Talán az iskolai menza a ludas, de sokan nem szeretik a céklát. Én is mostanában kezdem nem csak savanyúságként asztalra tenni.
Minden előnyös tulajdonságán túl ha változatosan készítjük el, a család előbb utóbb megkedveli, mert finom !
Hozzávalók: 1,5 kg bébicékla
8 gerezd fokhagyma
1/2 narancs héja csíkokra vágva
1 ujjnyi gyömbér csíkokra vágva
1,2 dl fehérbor
1,2 dl narancslé frissen facsarva
9 dkg barna cukor
só, bors
A céklát megmossuk, meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Nekem rendes kerek cékláim voltak, ezeket ujjnyi hasábokra vagdaltam.
Minden fűszert hozzáteszünk, összekeverjük.
Egy edényt kibélelünk sütőpapírral, jó nagy ráhagyással szakítsuk le.
Beleöntjük a céklát, és befedjük a lelógó papírral.
200 fokos sütőben másfél óra alatt sült meg.
Szerintem lehet a papírból egyből zacskót hajtogatni és úgy önteni bele a céklát. Illetve a sütőzacskó ugyanúgy jó lehet.
Töltött csirkecombbal tálaltam, párolt rizst is tettem az asztalra.
Mindenki megkóstolta, nem mindenki evett belőle, ők arra hivatkoztak, hogy sose szerették a céklát.
Bánhatják !
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. március 14., hétfő
2011. március 6., vasárnap
Marinált zöldségsaláta csirkemellel
Ma újra a Nők Lapja Konyhája újságból főztem, még van néhány recept, amit ki akarok próbálni:)
Egyszerű, gyors étel, a zöldségek összevagdosása tovább tart, mint elkészíteni.
Hozzávalók 4 személyre:
1 kis zsenge cukkini
1 darab padlizsán, 3-4 karika elég
1-1 piros és zöld , sárga kaliforniai paprika
4-5 csiperkegomba
néhány salátalevél
kakukkfű
olívaolaj
balzsamecet
só
A zöldségeket kis kockákra vágjuk. Egy jó nagy serpenyőben vagy wookban olívaolajat melegítünk és megpirítjuk benne a megsózott zöldségeket.
Tálba tesszük, és meglocsoljuk a balzsamecettel. Megszórjuk kakukkfűvel, összekeverjük és legalább egy órát állni hagyjuk.
Tálaláskor a tányérra összetépkedjük a salátalevelet, rátesszük a zöldségeket.
A csirkemellből vékony szeleteket vágunk, megsózzuk és vajon átsütjük.
Nagyon finom, érdemes kipróbálni. Kis sült krumplival laktatóbb.
Krumpli nélkül egy adag energia tartalma 184 kalória.

2011. február 22., kedd
Rizssaláta brokkolival
Néha nem tudok ellenállni és megveszek könyvet, újságot. Ez a Salátás könyv nem is volt olcsó, bár minél többet nézegetem, annál jobban tetszik.
Ez a saláta így készült :
20 dkg rizst megfőztem sós vízben. Megjegyzem a maradék rizs kiválóan elhasználható. Hűlni hagytam.
40 dkg brokkolit kisebb darabokra vágtam, 2 sárgarépát karikákra.
Ezeket megpároltam. Csak roppanósra.
Szintén hagytam hűlni.
Egy tálban összekevertem 3 evőkanál majonézt 1,5 dl joghurttal. Két evőkanál olívaolajjal és egy zacskó joghurtos salátaöntettel.
Egy lilahagymát kockára vágtam, úgyszintén egy piros kápia paprikát is.
Mindent összekevertem a tálban.
Húsevőknek kis karikára vágott és megsütögetett kolbásszal turbózhatjuk.

2011. február 21., hétfő
Karfiol vadas mártásban
Keresgéltem, mert szeretem én a karfiolt, a brokkolit csak úgy megfőzve, esetleg pirított morzsát rá, vagy sajtszószt.
Ezt a receptet is a Fogyókúrás finomságok című könyvből főztem.
Így készült :
Maradék húsleveszöldséget kis lével pépesítettem.
Kevés vajon kiskanálnyi cukrot pirítottam, ráöntöttem a zöldség pépet. Evőkanál mustár, babérlevél, ízlés szerint só, bors, citromlé ment bele, majd pár percig forraltam.
Evőkanálnyi tejföllel elkevertem és ráöntöttem a sós vízben nem túl lágyra főzött karfiolra.
Megkóstoltam és nagyon ízlik. Mostmár tudom mire lehet használni a vasárnapi húslevesből megmaradt zöldségeket.

