Nagyon tetszik a kép is meg az étel is. Eszegetés közben eszembe jutott róla a csehek knédlije, bár azt vízbe lógatva főzik, aztán az aranygaluska, meg van valami káposztás sváb étel is, ott is a kelt tészta nem sül hanem fől.
A receptet innen vettem, de azért leírom.
Tészta: 50 dkg liszt
2,5 dl langyos tej
3 dkg élesztő
csipet só,
3 ek cukor
1 tojás
2 ek puha vaj
citromhéj
Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, majd jól kidolgozzuk a tésztát.
Egy óra alatt a duplájára kelesztjük.
Deszkán 8-9-10 részre osztjuk. Ahogy sikerül. Én nem tudok egyformára osztani semmit, a kertben is mindig ferde sorokat húzok, most is nyolc felé osztottam, aztán a nagyobbakból lecsippentett tésztából lett a kilencedik gombóc.
A közepébe kemény szilvalekvár kell. Összegömbölygetve még fél órát pihen.
Ezután gőzölőbetétes lábasban vizet melegítünk. Ha forr, a lyukacsos rész alját kikenjük margarinnal, nekem 3 gombóc kényelmesen elfért benne. Lefedve 20 percig gőzöltem.
Leskelődni tilos ! Ki kell várni az idejét a nézegetésnek.
Ha kireped fővés közben nem megijedni, kiválóan elfedi a cukros mák, amit az olvasztott vajjal való meglocsolás után rászórunk.
Köré öntjük a vanília mártást, és lehet is nekilátni.
Naggyon finom! Akár leves után második fogásnak, akár süti helyett érdemes elkészíteni!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gombóc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gombóc. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. szeptember 21., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Volt nekünk egy jó kis csapatunk, sokáig tartott, sokszor találkoztunk igazából is. Mostanra - nem , nem múlt el, mert valami kapcsolat a...
-
Ez igazán az. Sütöttem eddig is tepertős pogácsát, finom is volt, valamennyire leveles is, de ez, ez igen! Úgy kell megfogni, egyben t...
-
Először anyósomnál ettem ilyet. Nem tudom ízlett-e, a savanyú paprikát, egyáltalán a paprikát pár éve eszem szívesen. Errefelé ún, sváb pap...
-
Két hete a pörkölthöz nem fogyott el a vadállat, jutott a hűtőbe is belőle. Tegnap kivettem egy csomagot és kerestem hozzá receptet. Egy ...