2011. április 30., szombat

Nálunk most minden a feje tetejére állt.  Anyám műtét miatt ágyban fekszik,  felülni már fel tud, dolgozom rajta, hogy az állandó fekvést is maga mögött tudhassa, felerősödjön és sétálni is tudjon.
Ez a dolog rányomta a bélyegét a húsvétra is, és a mindennapokra is.

Azért néhány fotó készült, kapkodva és későn egyik - másik.






2011. április 26., kedd

Mézes krémes



Nagy kedvenc a krémes. Mindenki szereti. Lágy könnyű habkrém, éppenhogycsak édes tejszín és kicsit kesernyés csokoládé a tetején.
Jó párszor sütöttem már krémest. Franciát, simát. A francia krémesnek rajtam kívül senki nem eszi a tetejét, mit mondjak én jóllakok a tetőkkel és a tepsi végére szó szerint émelygek:)))).
A sima krémesről meg hiányolják a habot:)
Böbsi csinált mézes francia krémest, gondoltam kipróbálom. Nem akartam a krémbe vajat tenni, így maradtam a megszokott krémes krémjénél, amit Gondaanyutól kölcsönöztem.
Nagyon finom és tényleg remegős a krém. És ami a lényeg, hihetetlenül könnyen szeletelhető. A mézes tészta nagyon jól megpuhul másnapra, a krém jól megszilárdul. Abszolút siker minden téren.

Ez most húsvétra készült, de anyák napjára a maminak ilyet fogok sütni, hagy kínálja meg szobatársait és a nővéreket is az otthonban.




Recept és elkészítés:

Tészta: (Böbsitől)

10 dkg cukor
5 dkg vaj
1 ek méz
Ezeket összemelegítjük

30 dkg liszt
1 tojás
1 tojás sárgája
1 kk szódabikarbóna

A mézes keveréket ha kihűlt, összekeverjük a többi hozzávalóval.Tésztát gyúrunk és folpackba csomagolva hűtőben pihentetjük kb. 1 órát. Ezután két lapot nyújtunk olyan méretűre, amilyen tepsiben vagy formában összerakjuk majd a sütinket. 180 fokon 7-8 perc alatt megsütjük a lapokat.

Krém (Gondaanyutól)

4 zacskó vaníliás pudingpor
8 tojásfehérje
1 liter víz
30 dkg cukor
vaníliakivonat

fél liter Hulala

A pudigokból a vízzel és 10 dkg cukorralkrémet főzünk. Amíg fő a tojásfehérjéket felverjük 20dkg cukorral és a felfőzött pudingos krémmel összekeverük, kicsit még a gázon hagyjuk tartalék lángon, amíg alaposan összekeverjük, vigyázva nehogy összetörjön. A mézes lapot belehelyezzük a tepsibe , rákenjük a meleg krémet és hűtőbe teszzük. Amíg hűl felverünk fél liter Hulala tejszínt és a kihűlt krémre kenjük. Befedjük a másik lappal és csokimázzal vonjuk be.

Csokimáz: (Böbsitől)
3 ek keserű kakaópor
3 ek cukor
3 ek víz(nekem kellett még egy kevés hozzá)
ezeket összefőzzük és 7-8 dkg vajjal fényesre keverjük

És íme a bizonyíték, hogy egyszerű vizes késsel milyen szép szeletet lehet vágni belőle. Ez volt a legnagyobb tepsim, rendkívül kiadós finom sütemény.


2011. április 22., péntek

Tejfölös zsemle nyuszi formában



Ezt a zsemlét nyuszi formájúra sütöttem most. Nem vagyok híve a túl cicomás dolgoknak, de van amikor ez kell. Amikor van egy édes fiam és férjem, akik minden húsvétra úgy készülnek, hogy tuti át kell öltözzek locsolkodás után, meg ki kell cserélnem az ágyneműt is. Minden húsvét reggel kapok egy fél vödör vizet az ágyba, amire én nagyon is számítok, de úgy teszek, mintha nagyon aludnék és fogalmam sem lenne róla mi készülődik. Olyan jó hallgatni, ahogy reggel sutyorognak az ágyban, és folyton pisszegetik egymást, hogy anya fel ne ébredjen.

Ezért a "nemes"gesztusért én is kedveskedek nekik. A hétfő reggeli sonka mellé most nyuszi formájú zsemle kerül. Megsütöttem ma, még frissen lefagyasztom, hogy hétfőn ne kelljen sütögetni. Vasárnap este kiveszem a fagyóból, reggelre kienged, egy kicsit átmelegítem és ehető is a sonkával és tormával.


