2011. május 28., szombat

Kapros -túrós lepény és kertészleves retro tányérban




Ez a lepény minden évben akkor készül először nálunk, amikor a kertben már megjelenik a friss kapor. Tavaly nagyon rossz évünk volt. Ebben az időszakban az árvíz már második hullámban öntötte el a városunkat. Mi magasan a város felső részén lakunk, de a kertünkben szó szerint állt a víz. Minden kirohadt, vagy kipusztult.
Az idei év szerencsésnek mondható. A kert szépen alakul. Minden kikelt, igaz most kevesebb a csapadék erre felé, de ne legyünk elégedetlenek...


ELKÉSZÍTÉS:

Tészta: 25 dkg lisztből, 2 dkg élesztőből, sóval, cukorral 5 dkg vajjal és kb.1,5 dl tejjel lágy tésztát dagasztunk. Duplájára kelesztjük, ha megkelt vajazott tepsibe simítjuk, a széleit egy kicsit megemelve a tepsi oldalánál. Amíg újra megkel a tészta a tepsiben , elkészítjük a tölteléket:

50 dkg túrót áttörünk és összekeverjük 2 tojássárgájával, kevés sóval, kb 4 evőkanál cukorral, 1 ek búzadarával és 3 habbá vert tojásfehérjével, valamint egy szép csokor apróra vágott kaporral.


A tésztára kenjük és előmelegített sütőben megsütjük. Mielőtt megsülne teljesen, még megkenjük 1 tojássárgája 1 ek tejföl és 1 ek cukor keverékével, visszatesszük és kb. 5-10 pecig még sütjük.







A leveshez igyekeztem mindent a kertből szedni, kivéve a karfiolt. Ilyenkor mikor zsenge a zöldborsó a lapos hüvelyeket egészben főzöm a levesbe. Nagyon finom,és ízesítőként is remekül szolgál. Még egy kis egyeselt sárgarépa, zöldség , újkrumpli és kész is...



A tányér még nagyanyám ajándéka. Nagyon szeretem,aszem a lengyel piacon vette nekünk....

Közben a bográcsban főtt egy kis marhapörkölt is....














2011. május 27., péntek

Kenyérkék


Akármilyen meleg is van, de kenyér az kell. Vagy legalább valamilyen pékáru féleség. A suliba szendvicsnek, a főzelék mellé egy szelet..... Ilyenkor nyáron nem fogy annyi kenyér, mint egyébként. Az idő döglesztően meleg és nem esik jól csak a folyadék.
Nem tudom mostanában mi történik, de a csomagolás során a szendvicsek nem férnek be a szalvétába. Vagy a szalvéta kicsi, vagy a kenyér szelet nagy. Mindegy. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy a kenyértésztát kettéveszem és két kis hosszúkás vekninek formázom meg. Jól elférnek a nagy jénaiban , kicsit összeforrnak sülés közben, de így legalább kedves kis szeleteket kapok. Sajnos a sütőm még nem alkalmas a szabadon ,sütőlapon sütésre, így muszáj vagyok a nagy jénaira formálni a tésztákat.

Recept: Limara jól bevált fehér kenyere


Mindent a recept szerint csináltam, kivéve a formázást. A megkelt tésztát ketté vettem és bagett szerűen formáztam a jénai hosszára igazítva. A két tésztát egymás mellé tettem és így sütöttem készre.
Sütés előtt liszteztem, szeretjük ilyen rusztikusan.....



2011. május 26., csütörtök

Süssünk spenótos csigát !

Maga a legveszélyesebb dolog a spenót leszedése volt.  Jött a két macska és a kutya is a kertbe.
A kutya valamire ráfekszik. Rászólok, akkor jó esetben a kert szélén a fák alá heveredik.

A Girhes a lábam körül, alatt, között keringett, dorombolt, nyávogott, mörrögött, dörgölődzött.
A Dezső napok óta sokat aludt, mára nem volt álmos, játszana reggel óta.  Ő is  hozzám törleszkedett, megsímogattam, akkor elkapott és harapni, rúgni, karmolni akart.  Mivel nem engedtem, a tálból a körmeivel kiszedte a spenót leveleket ( így szokott a borsóval, zöldbabbal is játszani ) és pöckölte, dobálta őket.

Amikor megvolt a kellő mennyiségű spenót, akkor megsütöttem,  így és innen  a kalácsot.

Nem lett olyan szép.   Nekem nagyon ízlett.   Fogok máskor is, bár a kakaós csigát nem döntötte le a trónjáról.   Egy laktató leves után második fogásnak kiváló.

2011. május 25., szerda

Citromos keksz

Van az úgy, hogy az ember a kisujját nyújtja, aztán az egész kezét kérik:)   Párszor sütöttem kekszet, most már reklamáció van, ha elfogy és csak a bolti van a dobozban.

Ez a lehető legegyszerűbb tészta, Horváth Ilona nagy becsben lévő szakácskönyvéből.

