrtam, 8 darabba osztottam, 20 dkg darabok lettek.
Egy nagy, 28 cm átmérőjű tortaforma kellett volna, ennek híján tepsire tettek és körbe kerítettem sütőpapírral.
Egyet középre és hetet szépen köré.


Így kelt megint másfél órát, akkor tettem a gőzös sütőbe.
Bő óra alatt sült meg ilyenre.


Most várom, hogy kóstolni lehessen :)



Nagyon finom, érdemes volt kipróbálni !

Egy másik sütés:




2012. szeptember 3., hétfő

Család


A.A.Milne:   Hatévesek lettünk

Egy esztendős voltam,
épp hogy elindultam.
Aztán kettő lettem, 
épp hogy megszülettem.
Hároméves lettem, 
én voltam? nem értem.
Négy esztendős múltam, 
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most hat éves vagyok, 
és okos vagyok nagyon , nagyon,
így azt hiszem, hogy ezt a kort 
már soha-soha el nem hagyom !



Juli holnap lesz 6 éves .
És okos és szép és ügyes !     Nagycsoportos, olvasni akar, már sok betűt ismer, mindenhol olvassa őket.
Komoly nagylány lett belőle.
Focizik:)




Bocsánat, ezt akármit is csinálok így teszi ide a gép.


Zsófi pedig mától kiscsoportos óvodás,  rózsaszín !  lepke a jele, direkt az ő kérésére, mert lepke az volt, de nem rózsaszín, és mit ér egy lepke rózsaszínség nélkül??????



Kis szitakötő alkat, meg sem érzi aki felveszi, hogy a kezében van.  Amúgy a gumimacik és a higany van összekeveredve benne, nagyon kell fogni a kezét , ha azt akarom, hogy ott is maradjon mellettem:)
Énekel, verseket mond, és ha egész nap mesélnének neki, az lenne az igazi. És imádom, amikor azt mondja:  Ideeeeeen !!!!

Ma drukkolok neki, hogy jól érezze magát és szívesen menjen minden nap .



Szülinapi fügetorta

 Előre is elnézést a képekért, majd megsütöm mégegyszer és akkor lehet jobb képeket lőni.  Van egy fügefánk és rengeteg a termés rajta.  Vol...