Recept:

40 dkg liszt
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
2 tk só
20 dkg tejföl
60 ml víz
4 dkg vaj
1 tojás


Elkészítés:

A vajat, a tejfölt és a vizet egy kis lábaskában összemelegítjük, de nem főzzük. Langyosan belekeverjük a többi hozzávalóval együtt a dagasztógépbe. Az élesztőt meg lehet futtatni is, én nem szoktam. Sima dagasztóprogramon szép fényes, lágy tésztát dagasztunk. A liszt mennyisége tejföl függő. Én 20% os tejfölt használtam. Ha lágy nagyon a tészta akkor lisztezni kell, ha sűrű, akkor egy kis folyadékot, vizet hozzáadni.

Duplájára kelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk és 16 egyenlő részre osztjuk. Kb 6 dkg-os pici cipócskákat formálunk, mintha zsemlét gömbölyítenénk, csak oválisabbra hagyjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és konyhai, vagy bármilyen ollóval kis füleket vágunk.
Ezután a szemeket rakhatunk, szemes borsból pl.

Tojással lekenjük és még pihentetjük kicsit, amíg a sütő felmelegszik. Forró sütőben sütjük, amíg szép barna színű nem lesz.

Nagyon finom, pihe-puha bélezetű foszlós kis zsemlécskék lesznek.









2011. április 21., csütörtök

Díj







Egy újabb díj, amely már lassan körbejárta a gasztro blogger oldalakat. Szeretném megköszönni a Szemirámisz függőkertje gasztroblog szerzőjének a magam és Gondaanyu nevében is. Megpróbáltam gondolatban összeszedni, mi az a 10 dolog, amit elárulhatnék magamról. Hát nem ment könnyen. Van amit senkivel sem osztanék meg, amit meg megosztanék, az szerintem nem sok mindenkit érdekel. De megpróbáltam. Jöjjön hát 10 dolog, a teljesség igénye nélkül:

-farmer,póló,saru talán még a színházba is felvenném, ha lehetne:)
-éneklés...csakis hobbi szinten:))) most már...
-versek...
-olvasás...
-most kezdtem el tanulgatni a rovásírást...
-kirándulás...
-kenyérsütés...
-szeretem a régi dolgokat, tárgyakat...
-szeretek emlékezni szeretteimre, akik már nem lehetnek velem...
-kb.még ezer dolog, ami nem jut most eszembe....

2011. április 18., hétfő

Hamuban sült - útravaló

Azt mondta a Judit, ne vigyünk ennivalót, csak az odaútra, mert visszafele lesz annyi minden !
Reggel korán indulunk,  1070 km az útvonaltervező szerint, kaputól kapuig.   Valami egyszerűt gondoltam, amitől nem leszünk  egyfolytában szomjasak, én utazás közben mindig az vagyok, amit csak be kell kapni.

Darált húsból motoszkált valami a fejembe, de ne legyen fokhagymás, borsos, fűszeres. Aztán jött az isteni szikra  -  citromos kolbász!  

Innen  a recept. Mivel csak kolbászkákat sütöttem, nem töltöttem bélbe, tettem bele egy tojást is, hogy ne málljon szét.
Megkóstoltuk, pont olyan, amilyet szerettem volna.  Paradicsomot csomagolok mellé, magamnak egy kis maradék  majonézes zöldbab salátát.

Valami rágcsálni valót is szoktam, mosta medvehagymás pogácsa  volt  esélyes. De akkor a hús mellé még kenyér is kell....
Pogácsa marad húsvétra, most pedig  a Limara  mini sajtos bagettjeit  visszük. Illetve azokat, amiket én sütöttem az Ő receptje alapján.

Fele sajtos, a fele magos.  Szép, könnyű péksütemények.

Hogy ne maradjunk rágcsálni való nélkül egy  Zabpelyhes kekszet készítettem a Ráma süteményes könyvből.

Receptet majd ha hazajöttünk beírom, most még pakolászás van.

2011. április 17., vasárnap

Vasárnapi ebéd

Hogy krumplipüré lesz , az biztos volt, azt talán a Mama is meg tudja enni. Mostanában  többször lemondjuk az ebédjét, és így, hogy én külön csak neki , és igen puritánul és nagyon diétásan  se biztos semmi.

Ma  hipp-hopp  kész lett az ebéd, délután még pakolászunk kicsit, hogy  a legfontosabbak ott legyenek, mire hazaérkeznek.

