A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 6., csütörtök

Körtés - fahéjas sajttorta


Remélem finom lesz, mert megszívatott rendesen.

Hozzávalók: 35 dkg omlós keksz
6 dkg őrölt mandula
1 kiskanál őrölt fahéj
10 dkg olvasztott vaj

Ezeket összekeverjük, egy sütőpapírral kibélelt 22 cm-es tortaformába nyomkodjuk, hogy pereme is legyen.
Hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük.

Töltelék:  50 dkg puha krémsajt
35 dkg ricotta
4 tojás
22 dkg cukor
1 kiskanál vanília kivonat
2 kiskanál őrölt fahéj
1 kiskanál citromhéj

Mindent egy tálba teszünk és jól összekeverjük. A hűtőből kivett tésztába öntjük és 160 fokos sütőben 50-60 percig sütjük. Akkor jó, ha a széle barnás, a közepe pedig remegős. 





A sütőben hagyjuk kihűlni, majd visszatesszük a hűtőszekrénybe pár órára.

Közben elkészítjük a körtét. 
Hozzávalók: 5 kisebb körte
1,25 dl narancslikőr
1 narancs héja
1 vaníliarúd
2 egész fahéj
33 dkg cukor

A cukrot és 1,25 dl vizet lábasba tesszük. Míg a cukor fel nem olvad addig kevergetjük, utána kb. 10 perc kell , hogy karamellizálódjon.  Levesszük a tűzről, hozzátesszük a likőrt a narancshéjat, fahéjat, a vaníliát és a meghámozott négyfelé vágott körtéket.
Közvetlenül a szirupra sütőpapírt teszünk, majd befedjük fedővel is. Pár perc alatt,  5-10 perc, megpároljuk a körtéket, majd kivesszük a szirupból.
A lábast visszatesszük a tűzre és felére bepároljuk a levet.  Visszatesszük bele a körtéket.



Tálaláskor a torta tetejére rakjuk a körtéket, és mellé kanalazunk a szirupból is.


Mentalevéllel díszítettem.


Születésnapi vacsorára megyünk, oda készült a torta is, és ez a szép fehér kenyér is.


Vélemény:  legközelebb nem ilyen tésztával csinálom, mert potyog szét.
Sütéskor félidőben tanácsos lefedni a tetejét egy nagyobb tortasütő aljával, hogy ne égjen meg. 
Ha kisebb körtét  használunk egészben is lehet hagyni, úgy szebben megmarad a torta tetején.

Recept a TV Paprika mostani számából.

2013. március 11., hétfő

Szomszédolás


Mostanában ilyen gyönyörűeket sütök. Igaz ez nem teljes őrlésű, a legtöbb  a BL 80-as liszt benne.  Kovásszal készül és ami miatt szerintem szép és nagyon finom lesz, hogy a második kelesztést, amikor formában van már a tészta, azt hideg helyen  hosszabb ideig hagyom.  Akár több órán át is.

Ropogós héj, finom illat, puha kenyérbél. 

Kaptam ma két padlizsánt a boltba.  Nem vitte el senki, nekem adta a Zoli. Megcsináltam krémnek, kenyeret úgyis kellett volna sütni, gondoltam akkor a szomszédokkal megkóstoljuk.
Aztán láttam ezt a szendvicset az újságban.
Kenyérre kékpenészes sajtot kellett morzsolni.  Endívia salátám nem lévén, az árokparton gyűjtöttem kis zöldet, turbolyát, tyúkhúrt, a fólia alól pár levél spenótot.
Ezt tettem a sajt tetejére.



Ropogósra sütöttem bacon szalonna szeleteket, meghintettem balzsamecettel, ez és körte szeletek következtek.



Pici balzsamecet és olívaolaj, majd egy két levél medvehagyma és kész is volt a finom szendvics.


Persze volt más is, ebből csak egy - egy szelet készült.  Jó bort ittunk, jókat nevettünk , jól éreztük magunkat.