2011. február 4., péntek
Kuszkusz saláta
Múltkor vasalás közben bekapcsoltam a tévét. A Jamie Oliver főzött benne, még az első sorozatát ismételték.
Kuszkusz salátát készített valami csirkével. A kuszkusz egy remek dolog, munka alig, viszont sokféleképpen lehet cifrázni.
Kuszkusz salátát készített valami csirkével. A kuszkusz egy remek dolog, munka alig, viszont sokféleképpen lehet cifrázni.
3-4 piros húsos paprikát vasplatnin vagy sütőben megsütünk. Feketére. Betakargatjuk és megvárjuk, hogy kihűljön.
Ekkor szépen lehúzzuk a bőrét.
A kuszkuszt másfélszeres forró vízzel leforrázzuk, picit megsózzuk és folpackkal letakarva félre tesszük.
Kisméretű cukkinit vékonyra felszeletelünk hosszában, és grillen vagy serpenyőben átsütjük.
Vékony zöldspárgát szintén elősütögetünk grillen vagy serpenyőben.
A paprikát csíkokra vágjuk. A spárgát pár centis darabokra, a cukkinit pedig tetszőleges darabokra.
A zöldségeket összekeverjük a kuszkusszal, öntünk rá olívaolajat, valami gyümölcsecetet, nekem van verjus, zöldszőlőlé, azt tettem rá. Nem kell savanyúnak lenni. Őröltem rá borsot és megszórtam petrezselyem zölddel.
Zöldspárgám nem volt. Először brokkolira gondoltam, aztán mégis a padlizsán mellett döntöttem, hamarabb megromlik. Kockára vágva sütöttem meg.
Finom és szép. Bármilyen hús mellé kiváló köret, én magában ettem, a János főtt füstölt csülökkel.
2011. február 1., kedd
Tészta
Csak a pontosítás kedvéért ez zöld, meg piros meg sárga színű tészta. Én gyúrtam tegnap. SK. Némi segítség azért volt, a nyújtást, vágást tésztagéppel csináltam.
10 dkg liszthez egy tojás, pici só - ebből lett a sárga tészta.
A pirosat Piros Arannyal, a zöldet spenóttal színeztem. Ezekhez több liszt kell, mert lágyítja az állagukat az "adalék " .
Akármit lehet hozzá enni.

2011. január 26., szerda
Valami kínai féle...
Vannak szakácskönyveim, ott keresgéltem a receptek között.
Így készült:
A csirkemell filét csíkokra vágtam. Tálba tettem. Öntöttem rá kevés olajat, szójaszószt. Két pici csilipaprikát kimagoztam, feldaraboltam. Kis darab gyömbért bele reszeltem. Zöld bors kellett volna még, de az nem volt nekem. Megszórtam két evőkanál étkezési keményítővel és egy órát állni hagytam.

Míg pihent a hús, előkészítettem a zöldségeket.
Piros kaliforniai paprikát, sárgarépát, zellert, szárzellert, zöldhagymát, kelkáposztát, egy gerezd fokhagymát,
karfiolt, brokkolit megfelelően összevagdaltam.
A wookban a húst két részletben megsütöttem, majd a zöldségeket kis húslevest alájuk öntve, sóztam , borsoztam és megpároltam.
Sovánkák rizzsel ehetik, én csak a húst a zöldségekkel.
2011. január 24., hétfő
Spenóttal töltött lángos
A tésztanap jó. Intenzívebb a jóllakottság érzés. Vettem múltkor leveles, friss spenótot, ebből akartam valamit főzni ma.
Találtam ezt a jó kis oldalt , itt keresgéltem. Nézzetek be, érdemes.
Ez az. Eredeti neve GÖZLEME, és török recept. Követtem a leírást, illetve feleztem az adagot. Nekem ilyen lett, teljesen lángos, spenóttal töltve.
A maradékot lángosnak is sütöttem meg. Hogy szebb legyen, egy kis sárgarépát is reszeltem bele almareszelőn.
Juhtúróval, fetasajttal isteni !
Egy pohár sör remekül csúszik utána.
Recept: 60 dkg lisztből vízzel kelt tésztát készítünk. ( 2 dkg élesztő, teáskanál cukor, só, kb. 3 dl langyos víz ). Duplájára kelesztjük.
Míg kel 2-3 dkg vajon megfuttatunk 3-4 gerezd összenyomott fokhagymát, rátesszük a megmosott 40 dkg spenótot és pár percig pároljuk.
A megkelt tésztát deszkára borítjuk, 10 kis gombócra osztjuk. Mindegyiket kinyújtjuk 3 mm vastagra, teszünk rá a spenótból és félbehajtjuk.
Kiolajozott serpenyőben megsütjük.

