2024. augusztus 26., hétfő

Szülinapi fügetorta

 Előre is elnézést a képekért, majd megsütöm mégegyszer és akkor lehet jobb képeket lőni. 
Van egy fügefánk és rengeteg a termés rajta. 
Voltam egyszer vendégségben és ott ettem fügetortát. Nem ilyet, de finom volt, azóta is jutott eszembe többször.


Ez az enyém itt fent. 

A tésztához 4 tojásból sütöttem piskótát,  a liszt egy részét fügeliszttel helyettesítettem.  A középső méretű, 22-24 cm átmérőjű  formában sütöttem. 


Na a fügeliszttel,   azzal megdolgoztam.  Tavaly is aszaltunk fügét, egy része túl száraz, kemény lett. Betettem egy üvegbe és gondoltam, mi lenne ha megpróbálnám megőrölni?  
Első nekifutásra egy késes aprítóba tettem a száraz füge darabokat.  Jó morzsásra vagdosta.  Nem volt teljesen száraz, ezért ezt a morzsalékos fügét kitettem a 40 fokba, aholis teljesen száraz lett, így a kávédarálóval szép lisztesre sikerült  darálni. 

Délután sütöttem, reggel 3 szeletbe vágtam. 
A krémhez 1 pohár, 25 dkg mascarpone sajtot  4 dl tejszínnel és 2 evőkanál cukorral  felvertem. 2 kanállal félretettem a torta bevonásához.  A többihez hozzákevertem  4 kanál fügelekvárt. 
Betöltöttem a tortát, kívülről is bevontam, csak vékonyan.
Mielőtt jöttek a vendégek  tejszínből kis rózsákat nyomtam a tortára, 12 szelet jött ki, majd negyed fügével díszítettem.

Legközelebb teszek kis olajat a tésztába, de mindenkinek nagyon ízlett, egy könnyű, finom krémes süti.



Csak egy gyertya, tüzijáték volt, sokadik születésnapra  jó ez így :) 


Szülinapi fügetorta

 Előre is elnézést a képekért, majd megsütöm mégegyszer és akkor lehet jobb képeket lőni.  Van egy fügefánk és rengeteg a termés rajta.  Vol...