2011. szeptember 25., vasárnap

Csokoládés körtetorta

Lehet valami titkos vonzalom a körte a csokoládé és közöttem:)  Ez a negyedik ilyen recept.

A mai ebéd máshogy alakult, mint reggel gondoltam.
A második fogásnak kinéztem egy kelkáposztás receptet, de kaptunk töltött káposztát, így csak levest kellett főznöm.
Szép körtéket vettem, gondoltam egy ILYEN sütire, de a Príma konyha hátuljában egy másik recept elcsábított.

Így készül:

10 dkg étcsokoládét 1,5 dl tejszínnel gőz fölött megolvasztunk.
Meghámozunk 2-3 körtét, negyedeljük, citromlével meglocsoljuk, hűtőbe tesszük.

12,5 dkg cukrot  3 egész tojással habosra keverünk. Több részletben hozzáadunk, folyamatosan keverve, 12,5 dkg szoba hőmérsékletű vajat. Belecsorgatjuk a langyosra hűlt olvadt csokoládét.
Összeforgatjuk 25 dkg liszttel és egy csomag sütőporral.

Egy kisebb, 24 cm átmérőjű tortaformát kikenünk vajjal, liszttel, vagy kibéleljük  sütőpapírral. Belekenjük a masszát. A tetejére rakjuk a körtéket úgy, hogy a szára felőli rész kerüljön  a közepe felé. Kissé bele is nyomkodjuk.

Előmelegített, közepesen forró, 180 fokos  sütőben 50-60 percig sütjük.

Ha kész, rácsra emeljük és megkenjük felforrósított baracklekvárral.
Amikor kihűlt hűtőbe tesszük, hogy a lekvár kissé rádermedjen.
Csokimázat öntünk rá, úgy, hogy lefolyjon az oldalára is.

Máz:   0,5 dl víz, 12 dkg porcukor, 15 dkg étcsokoládé, 6 dkg vaj, kiskanál citromlé.

Én most a csokimázat kihagytam, majd télen teszek rá:)

2009. november 1., vasárnap

Körte vörösborban



Körtét szinte egész évben lehet kapni a piacokon. Ez egy gyorsan elkészíthető édesség, desszert, akár váratlan vendéget is megkínálhatunk vele.

A körtéket meghámozzuk és félbe vágjuk.
Lábasban, édes vörösborban, aki nem szereti a bort vörös mustban megfőzzük.  Amikor a körte már puha de nem főtt szét, kivesszük, kihűtjük.
Amíg hűlik a gyümölcs, a bort besűrítjük.  Fűszerezhetjük is a klasszikus fahéj, szegfűszeg, citromhéj trióval.
Amikor mártásszerű lett a bor a lábaskában elzárjuk alatta a tüzet.
A körtéket legyezőszerűen bevagdossuk, széthúzzuk a tányéron.  Melléöntünk a mártásból. Tejszínhabbal, citromfűvel, mentával díszíthetjük.

2009. szeptember 20., vasárnap

Körtés rétes

Kezdő sütögetőknek tökéletes sütemény. Gyors, könnyű és látványos.
Kell hozzá egy csomag mirelit leveles tészta, néhány körte,vaníliás cukor, darált dió, mazsola, egy tojás, mandulaforgács.

A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni ( ilyenkor mindig a szó másik értelme jut eszembe, hogy a tésztát kiengedjük :)
2 mm vastagra kinyújtjuk, kétfelé elvágjuk, mivel 2 rúd rétes lesz belőle.
A körtéket hámozás után tetszőleges kockákra vágjuk, citrommal meglocsoljuk.
A tészta közepére, szépen csíkba,teszünk körtét. Megszórjuk vaníliáscukorral, daráltdióval, mazsolával. (Meg egy kis csokoládéval :)
Felhajtjuk az egyik oldalt, megkenjük tojással, ráhajtjuk a másik oldalt.
Az egészet bekenjük tojással, megszórjuk mandulával és forró sütőben szépen megsütjük.