2011. január 21., péntek
Amiből én ma nem ettem...
Az ez a tarhonyás csirkepörkölt. Elég nehéz a képen felismerni. :)
Helyette narancsból, banánból, almából, kiviből készítettem egy salátát. Egy marék mazsolát dobtam bele, a tetejére pedig mandulaszeleteket.
Helyette narancsból, banánból, almából, kiviből készítettem egy salátát. Egy marék mazsolát dobtam bele, a tetejére pedig mandulaszeleteket.
Normál esetben desszert helyett is megteszi. Fogyókúrás gyümölcsnapon pedig elég rágnivaló van benne, hogy úgy érezzem, mintha jól beebédeltem volna.
2011. január 14., péntek
Töltött csirkemell
A tegnapi gyümölcsnap után bizony jólesett ez a finom húsétel.
A mellfilét felszúrtam. Hajdúsági zsíros juhtúró névre hallgat az a krémsajt, amiből bele gyömöszöltem a húsba, majd pár kisebb brokkolit is, csak úgy fagyosan.
Jénaiba tettem, kicsit megsóztam, de csak kívülről, mert a juhsajt sós. Borsot őröltem a tetejére, kis darab vajat tettem rá.
Lefedve inkább párolódott, mint sült.
Paradicsomsaláta volt köretnek. A feldarabolt paradicsomot sózom, borsozom, olívaolajjal meglocsolom, és balzsamecettel savanyítom. Kevés újhagymát felkarikáztam, és petrezselyemzölddel megszórtam.

2011. január 11., kedd
Brokkolipuding
Van nekem egy kis szakácskönyvem, Fogyókúrás finomságok a címe. Többször fogok belőle recepteket hozni. Bár nem mindig pont olyan összetevőket használok, amit szabad, ma pl. van benne tojás és tej, de ott a kalória mennyiség a receptek végén, és ez nagy segítség.
Brokkolipuding
Hozzávalók 4 adaghoz: 40-50 dkg brokkoli
2 tojás
2 dl tej
1 zsemle
só, bors, szerecsendió
A brokkolit enyhén sós vízben puhára főzzük. Kihűtjük.
A zsemlét vízbe áztatjuk.
Turmixgépbe öntjük az összes hozzávalót, és simára turmixoljuk. Sűrű világoszöld pépet kapunk.

Valamilyen formát kikenünk vajjal, esetleg zsemlemorzsával és belekanalazzuk a masszát. Én két félét csináltam, egy szilikonformát kivajaztam, és mivel nem fért bele, két pudingformát is kikentem, ezeket morzsával is megszórtam.
( Ekkor jött haza a János és megkérdezte: Mi ez a (bocs) zöld takony ? Mondtam, az ebéd, Te is ezt fogod kapni :)
Előmelegített sütőben vízfürdőben kb. 30 percig sütöttem, míg kicsit barnulni kezdett a teteje, és látszott, hogy összeállt.
Hidegen szépen kijött a szilikonból is és a porcelánból is.
A hitványabb termetűek hússal kapják, én csak krumplit eszek hozzá.
1 adag, két forma, energiatartalma 131 kalória.
2011. január 10., hétfő
AA vagy KK ?
Gondolkodtam, hogy írjam -e máshová? De nincs kedvem kétfelé. Néha ehhez sincs, akkor minek még egy ??
Ha most nem, akkor talán soha. Most még remélem egészség károsodás nélkül megtehetem. Mert innen csak visszafelé van , lehet út.
Harminc évig az volt a dolgom, hogy jól tartsam a családot. Most én jövök. LE KELL FOGYNI. Ez tény. És sokat.
Csináltam már 90 napost, egy hónapig, akkor elmentünk Györgyfalvára, és ott az egész megborult. Ami lement, az szépen visszakúszott. Pedig 8 kiló volt , az már elég szép eredmény.
Most csatlakoztam ehhez a csapathoz. Végülis hasonló a 90 naposhoz, az ment nekem, sőt még víznap is volt, na akkor éreztem a derékméret csökkenést:)
Itt is csak elveket kapunk, lélek erősítést. Meg aztán együtt az is ad erőt, ha más bírja, ne már én valljak szégyent !
Így mai ebéd ez volt :
Natúr csirkecomb, bőr nélkül, és egy tzatzikire hasonlító fokhagymás, joghurtos uborka.
Utána, a tegnapi húsleves levéből ettem, kis sárgarépával. Desszert is volt ( biztos nem szabadna, de nem bírtam ki,) egy kis szelet sült tököt megettem.
Vacsorára is valami zöldet fogok, azt hiszem savanyú káposztát.
Azért mindjárt elkezdek egy kenyeret, mert a János ki nem állhatja a boltit. Kedvezni kell, na :)
Így azután lesznek kevésbé kalóriadús ebédek, különösebben nem fogom reklámozni őket.
Néha biztassatok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Karácsony 2024
Idén már november elején valami elképesztő módon elkezdett foglalkoztatni a karácsony. Ajándékokat kerestem, menüt terveztem. Gondolom az ...

-
Ez igazán az. Sütöttem eddig is tepertős pogácsát, finom is volt, valamennyire leveles is, de ez, ez igen! Úgy kell megfogni, egyben t...
-
Biztosra veszem, hogy minden jobb háztartásban akad pogácsa recept. Kipróbált, épp kipróbálásra váró, túrós, töpörtyűs,sós, vaj...
-
Először anyósomnál ettem ilyet. Nem tudom ízlett-e, a savanyú paprikát, egyáltalán a paprikát pár éve eszem szívesen. Errefelé ún, sváb pap...