Hozzávalók:   50 dkg liszt
                     25 dkg margarin
                     25 dkg porcukor
                     egy egész tojás és egynek a sárgája
                     egy citrom leve és reszelt héja
                     csipet só
                     fél csomag sütőpor

Összegyúrjuk a hozzávalókat. Egy nagyon szép, selymes tészta lesz belőle.  Azonnal kinyújtjuk, vékonyra, 2-3 mm - re. Kiszaggatjuk, előmelegített 200 fokos sütőben világosra sütjük.
Sok lesz belőle.

Rendezvény ajánló

 

V. Országos Bionap
(2011. június 26. - július 2. - július 10.)

"Ahol az egészség terem"


Az idén már 5. alkalommal kerül megrendezésre a nagyközönség számára meghirdetett ingyenes biofarm-látogatás, biotermék-kóstolás és -vásár, kulturális- és gyermekprogramok az ország több biogazdaságában a régió biogazdáival. Helyszínek:

2011. JÚNIUS 26. (VASÁRNAP):
  • Észak-Magyarország (Gömörszőlős) Helyszínváltozás!
    Ökológiai Intézet
     - biokertészet és bemutató gazdaság
    Kapcsolattartó: Orbán Péter (06 20/9375-189, orban@biokultura.org)
  • Nyugat-Dunántúl (Hanságliget)
    Hipp Kft. - biotermék feldolgozás
    Kapcsolattartó: Deák Mária (06 30/625-8742)
     
2011. JÚLIUS 2. (SZOMBAT):
  • Közép-Dunántúl (Szentantalfa)
    Dobosi Pincészet - szőlészet-borászat
    Kapcsolattartó: Dobosi Dániel (06 30/936-2012)
2011. JÚLIUS 10 (VASÁRNAP):
  • Dél-Alföld (Érsekhalma)Anna Borház - szőlészet-borászat
    Kapcsolattartó: Gonda János (06 70/310-6514),
    Kiss Mária (06 70/580-5181, info@annaborhaz.hu),
    dr. Szántosi Antalné (06 20/9573-970, delalfoldibio@freemail.hu)
  • Dél-Dunántúl (Mágocs)Méhész tanya - bio szántóföldi növénytermesztés
    Kapcsolattartó: Szente Viktória (06 70/263-6926, szente.viktoria@ke.hu)
  • Kelet-Magyarország (Hortobágy)Hegedűs János biogazdasága - bio szántóföldi növénytermesztés és -állattartás
    Kapcsolattartó: Hegedűsné Bereczki Angéla (06 30/548-4059,kmobiokultura@freemail.hu)
Magyar Biokultúra Szövetség

2011. május 22., vasárnap

Színpompás saláta kora nyári ebédre

Több blogban láttam, és elég szokatlan párosításnak tűnt.   Kipróbálni viszont mindenképpen akartam.
Az eredeti recept  EZ   lett volna, de hiányzott pár hozzávaló.   Így keresgéltem, és mivel már korábban megtaláltam a spenótreceptes oldalt,  hát ott is.


A recept pofon egyszerű,  percek alatt kész a saláta.

Nálunk a spenót nem tartozik a kedvelt ételek közé . Mármint a spenót főzelék.
Mert most, amikor lenyelte az első falatot rám nézett, és azt mondta :
- Hallod, kedves feleségem .........

Ami annyit tesz, nyugodtan lehet spenótot az asztalra tenni, csak ne főzelék formátumban :)


Natúr csirkemellet és pár szelet főtt krumplit ettünk hozzá.

2011. május 19., csütörtök

Keksz sütés


Mikor a Babett kivette ezt a hosszú valamit, azt hittem esernyő, és örültem magamban, hogy de jó, összecsukható, nekem ugyanis egy rendes nagy esernyőm van, amit elég nehézkes vinni valahova.

Aztán kibontottuk a táskákat és ezek kerültek ki belőlük:
Egy kekszmintázó nyújtófa, keksz pecsétek, a kicsik neveivel és egy-egy pörgettyű.   Akinek ügyes kezű férje van, az tud ilyesmit ajándékozni !

Tegnap kipróbáltam őket.
Nem tudom hányan sütötték meg a Limara nagydíjas kekszét,  isteni finom !  Megérte az árát, bár én kence nélkül, csak a natúr kekszet sütöttem. Egyáltalán, nálunk a levendulás sütemények, édességek nagyon kelendőek, pedig a műanyag levendula szagot bizonyisten ki nem állhattam soha.

Kicsit jobban bele fogom nyomni a tésztába a nyújtófát, mert sülés közben kissé  kevesebb lett a minta, de látszik szépen azért.
Két hét múlva itt lesznek a lányok, egyfolytában kekszet sütünk !



2011. május 18., szerda

Gombócleves

Ez volt a másik , jobban mondva az egyik másik kedvenc:)

Pedig gondolkodtam, hogy ilyen egyszerű , hétköznaplós levessel várjam -e a tisztelt társaságot ?  De úgy örültek neki, mintha valami flancos lett volna.  Rendes nők,  jó csapat:)


Szóval a leves:  csak úgy  iránymutatásként, mert mindenki el tudja belőle készíteni.