A húsleves a menetrend szerint készült, azt nem tudom lefényképezni.
Aztán gondolkodtam, hogy a csirkecombból mi is legyen ?  Úgy magában megsütve ..... hááát  ...valami mást szerettem volna. Így jött ez az ananászos gondolat. Egyszerű, gyors, bedugdosom a bőr alá az ananászt, picit megsózom, vajazott jénaiban fólia alatt megsütöm, majd megpirítom.

Ehhez nem jó a savanykás saláta, befőttet nem kívántam.  Egyáltalán nem vagyok nyűgös, csak az édeskés húshoz  ugye nem mindegy mit adok.
Múltkor kaptam céklákat, alma is volt itthon , és ez olyan friss, üde , ropogós, színes, na így lett ez az alma-cékla saláta.


Alma - cékla saláta


Nagyjából egyforma mennyiségű almát és céklát lereszeltem. A céklát a sajtreszelő méreten, az almát az almareszelőn.  Meglocsoltam citromlével, mézet csurgattam rá, jól összekevertem.  Citromfüvet vágtam bele pár levelet, de a menta is kiváló.

2011. április 15., péntek

Aludttejes cipók



Amilyen gyönyörűen sütött a nap az elmúlt héten, olyan szeszélyes és borongós volt a mostani. A szél bolondul fújt, és minden percben le akart szakadni az ég. Kényelmesen nyújtózkodott a hangulatom az időjárással együtt. Az egyik percben aludni szerettem volna, a másikban kiszaladni a világból....




De kenyér az kell. A múlt héten nagyon finom házi tejet vettem. Nyáron nagyon szeretjük. Minden formában.Sajtnak, aludttejnek, házi gyümölcs joghurtnak. Nem fogyott el mind, és a házi tej még meg tud aludni. Nem kell neki altató mesét mondani, sem semmilyen hókusz-pókusszal álomra szenderíteni. Megalszik magától 1-2 nap alatt. A majd 1 liter aludttej jó részét bekanalaztam vacsorára:))), a maradékból pedig ezeket a cipókat sütöttem.



Recept:

50 dkg bl 80-as kenyérliszt
10 dkg graham liszt
20 dkg öregtészta
1 dkg élesztő
1 mk cukor
2 tk só
2 dl aludttej
kb. 1,5 dl víz(lisztfüggő)
kh.aszkorbinsav

Szokásos módon tésztát dagasztottam, kelesztettem és ezen a módon formáztam és sütöttem.
Meglepő módon az aludttej ellenére nem puhult el a héja. Na és a belseje...olyan finom és puha....

2 db 50-60 dkg-os cipó lesz belőle, és olyan szépen összesülnek....

2011. április 13., szerda

Sóskamártás polentavirággal

Na az ilyen pikk-pakk ételeket szeretem én hétköznap. De tényleg. Kb. egy óra alatt kész van úgy, hogy a sóska learatását is beleszámoljuk.
Már két hete szemezgettem a sóskámmal. Olyan szépen növekedett, és tegnap egy hatalmas zuhé megsegítette. Szép fényes , erőteljes zöld leveleket növesztett a lelkem, úgyhogy nem vártam tovább.
A polenta virág receptjét még tavaly találtam Duendénél és azóta már többször elkészítettem. Nagyon finom a kukorica és a sóska párosa.Így húsvét előtt igazán kiváló böjtös étel is lehet.
A sóskamártás a család kedvence. Ahány ház, annyi sóskamártás.:):)
Nálunk a sűrűbb verzió a favorit, tulajdonképpen a feltét már csak extra ráadás. Aztán készítem még főtt krumplival és főtt hússal, meg sült hússal is. És amit a legtöbbször csinálok mellé, az a lábatlan. Sütőben , vagy serpenyőben sütött töltelék(erről majd később).



Elkészítés:
Nem írok mennyiségeket, mert annyit készítek, amennyi a kertben van éppen.
A sóskát leszedem, jó alaposan megmosom és "rusztikus" nagyobb darabokra metélem. Pici olajat felhevítek, rádobom a sóskát. Megfonnyasztom, közben sózom. Amikor összeesett meghintem egy kis liszttel és annyi tejjel öntöm fel amilyen sűrűségű mártást vagy levest szeretnék. Felforralom, ízesítem cukorral és kész. Régen tojással készítettem, de mostanában csak így egyszerűen. A mezei, vagy vadsóska ÖSSZEHASONLÍTHATATLANUL finomabb,mint kerti testvérkéje, de ehhez hozzájutni hétköznap, munka után szupermeni képességeket vél feltételezni.
Úgyhogy maradunk a kerti verziónál és hétvégén túraszerű séta közepette elmegyünk sóskázni.:):)

A polentavirág elkészítését sem írom be , mert Duendenél mindenki megtalálja.