2009. szeptember 13., vasárnap

Körte és csokoládé: harmadik felvonás

Ez a kép nem a legszebb, viszont a süti ! Az valami mesés !

Így készül:
Tészta: 17,5 dkg liszt
10 dlg vaj
1 tojássárgája
csipet só
2 evőkanál cukor

Krém: 1,5 dl tejszín
1 tojás
1 sárgája

Töltelék: 3 körte
15-20 dkg étcsokoládé
2 evőkanál cukor

A tésztának valókat összegyúrjuk, hűtőbe tesszük.
Krémnek valókat összekeverjük, hűtőbe tesszük.
Körtéket félbevágva meghámozzuk, kimagozzuk, vékonyan felszeleteljük úgy, hogy egybe maradjanak, nem hosszában, hanem keresztbe vágdossuk.
Csokit összetörjük. Konyharuhába a bontatlan csokit betekerem, sodrófával jól megpüfölöm.

Tésztát vékonyra nyújtva kibélelni vele egy 26 cm-es sütőformát. Közepét villával megszúrkálni, 10 percig sütni előmelegített sütőbe. Fontos, hogy a tészta ne legyen lyukas, mert kifolyik a tejszín belőle.
Kivenni, beleönteni egyenletesen a csokit, ráhelyezni a körtét, ráönteni a krémet, megszórni cukorral.
20-25 perc alatt készre sül.
Kihűlve szeletelni, de nem totál hidegen. Így a csoki még kicsit lágy és csodásan harmónikus finom ízeket ad a torta többi részével Igazi ünnepi édesség.

Körte és csokoládé : második felvonás

Ez volt a mai süteményünk.

Elkészítése: a tésztához összegyúrunk 20 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 6 dkg cukrot, csipet sót. Ezt írta a recept, de sehogy nem állt össze, ezért egy kevés tejet is adtam hozzá. Pihentettem egy órát.
24 cm átmérőjű sütőtálba nyomkodtam. A tészta közepére sütőpapírt tettem, bele babot és előmelegített sütőben 10-15 percig sütöttem.

Ezalatt elkészítettem a krémet.
Fél dl feketekávéval felolvasztottam 5 dkg étcsokoládét.
3 egész tojást 15 dkg cukorral habosra kevertem, majd hozzátettem a csokis kávét. Egy vaníkiás cukrot tettem bele, két evőkanál listet, fél csomag sütőport.
3 körtét félbevágtam, meghámoztam, a magházat kivágtam.
A képen látható módon a tésztára tettem.
A krémbe kevertem még 5 dkg darabosra tört mogyorót, majd a körtékre öntöttem.
150 fokos sütőben 40 perc alatt sült meg.
Étcsokoládét olvasztottam és rácsokat csurgattam a tetejére.

Egy kis tejszínhabbal biztosan finomabb lett volna, én többet vártam a recept és a kép alapján.

Körte és csokoládé első felvonás

Nigella sütötte egyik műsorában. A lehető legegyszerűbb, gyorsan elkészülő édesség.

Egy sütőtálat kirakunk körtebefőttel, szezonban finom érett körtével.
2 egész tojást 12 dkg cukorral habosra keverünk. Hozzáteszünk 15 dkg puha vajat és folytatjuk a keverést. 12 dkg lisztet, fél csomag sütőport, egy-két evőkanál jó minőségű kakóport adunk hozzá, és a masszát a körték tetejére kenjük.
180 fokos sütőben sütjük 20-25 percig, amíg a tetején úgy látjuk, hogy kész. Kanállal adagoljuk.

Egy nagyon finom, szaftos, belül krémes desszertet kapunk.

 Volt nekünk egy jó kis csapatunk,  sokáig tartott, sokszor találkoztunk igazából is.  Mostanra - nem , nem múlt el, mert valami kapcsolat a...