Egy fej hagymát megpucolni, kockára vágni.
Sárgarépát, petrezselyem gyökeret, egy darab zellert megtisztítani,  nagyobb kockákra, vagy hasábokra darabolni.

A hagymát zsiradékon megpároltam, megszórtam őrölt paprikával, kevés vízzel felengedtem.   Mikor felforrt beletettem a zöldségeket.  Megsóztam. Takaréklángon főztem.

5-6 közepes krumplit  meghámoztam, kockára vágtam.  Egy keveset tettem a levesbe belőle.  A többit külön lábasban sós vízbe puhára főztem.
A levét beleszűrtem a leveshez.
A főtt krumplit áttörtem, ebből az áttört krumpliból is szoktam tenni a leveshez, finom, sűrű, krémes  lesz tőle.

Kicsit hűlhet a krumpli, hogy ne égesse meg a kezünket. Nagyjából annyi lisztet, mint a krumpli adok hozzá, és egy tojással összegyúrom, egy puha massza legyen.


A krumplis tészta formázása. Gombóc, nudli, vagy "kispárna".   Ha sokalljuk fagyasztható, de külön kifőzve mákos vagy darás nudli is készülhet belőle.


A levest megkóstolom, fűszerezem majorannával, utánsózom ízlés szerint.

A krumpis tésztából kézzel kis gölödineket készítek és a levesbe teszem őket. Gyorsan megfől, amikor feljön a tetejére kész is.

A tányérba megtejfölözve az igazi !

2011. május 16., hétfő

Croissant



A múlt heti blogos-fórumos találkozó óta mindenkinek van sütni és főzni valója. Nekem is. Már másodszor sütöm azóta. Reggelire ettük mindenféle finomsággal:házi vajjal, Gabojsza féle lekvárral..Tökéletes. .Mind állagában, mind ízében.
És po-fon-egy-sze-rű elkészíteni. Nem kell félni a hajtogatástól. Mert aki főzni és vasalni tud, az tésztát is tud...hajtogatni.

A tészta receptje Gondaanyué. Ő is gyakran süti. Egy alaprecept, ami számtalan sós és édes variációban készíthatő. Nálunk a sajtos a favorit.
A tészta már a hajtogatásnál és formázásnál is gyönyörű réteges, sütés után pedig.....
Recept Gondaanyutól





Frissen reggelire itt sajtosan és tojással lekenve. Nálunk nem szeretik a porcukrot:)


Utolsó hajtogatás után lehet fagyasztani a tésztát, így készült a találkozós is.

Nagyon finom megtöltve, szilvalekvárral, gesztenyével, csokoládéval.

2011. május 14., szombat

Majonézes káposzta saláta


Egy hete nem volt még friss káposzta, pedig ebből még finomabb !
Pofon egyszerű a készítése.

Egy kiló káposztát vékonyra legyalulunk.  Megszórjuk sóval és félre tesszük, hogy összeessen.
Ez  fél-egy óra.  Ekkor két evőkanál cukrot  és két evőkanál 10 %-os ecetet öntünk rá, összeforgatjuk és a hűtőben tartjuk tálalásig.

Tálalás előtt jól kinyomkodjuk, salátás tálba tesszük.  4-5 evőkanál  majonézzel és egy kanálhegynyi  Erős Pistával össze keverjük és máris ehető.


A kisebbeknek is ízlett.


Recept a Nők Lapja Konyhája újságból.

2011. május 13., péntek

Zsófi 2 éves





                                                   BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT !

2011. május 9., hétfő

A hétvégénk II.





Gondaanyu az előző bejegyzésében arra kért írjak az érzelmi oldaláról is a találkozónak, de valahogy nem megy. Nem azért mert nem volt, hanem azért, mert csakis arról szólt. Minden mosoly, mozdulat, szó, beszélgetés az érzelmekről, a vidámságról, a boldogságról szólt. Hogy látjuk egymást, hogy találkozunk, ahogy a Gyöngyös mondta, egymásra néztek és tudta mire gondoltak egy nézésből,egy pillantásból.

Talán én lakom a legmesszebb Érsekhalmától, de amikor megérkeztünk olyan ismerősnek tűnt minden, mintha otthon lennék. A Gyöngyös, mikor bekanyarodtunk a fő útról nagyon jól megfogalmazta: Nézd milyen gyönyörű itt, tavasszal ezt nem szabad kihagyni, ide el kell jönni, ide hazajövök...



A teljesség igénye nélkül még néhány fénykép:


Gondaanyu kenyere



Kelnek a cipók



Mindenki kapott egy kis cipót útravalónak


Kemencetűz:)))


Füstjelek a kemence felől...



Gabojsza hihetetlenül finom lekvárkölteményei





Gonda János készítette házi sonka...




És ami lemaradt a fényképekről: Gondaanyu remek rebarbarás süteménye, amit desszertként ettünk, a Böbsi lúdláb sütije, a finom pogácsája, és a kisült cipók....

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...