2011. április 10., vasárnap

Mákfelfújt csokoládémártással



Hozzávalók: 4 dkg vaj
8 dkg liszt
forró tej
4 tojás
2 púpozott ek mák
12 dkg cukor
1 citrom
vaj, liszt a formák kikenéséhez
vaníliás porcukor a tálaláshoz
Csokoládémártás: 10 dkg étcsoki
1 dl habtejszín
2 ek rum

Elkészítés: A vajat felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet és csak felhabosítjuk, de nem pirítjuk meg és annyi forró tejjel felöntjük, hogy a sűrű besamel elváljon a lábas aljától.  2,5 decit öntöttem rá, így lett jó állagú.
Lehúzzuk a tűzről, 5 perc pihenő, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, a darált mákot, a cukrot, a citrom reszelt héját és jól összekeverjük.
Végül a keményre felvert tojáshabbal elkeverjük és vajazott lisztezett felfújtformákba kanalazzuk, háromnegyedig legyenek a formák.
Forró vízzel töltött tepsiben 170 fokon kigőzöljük.
A mártáshoz a csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, bele a tejszín, elkeverjük, hozzáadjuk a rumot és 3-4 percig gőzöljük.
A mákfelfújtat forrón tálaljuk, meghintjük porcukorral és meglocsoljuk a csokoládéval. 

A recept egy könyvből származik, melynek címe  A mák,  és a Cser Kiadó Házi praktikák sorozatából való.



Elfogyott a porcukrom, így is finom volt, de ha picit megszórjuk , az jól áll neki.

Elég nagy adag, 4-6 tálka lesz belőle, attól függően mekkorák.

2011. április 9., szombat

Korpás rozscipók





Most csak olyan fényképezős kedvem volt.Nem olyan írós. Csak megsütöttem úgy egyszerűen. És olyan szép lett.


Recept:
20 dkg bl 80-as
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg világos rozsliszt
kb.1,5-1,7 dl víz (lisztfüggő)
15 dkg öregtészta
1 kk cukor
2 kk só
2 ek korpa
kh.aszkorbinsav
1 mk őrölt kömény
1 ek olaj

A lényeg, hogy viszonylag kemény tésztát dagasszunk, hogy ne terüljenek el a cipók sülés közben.



Elkészítés:
Mindent a kenyérsütőbe rakunk és a következő módon formázzuk és sütjük a kelesztés után.





Két db 40 dkg -os cipócska lett belőle.

2011. április 7., csütörtök

Fehér kenyér




Fehér kenyér gyorsan.
Vagy expressz.
Vagy minél hamarabb.
Vagy öreg tészta nélkül.
Vagy kovász nélkül.
Egyszerűen élesztővel.
Akár ezeket a címeket is adhattam volna a mai posztnak.
Egyre jobban, és egyre gyakrabban foglalkoztat a kérdés, hogy munka mellett is sütöm itthon a kenyeret. Még ha macerás is. Még ha idő igényes is. Akkor is. Ezt elhatároztam. Most már szinte napi rutinná vált. Meg az is, hogy néha nem teszek a tésztába sót, esetleg kihagyom az élesztőt,vagy egyszerűen nincs itthon öreg tészta. Sehol.
Meg aztán az ember fia iskolába jár, a férj dolgozik, meg a feleség is. Aztán jönnek a gyerekhez barátok is. És ők szeretnek együtt enni. Imádják a francia pirítóst. De pont olyan legyen a kenyér mérete, mint a piritós sütőnek! És nehogy legyen benne valamilyen mag???!!!!! Jesszus!

Nos ilyen körülmények között sült ez a kenyér. Na nem" játszott" mindegyik egyszerre, de...



Recept:

60 dkg BL 80-as liszt
3,2 dl víz (vegyesen tejjel, ki , hogy szereti)
1 kk cukor
2 dkg élesztő
2 tk só
2 ek olaj
1 kh aszkorbinsav

fel lehet turbózni egy kisebb krumplival, vagy burgonyapehellyel.





Elkészítés:

Az élesztőt a folyadékkal ,a cukorral és kb. a fele liszttel( a kimért 60 dkg mennyiségű lisztből )jó alaposan elkeverjük. És meleg helyen felfuttatjuk. Én mostanában az ablakpárkányra teszem, olyan szépen rásüt a nap. Amikor szép bugyborékos, és magasra feljön akkor dagasztógépbe, vagy a kenyérsütő üstjébe öntjük és a többi hozzávalóval szép, rugalmas tésztát dagasztunk.
A tésztát a duplájára kelesztjük, (félidőben átgyúrjuk! ezt Limarától tanultam és milyen igaza van) és ízlés szerint formázzuk. Nálunk a hétköznapokra a "kocka" kenyér válik be. Ez pont befér a pirítós sütőbe:) :) :) Szóval formázás után sütőzacskó, és sütőforma. Ismét a duplájára kelesztjük, éles pengével néhány helyen bevágjuk, vizet spriccelünk a zacsekba. És mehet a forró sütőbe.





