Már tavaly is készültünk.
Idén
itt rendezték meg, a Bükkösi ökoparkban a Falusi vendéglátók IX. nemzetközi sütő-főző versenyét.
A Bács Kiskun megyei szervezet képviseletében voltunk.
A polgármesterünk beszél rá, mi meg a Gyula szomszédékat, hogy jöjjenek már, öt fős csapat kell, és velük jól tudunk együtt főzni, ez párszor már bebizonyosodott.
A nevezési díj fejében kapott minden csapat egy 10 kilós csomagot, voltak benne zöldségek, káposzta, sárgarépa, krumpli, hagyma és alma. Kaptunk egy tyúkot, egy darab szürkemarha húst, és egy fél racka bárányt. Na ezekből kellett főzni. Hogy mit kapunk azt ma reggel tudtuk meg. Hozni lehetett otthonról ezt azt, sőt kellett is, de csak fával és faszénnel tüzelhettünk.
Leltároztunk: kell egy grillező, kellenek bográcsok, tárcsa, ami alacsony, és fával tudunk alatta fűteni.
Még 35 dolog jutott eszünkbe, pl. egy vaslap, amit pár téglára rakva.......nem , kedves feleségem, majd csinálok én tábori sparhertet!
A szót tett követte, csodájára jártak ma sokan, nagyon jó volt, több csapat is jött egy kis helyért :)
Szóval a csomagot megkaptuk.
Tyúk. Húsleves? Nem hoztunk tésztát. Nincs szűrő se. Legyen raguleves, abban a Gyula egyébként is verhetetlen.
Marhahúsra nekem volt elképzelésem, a mustos mazsolás mártásos ,kölessel. Itthon kipróbáltam, ugyan disznóhússal, de csak a puhulási időben különbözött, sőt talán marhából még finomabb is lett.
Bárány. Sütéshez pácolni kellett volna, pörkölnek kicsit snassznak éreztük, végülis annak lett feltéve, de a káposztát rátettük, így székelykáposzta lett belőle.
Almát vittünk itthonról is, eredetileg is benne volt a tervben a kelt almás palacsinta, de mivel kaptunk is almát, mese nem volt.)
Most jöjjön néhány kép.
Sokféle állat van a parkban.
A Gyula? Naná, hogy lesifotózással kezdte :)
A nevezetes tüzelő eszköz:)
Meg egy vasbogrács.
Háztáji tyúk volt.
Ég a kezünk alatt....
Serénykedünk.
Összesen heten voltunk (mint a gonoszok)
Pénteken finom és szépséges kenyeret is sütöttem.
A terített asztalunk.
A leves....
...a káposztás bárány...
...szürkemarha csíkok mazsolás mustmártásban kölessel és rozmaringos krumplival.
A palacsintáról valahogy nem készült kép, de abszolút közönség kedvence volt, el is fogyott gyorsan. A receptjét kb. 25- ször mondtam csak el:)
A zsűri kóstolás közben.
Az eredmény hirdetésre várni kellett, addig jegy ellenében lehetett eladni a főztöket.
Eredmény hirdetéskor először fölsorolták a díjakat. Aztán rövid értékelés következett. Itt többször is megemlítették a mazsolás marhacsíkokat:)
Aztán elkezdték sorba adni a díjakat. Minket nem hívtak.
Már csak az első három díj maradt.
A harmadikak nem mi lettünk.
A második az erdélyi csapat, ők hozták a vándordíjat is, amit tavaly nyerte el.
És akkor elhangzott a bűvös mondat: első helyezett a Bács Kiskun megyei csapat !!!!! és azok mi vagyunk!!
Mind felmentünk a pódiumra, gratulációk a zsűri tagoktól, kaptunk egy jó nehéz ajándékkosarat, meg egy két méteres fakanalat, amin szalagok vannak, és a mit jövőre vissza kell vinnünk!
Indulás előtt mondtam a Gyulának, hogy én második szeretnék lenni, mert az első csak valami vándordíjat kap, a többiek meg "rendes" ajándékot. Azt válaszolta, hogy második?? az semmire se jó. Célozzuk meg az első helyet :)
Elég jó célzás volt:)