1 kg-os kenyér lesz belőle.

2011. április 5., kedd

Sonkás, medvehagymás csónak





Mióta   Babett  megsütötte és  ide tette a képét, rendszeresen gondoltam rá.  Illetve arra, hogy mikor is süssem meg ?  Vacsorára nem akartam, inkább reggelire . De a hűtőben egész éjszaka nem kel-e túl?

A tészta receptje  Limara  oldaláról való.
Az én töltelékem pedig tejföl, sonkacsíkok , medvehagyma.  A tetejére bőven sajt.  Mivel a sonka és a sajt is sós, nem is tettem bele,  csak megborsoztam.

A feltekert kifliket hagytam kelni, jó mélyen bevágtam, hogy legyen hely a   lényegnek.

Gondoltam, beteszem a hűtőbe, de aztán lefekvés előtt benéztem rá és eléggé ducik lettek. Így gyorsan begyújtottam a sütőt és ugyan jó későn feküdtem, de a  kiflik szépek lettek. 

Nagyon finomak is. reggelire tea volt  hozzá, de más alkalommal egy jó pohár hideg sörrel is kitűnő lehet !

Sőt a húsvéti variáció is itt van a fejembe.  És mivel a Juli a pizzásat  szereti, már az is :)

Sütésre fel !

2011. április 3., vasárnap

Cobbler most pohárban




A héten egyik kedves fórumozó társam Böbsi juttatta eszembe ezt az édességet. Nagyon szeretjük. Sok blogon láttam már sokféleképpen elkészítve. Igazi nyári csemegének tituláltatott, talán azért mert hideg fagylalttal a legfinomabb. De mi télen is nagyon szerettük.Éppen azért mert a meleg szirupos gyümölcs és a ropogós tetejű ,alul pedig pihe-puha tészta tökéletes szívmelengető elegyet alkot. Általában bogyós gyümölccsel készítem. Azért mert ez terem meg itthon, ebből van sok a fagyasztóban.Másrészt meg igazán lédús és zamatos.


Hozzávalók:

Gyümölcsös részhez:

60-80 dkg bármilyen gyümölcs darabolva
4 ek cukor
1 vaníliás cukor
2 ek liszt vagy étkezési keményítő vagy vaníliás pudingpor

Tésztás részhez:

25 dkg liszt
5 dkg cukor
1 vaníliás cukor
1 cs. sütőpor
10 dkg vaj
1 tojás
1,5 dl joghurt vagy tejszín
pici só


+cukor a tetejére
+fah
éj a tetejére ízlés szerint(el is maradhat)

Egy pite sütőt vagy jénait kivajazunk. Beleszórjuk a még fagyos gyümölcsöt.(nekem most fagyasztott piros és fekete ribizli , szeder, málna volt, de bármilyen gyümölcs lehet , ami éppen van otthon) Természetesen friss gyümölccsel is készülhet.
Megszórjuk a cukrok+liszt keverékével.




A tésztához a száraz részeket összekeverjük (liszt+sütőpor+cukor+só), a tojást elkeverjük a joghurttal vagy a tejszínnel. A vajat a lisztes keverékbe morzsoljuk, eldolgozzuk, hozzá öntjük a tojásos keveréket, összedolgozzuk. Lágy ragacsos masszát kapunk, de ez nem baj. Lisztes kézzel kis gömböcöket formálunk és rádobáljuk a gyümölcsre. Nem baj ,ha nem teríti be teljesen, mert sülés közben összenőnek. A tetejét megszórjuk cukorral( a barna cukor még jobb) fahéjjal, mehet a 160 fokos sütőbe 20-25 percre. Akkor jó , ha a gyümölcs sziruposan rotyog, a teteje, pedig ropogós barnára sült.





Langyosan, hideg fagyival az igazi. A teteje ropogós a tészta belseje puha.Igazi tunkolós, kanalazós finomság.
A változatosság kedvéért én most pohárba raktam. Alulra a fehér csokis jégkrémet, rá a langyos gyümölcsös részt tettem, azt pedig befedtem egy kis kalács gombóccal. Aki nagyon szeretné, még tehet rá tejszínhabot is a tetejére.








 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...